Ti nem tartjátok undorítónak az MSZP és az MkKP ellenplakátolását a hülye mottók kiparodizálásával?
Ebben az egészben számomra az az undorító hogy pl. Az MSZP egy Ausztriához közeli városba kitesz egy plakátot hogy há mi van ha az osztrákok is így kezelnének minket? De mint kiderült az unió hozzáállása és a tagállamoké, mint azt ahogy láthattuk többek között francia ország esetén is, hogy ha mi nem oldjuk meg akkor húznak majd az osztrákok falat a mi határunkra.
És egy rettentően komoly téma, az Unió is komolyan veszi (ha nem ezzel példázódok akkor egyesek nem fogják fel) és adott valami 8 millió eurót támogatásként nekünk erre. És valószínűleg kapnánk még ha nem mutyira menne a pénz.
Erre a mi bukott baloldalunk (és itt valaki lődös hogy az mkkp teszi csak ki, de az MSZP nek is vannak plakátai) nem a problémával foglalkozik, pl. tenne ki plakátot ha humorizálni akar azzal hogy valaki metsző ollóval vág át egy drót kerítést. Hanem a Fideszt ócsárólna, de a mellett semmi, mert felszínre kell hozni a Fidesz rejtegetni valóját, de ez a kampányuk a felé tart hogy mindjárt az fog álni a plakáton hogy g*ci orbán s ennyi.
Fogalmam sincs milyen plakátokat rakott ki az MSZP. Nem is érdekelnek.
Az MKKP plakátjait nem tartom undorítónak. Azoknak a pénzéből ment, akik erre pénzt szánnak. A Fidesszel ellentétben. És viccesek. Nekem ez bőven elég. Sőt, kicsit túl szép is a magyar okádék politikán nevelkedett embernek mint én. Valamennyire pozitív dolgot alkottak, és közben még csak meg se loptak. Ez több, mint amennyit a Fidesz+MSZP összesen alkotott eddig.
Ez egy komoly téma? Az MKKP meg nem komoly. Ők egy viccpárt. A humoristák rendszeresen viccelődnek a ráktól kezdve a holokauszton át a korrupcióig mindennel. Ezek is komoly témák, de a humor az humor.
És végezetül: kicsit jobban megértenélek, ha a Fidesz komolyan kezelné a helyzetet. De nem így van. A Fidesz nem viccpárt, de annyit sem tett, mint az MKKP. Csak elköltött több mint tízszer annyi pénzt kevesebb plakátra, meg még sokszor annyi pénzt "nemzeti konzultációra". Aztán most majd jól elkölt még több pénzt egy szép falra, amit lehet mutogatni, és majd jól nem old meg semmit. De legalább szép lesz, és jól mutat a TV-ben. Meg még jobban meggazdagszik rajta néhány haver.
Szóval ha a komolytalanságától eltekintünk, szerintem az MKKP eddig ugyanannyi jót és kevesebb rosszat tett az ügyben mint a Fidesz, ami azért elég gáz a Fideszre nézve. És már csak ezért is megérte az egész.
Számomra inkább az az undorító, hogy a Kétfarkú Kutyák és a Vastagbőr 33 milliót költött 900 plakátra, addig a Fidesz 300 milliót szórt el 300-ra.
Na, szerinted ez most mi?
Ja, egy bevándorló, vagy nem lehet tudni mi mert a papírjaikat szegény árvák elégetik 100.000 ft felett kerül az országnak, és lehet osztani az észt hogy az EU támogatja, de azt is támogatja, hogy megakadályozzik hogy ide kerüljenek és lehet hogy akkor azt a pénzt másra kapnánk.
S akkor a te megoldásod, hogy növeljük a táborokat, lassan egy átlag fizetést kapjanak, MUNKA NÉLKÜL azok akik törvényt szegve jöttek ide, Debreceni példa mutatja hogy bűnöznek, stb. Stb.
És mi van azzal ha a Fidesz hülyeséget írt? Mint írtam legalább felvetették a témát, s ha hülyeséget írtak magukat égették le. De a baloldalnál nem jobban a közvélemény kutatàsok (!!) szerint.
Lehet parodizálni (és ezt már 4. Szer írom le, de nem hiszem hogy megérted) de akkor a valódi problémákat vessék fel a parósiában. Mert van elég!
,,Számomra inkább az az undorító, hogy a Kétfarkú Kutyák és a Vastagbőr 33 milliót költött 900 plakátra, addig a Fidesz 300 milliót szórt el 300-ra.
Na, szerinted ez most mi?"
S az mi hogy te megint a Fidesszel jössz, holott 3x leírtam hogy nem vagyok Fideszes. És mi ez hogy szerinted az az undorító hogy? A 7 évesek érvelnek így. 2 dolog nem lehet egyszerre undorító?
(Bocsánat az esetleges helyesírási hibákért, mobilról vagyok)
Az semmi esetre se megoldás, hogy itt tartjuk őket menekülttárolóban a végtelenségig. Egyáltalán hogy gondolták? Hogy idejönnek ötszázezren és akkor Magyarország, vagy Anglia vagy Franciaország vagy mittoménmelyikország fogja eltartani ezt a tömeget?
Arra nincs keret, hogy a magyar ember rendes életszínvonalat tudjon magáénak, mert a kismillió adónak hála nem lát ki a nyomorból, akkor ezek mit reméltek?
Szerintem lassan be kéne tiltani a jobb életre vágyást, illetve kötelezővé kéne tenni a egész Földön, hogy "Mindig volt szegény, mindig volt gazdag.
Imádkozzál és dolgozzál. Ez a világ rendje. "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!