Miért a Jobbik rasszista? Nem ők zárnák le a gazdaságot egész kelet előtt!
Persze, nem ritka a mocskos Oroszozás meg a gyilkos Azerezés se, de a kelet felé nyitást teljesen ellenzik, mert felsőbb rendűnek gondolják magukat náluk.
Izraelben is, azért hogy a Jobbik kiáll Palesztina mellett mocskos nácizzák őket, most meg már a Pápa is elismeri Palesztina függetlenségét, szóval az Mszp és a Dk szerint az egész kereszténység egy neonáci szervezet?
És még rengeteg megkülönböztetést lehetne írni, kezdve a Magyar állampolgárság megszavazásáról, amikor azzal ijesztgették a népet hogy elárasztanak a Románok, most meg az idegenek befogadása a dumájuk.
"A kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Mazsök 5,6 millió amerikai dollárnak – csaknem 1,3 milliárd forintnak – megfelelő összeget három munkanapon belül átutaljon a kifizetéseket végző és felügyelő Claims Conference számára."
Ezt a cikket 2013. júniusában írták, tehát 3 évvel 2010 után.
Magyarul 3 év, nem tudom te mit számolsz és hogy jön ki neked 5 év.
5 év akkor lenne, ha mai lenne a cikk.
Másrészt miről volt szó?
Állítottam, hogy milliárdok mennek el.
Cáfoltad.
Belinkeltem az adatokat(mondtam, hogy pofára fogsz esni).
Innentől kezdve nekem van igazam, milliárdok mennek el.
A te levezetésed, hogy jövőre ennyi meg annyi fog meghalni, nem érdekel.
Majd ha linkelsz pontos adatokat(mert az előbb még nagyon ragaszkodtál hozzá), hogy mennyi halálozás várható meg stb akkor talán...
De mivel 1998 óta van hatályban ez az egész és akkor még kb legalább kétszer annyi ember volt(és akkor még jófej voltam), így megállapíthatjuk, hogy
2,9 milliárd*2*17évvel az annyi, mint 98 milliárd csak a nyugdíjakra.
Szal ismétlem, 98 milliárd forint és akkor még hol van a többi meg azért az se mindegy, hogy 1998-ban az a kifizetett 2,9 milliárd nem annyit ért, mint ma:)
"Csak az aprobléma az elmélkedéseddel, hogy ezeknek az összegeknek a nagy részét a német kormány fizeti nem a magyar."
Miért hazudsz?
Semmi ilyenről szó nincs, az általam leírt összegeket a magyar állam a magyar emberek pénzéből finanszírozta.
Viszont kössz szépen a linkeket:
"Összesen mintegy 25 ezer túlélőnek ítéltek meg ilyen járadékot, közülük jelenleg mintegy 12 ezren vannak életben."
Tehát most már azt is tudjuk, hogy 25 ezer emberrel kezdték a kárpótlást.
Bele se merek gondolni, hogy ez hány milliárd lehetett éves szinten a magyar embereknek.
Mondom, jobb lenne lezárni, mert ez már tényleg egyre csúnyább:D
Kiválasztottad nagyjából az egyetlen juttatást amit a magyar állam fizetett ki és ha elolvasod az adott törvény első bekezdését azzal kezdi, hogy amit elvettek vagyon a háború alatt és nem jelentkezett érte örökös azt kell visszaosztani az áldozatok között. Szóval visszakapták a pénzüket hú de jó nekik.
"Kiválasztottad nagyjából az egyetlen juttatást amit a magyar állam fizetett ki és ha elolvasod az adott törvény első bekezdését azzal kezdi, hogy amit elvettek vagyon a háború alatt és nem jelentkezett érte örökös azt kell visszaosztani az áldozatok között. Szóval visszakapták a pénzüket hú de jó nekik."
Most komolyan azt hiszed, hogy valaki elhiszi a hazugságaid?
Semmi ilyesmiről szó nincs, a nyugdíj ettől független összeg volt.
Mondom, csak saját magadat járatod le, hogy hazudsz.
