Miért megint a pedagógusoknak van baja? Miért kell adnunk nekik több pénzt, amikor az eredményeik egyre rosszabbak?
"Hazudsz még kérdező?"
Mert azt is kapják ami oda le van írva? Hagyjuk már, minden város csúsztat nekik valamicskét, meg még van nekik egyéb juttatás is. A bérpapír számít, nem az, amit leírnak oda. DE! Még ha "csak" 200 ezer nettót is kapna, az is rengeteg pénz a tanári munkáért, és nem értem minek ezt emelni.
"Arra viszont nyugodtan válaszolhatsz, hogy ha tanárnak ilyen nagyon rohadt jó lenni magyarországon akkor miért van tanárhiány?"
Tanárhiány van? Ez így erős hazugság. Nincs tanárhiány az országban. Tanárból van elég, csak ezek eloszlása nem egyenlő területileg. Pláne most, amikor a tétés tárgyak kötelező óraszámát is csökkentették, ne meséld be nekem, hogy tanárhiány van.
Ezek jól sikerült ellenzéki propagandák, amiket átvettél. Lehet, hogy a kétezres évek elején még hiány volt, de azóta betöltötték az űrt. Az igazság pedig az, hogy senki sem akar elmenni egy szabolcsi cigány lakta település iskolájába, és ezek megjelennek a statisztikákban. Tanár van, max nem lehet rávenni őket, hogy ilyen veszélyes helyekre menjenek, a biztos- kényelmes úri iskolákon kívül.
"Ezek közül egyrészt egyedül a dajka fizetésébe van közvetlen beleszólása a kormánynak"
minimálbér, ilyenről hallottál már, vagy te is egy fővárosi gazdag vagy, aki ki sem mozdul a luxusból, és onnan szánja meg a szánni valókat? Azt az aktuális kormány határozza meg, és ezzel lehetne orvosolni sok problémát, hiszen a gazdagabbak csak luxusra költenek (luxus autók, luxus utazások, luxus élvezeti cikkek stb), viszont a szegényebbek alapvető élelmiszerekre költenék javarészt, és ez mind az országon belül maradhatna- saját termelésből pótolhatnánk, ami a helyi gazdaságokat fellendíthetné stb stb










# 12/12 Időpont ma 15:12
"Mert azt is kapják ami oda le van írva? Hagyjuk már, minden város csúsztat nekik valamicskét, meg még van nekik egyéb juttatás is. A bérpapír számít, nem az, amit leírnak oda. DE! Még ha "csak" 200 ezer nettót is kapna, az is rengeteg pénz a tanári munkáért, és nem értem minek ezt emelni."
Persze, kapjanak két fillért oszt jónapot! Sőt, közmunkában kéne őket foglalkoztatni! Helyből vagy ilyen hülye vagy nekifutsz?
"Tanárhiány van? Ez így erős hazugság. Nincs tanárhiány az országban. Tanárból van elég, csak ezek eloszlása nem egyenlő területileg. Pláne most, amikor a tétés tárgyak kötelező óraszámát is csökkentették, ne meséld be nekem, hogy tanárhiány van.
Ezek jól sikerült ellenzéki propagandák, amiket átvettél. Lehet, hogy a kétezres évek elején még hiány volt, de azóta betöltötték az űrt. Az igazság pedig az, hogy senki sem akar elmenni egy szabolcsi cigány lakta település iskolájába, és ezek megjelennek a statisztikákban. Tanár van, max nem lehet rávenni őket, hogy ilyen veszélyes helyekre menjenek, a biztos- kényelmes úri iskolákon kívül. "
És szerinted miért csökkentették a kötelező óraszámot? Gondolkozni is kéne néha. Érettségi ugyanez. A béka segge alatt van a nehézsége, de legalább elmondhatjuk milyen sokan leérettségiznek, és mennyivel okosabbak a mai fiatalok :-D
"minimálbér, ilyenről hallottál már"
Közgazdaságtan, ilyenről hallottál már, vagy te is egy nyolcáltalánosos suttyó vagy, aki szart az iskolára és ezért utál mindenkit maga körül aki okosabb és többre képes mint wc-t pucolni? A minimálbér emelése nem megoldás, ezer+1 kérdésen keresztül ki lett már fejtve miért, nem csak ezen az oldalon. Hiába emelnék 120 nettóra a minimált, jönne vele a 300-350es kenyér is. Szóval semmire nem mennél vele.
De látom te is csak támadni, hazudni meg mocskosellenzékizni tudsz, ahelyett hogy érvelnél az igazad mellett. Mondjuk ami nincs amellett nehéz is érvelni, szóval megértelek :-)
" Tehát te sokallod a 200 ezres keresetet egy 20 éve a pályáján dolgozó diplomás embertől, akinek az ország jövőjét megalapozó új generációk felnevelése lenne a cél?"
Igen, sokallom, de nem fanatikusan, kész vagyok arra, hogy befogadjam az érveket.
"te is egy nyolcáltalánosos suttyó vagy, aki szart az iskolára és ezért utál mindenkit maga körül aki okosabb és többre képes mint wc-t pucolni?"
Igen persze én ilyen vagyok, de akkor is sok a 200 ezres nettó azért a munkáért.
"És szerinted miért csökkentették a kötelező óraszámot? "
Nyilván mert a döntéshozóink feleslegesnek tartják a mitózis, meg a meiózis fázisainak, meg az etének, meg plasztikus műgyanták fajtáinak ismeretét, és szeretnék ha az életben használt tudást adnák a gyerekeknek a ténylegesen jól fizetett tanárok.
"A béka segge alatt van a nehézsége, de legalább elmondhatjuk milyen sokan leérettségiznek, és mennyivel okosabbak a mai fiatalok :-D"
Na ezt meg hagyjuk. A fiatalok védelmébe kelek, mivel ezt egy nagyon aljas hazugságnak gondolom. A mai fiataloknak sokkal nehezebb a dolga, sokkal több mindent kell megtanulni, nehezebb- komplexebb lett a világ, amiben el kell igazodnia. Sokkal okosabbak- életrevalóbbak, mint anno voltak. Az olvasási készségük is jobb, és ne gyere azzal, hogy most mennyi funkcionális analfabéta van, mivel ezek az adatok csak úgy lennének érvényesek, ha akkor is mérték volna, lenne viszonyítási alap. Inkább a problémát abban látom, hogy sok a múltszázadi tanár az iskolákban, akinek nem sikerült belépnie az új századba, a modernitás világába, sőt mi több rengeteg mérésünk is a régi kor gyermekeit hivatott mérni- vizsgálni, és ezeket nem most kellene alkalmazni. Aggodalomra add okot, hogy ezek a régi darabok nm is a tehetségük miatt kerültek a pályára, hanem ismerősök dugták be őket, és így tőlük nem is várhatjuk el az igazi fellendülést.
"De látom te is csak támadni, hazudni meg mocskosellenzékizni tudsz, ahelyett hogy érvelnél az igazad mellett. Mondjuk ami nincs amellett nehéz is érvelni, szóval megértelek :-)"
Óvakodni kell az olyan embertől, aki a smile-nak orrot biggyeszt. Továbbá szomorú, ha az általad leírtakat érveknek szántad az álláspontod megvédése érdekében. Azt gondoltam, hogy csak trollkodsz, de így elég súlyosak a gondolataid..... nem bántásból, de te ilyen úri negyedből való vagy? most komolyan kérdezem, hol fogantak meg ezek a gondolatok, milyen társadalmi- szociális környezetben?





# 15/15 Időpont ma 16:55
"Nyilván mert a döntéshozóink feleslegesnek tartják a mitózis, meg a meiózis fázisainak, meg az etének, meg plasztikus műgyanták fajtáinak ismeretét, és szeretnék ha az életben használt tudást adnák a gyerekeknek a ténylegesen jól fizetett tanárok."
Jah, "nyilván"... hát hogyne. Meg ahogy azt móriczka elképzeli. Az átkos óta nem volt hozzáértő az oktatás közelében, ezt megsúgom. Mindig csak tönkreteszik, és egyre kevesebb pénzt tesznek bele. Nem csak fizetésekre gondolva itt.
"Na ezt meg hagyjuk. A fiatalok védelmébe kelek, mivel ezt egy nagyon aljas hazugságnak gondolom."
És jó nagyot tévedsz, lévén nem ment át amire gondoltam. Jelenleg lehet statisztikákkal menőzni, hogy milyen sok leérettségizett gyerek van, bezzeg régen. Csak épp régen sokkal több volt a tananyag, és erősebb a számonkérés, ezt elfelejtik hozzátenni. Persze, hogy egy alacsonyabb küszöböt többen átugranak.
"A mai fiataloknak sokkal nehezebb a dolga, sokkal több mindent kell megtanulni, nehezebb- komplexebb lett a világ, amiben el kell igazodnia."
A mondat második felében egyetértünk, de a gimnáziumi tananyag kevesebb lett, mint régen. Ez nem feltétlen baj, de nem lett jól átgondolva.
"Sokkal okosabbak- életrevalóbbak, mint anno voltak. Az olvasási készségük is jobb, és ne gyere azzal, hogy most mennyi funkcionális analfabéta van, mivel ezek az adatok csak úgy lennének érvényesek, ha akkor is mérték volna, lenne viszonyítási alap."
Furcsa, hogy felhozod azt, hogy ne jöjjek a funkcionális analfabétákkal, de azért te kijelentheted, hogy a maiak okosabbak és életrevalóbbak. Erre sincs egyértelmű viszonyítási alapod, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy minden generációnak megvannak a selejtjei, egyelőre nem látok komoly mennyiségi eltérést a kettő közt. Egyedül az a különbség, hogy most ezeknek van érettségijük, a régieknek meg nem volt.