1997: A magyar kormány által biztosított életjáradék (1997. évi X. törvény)
A törvény a Párizsi Békeszerződésre hivatkozott, mely úgy rendelkezett, hogy az üldözöttektől elrabolt és gazdátlanul maradt vagyont a túlélők támogatására kell fordítani. „E törvény alapján életjáradékot az kaphat, aki 1997 január 1. napjával, illetve az ezt követő években a 60. életévét betöltötte.” Összesen mintegy 25 ezer túlélőnek ítéltek meg ilyen járadékot, közülük jelenleg mintegy 12 ezren vannak életben.
Te emelted ki a 25 ezer főt és hogy abból még 12 ezren vannak életben, ez a törvény a háború alatt elvett vagyonokat osztotta vissza az áldozatoknak amiről be is linkeltem a parlament honlapján látható törvényt szóval neked kéne befejezni a hazudozást.
"ez a törvény a háború alatt elvett vagyonokat osztotta vissza az áldozatoknak amiről be is linkeltem a parlament honlapján látható törvényt szóval neked kéne befejezni a hazudozást."
Persze-persze, a háború alatt elvett vagyonok.
Biztos arányban áll egymással a kettő, valszeg máig abból fedezik azt a 100 milliárdot, hát hogyne, sőt a végén még fennmarad kb ugyan ennyi, mert ugye a háborúban elvett vagyonból futja mindenre(a végén még kiderül, hogy a stadionok is ebből vannak)
Kérlek ne...
Kedves Kérdezõ!
"Miért a Jobbik rasszista?"
Hogy a jobbik miért rasszista, azt tõlük kellene megkérdezned.
Ezt irod:
"a kelet felé nyitást teljesen ellenzik, mert felsőbb rendűnek gondolják magukat náluk. "
Az, hogy "felsőbbrendűnek gondolják magukat ", az pontosan azt jelenti, hogy rasszisták. Pontosan ez a rasszizmus. Örülök, ha segíthattam.
+++++++
A kárpótlás miatt szenvedõk figyelmébe:
"A m. kir. minisztérium 1944. évi 3.840. M. E. számú rendelete,
a zsidók vagyonáról
1. § (1) A zsidók minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll át. Ezt a vagyont a háború viselésével és a hadikárokkal, a hadigondozással, továbbá a zsidókra vonatkozó jogszabályok végrehajtásával járó költségek fedezésére kell fordítani.
2. § (1) Az 1. § értelmében az államra átszállott ingatlan tulajdonjogát a telekkönyvi hatóság, ... a kir. kincstár javára jegyzi be. ...
(2) A kincstár javára kell bejegyezni a tulajdonjogot akkor is, ha a tulajdonjog bejegyzését a jelen rendelet hatálybalépése előtt kötött jogügylet alapján a zsidó javára kérik&
5. § (1) A & letétben levő s a jelen rendelet alapján az államra átszállott értékpapírokat, illetőleg értéktárgyakat a letéteményes a kincstár letétjébe helyezi át. A betétkönyveken, folyószámlákon és postatakarékpénztári csekkszámlákon alapuló, az államra átszállott követeléseket a kincstár javára kell átírni.
(2) A zsidó a jelen rendelet alapján az államra átszállott készpénzét köteles a kincstár javára befizetni.
6. § (1) Zsidó javára fennálló pénztartozás alapján az adós a fizetést a kincstár javára köteles teljesíteni&
18. § (1) A vagyontárgyak értékesítése során azonos feltételek mellett - a következő sorrendben - elsőbbségük van: a Vitézi Rendhez tartozó hadirokkantaknak, a többi hadirokkantaknak, a Vitézi Rend tagjainak, a tűzharcosoknak, a hadiözvegyeknek, a hadiárváknak, a háborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesített személyeknek, valamint azoknak, akiknek két gyermeknél több gyermekük van&
"
Megjelent: Budapesti Közlöny 1944. november 3. ( vagy 5. ) - 240. szám
fénymásolat: [link]
A szóbanforgó vagyonkból néhány apróság: Goldberger Textilgyár, Zwack likörgyár, Richter Gedeon gyógyszergyár ( Richter Gedeont a gyár alapításának és felfejlesztésének elismeréséül 1944. december 30-án ( másokkal együtt a Dunába lõtték ) ), stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!