"Inkább a problémát abban látom, hogy sok a múltszázadi tanár az iskolákban, akinek nem sikerült belépnie az új századba, a modernitás világába, sőt mi több rengeteg mérésünk is a régi kor gyermekeit hivatott mérni- vizsgálni, és ezeket nem most kellene alkalmazni. Aggodalomra add okot, hogy ezek a régi darabok nm is a tehetségük miatt kerültek a pályára, hanem ismerősök dugták be őket, és így tőlük nem is várhatjuk el az igazi fellendülést."
Van igazság abban amit írsz, de ez mind-mind anyagi természetű, bármennyire is szomorú. Miért menjen valaki tanárnak, ami szar meló, ha elmehet az iparba többszörös fizetésért, jobb munkakörülményekért, kevesebb szívásért? Mert igen, a legtöbben rákényszerülnek csak a tanári pályára. Tőlük nem várhatunk csodákat. A beharangozott pedagógus életpályamodell jó is lehetett volna, de hiába a több fizetés, ha több a munka is! Órabérben még rosszabbul jönnek ki mint előtte...
"rengeteg mérésünk is a régi kor gyermekeit hivatott mérni- vizsgálni, és ezeket nem most kellene alkalmazni."
Nem a legjobb a mai rendszer, de én a nehézségéről beszéltem. És nehéznek nem nehéz. A matekérettségi hozható a függvénytáblával erős hármasra, a töri meg az atlasz segítségével is hármasra, akkor miről beszélünk? És még így is buknak rendszeresen, de ne mondjuk már, hogy ez nehéz.
"Óvakodni kell az olyan embertől, aki a smile-nak orrot biggyeszt."
Ezt poénnak veszem :-)
"Továbbá szomorú, ha az általad leírtakat érveknek szántad az álláspontod megvédése érdekében."
Ez nem az álláspontom védése volt, se nem érv. A tiéd ellen volt támadás mivel bármilyen érvet a fenti kommentedig (amire most reagálok) nem hoztál. Ezt legalább kihoztam belőled, innentől kezdve tudunk konstruktívan beszélgetni a témáról.
"Azt gondoltam, hogy csak trollkodsz, de így elég súlyosak a gondolataid....."
Miért is? Csak mert nem gondolom, hogy egy 21 éve a pályán lévő tanárnak ma, Magyarországon jó fizetés 200 nettó? És továbbra is, ez a maximum közelében van, nem az általános eset...
"nem bántásból, de te ilyen úri negyedből való vagy? most komolyan kérdezem, hol fogantak meg ezek a gondolatok, milyen társadalmi- szociális környezetben?"
Egy istenhátamögötti faluból költöztünk föl anno Budapest nyolcadik kerületébe, ott nőttem fel, oda jártam iskolába. Anyám pedig minimálbér közelében volt mindigis. Úgyhogy nagyon is jól tudom milyen mélyen lenni. Nagyon jól tudom mennyire nem elég az a pénz semmire. De nem lesznek előrébb azzal, ha a tanárok bérét csökkentjük.
Az jön le nekem ebből, és az eddigiekből, hogy szerinted akkor az a jobb, ha nehezebb?
De én meg azt mondom, hogy már nem erről szól az élet. Megváltozott.
Nem kapod meg azokat a tulajdonságokat a nehezebb, és több tananyag elsajátításával, amit megkövetel az ipar, vagy bármilyen versenyszféra. A régi tanárok csak arra képesek, hogy lenyomják neked a tananyagot, ami nem idomul a modern világban elismert értékekhez. Ezeket az értékeket, pedig nem mi szabjuk meg, hanem importáljuk, leginkább nyugatról.
Olyan tanárt nem találunk magasabb fizetéssel, aki ezeknek az értékeknek- skilleknek az átadását véghez tudják vinni. Az a baj, hogy csak abban tudunk gondolkodni, hogy itthonról kotorjuk elő az értékes embereket, és azon el sem gondolkodunk, hogy esetleg elküldjük őket egy speckó sok éves továbbképzésre külföldre, sőt mi több akár külföldről vegyünk be tanárokat, hogy megváltoztassák az országot, és annak gondolkodását. Egypolitikai párt sem gondolkodott még azon, hogy fogjunk pár ezer fiatal tanártanoncot, és oktassuk őket mondjuk Svédországban, vagy Hollandiában stb stb
Megnövelem 500 ezer nettóra a fizetését, és azt várom, hogy az a régi ember tanítson modernebben. :D
Felfoghatatlan! Mintha egy lágerben megnyitnál egy kocsmát, meg egy mozit, és innentől azzal érvelnél, hogy ez nem láger, hiszen hol van lágerben kocsma, meg mozi? Ugye, ugye, akkor ez nem láger. Tessék úgy viselkedni.
Adjunk több pénzt a tanároknak, és akkor minden jobb lesz? Még a finn, vagy a svéd, vagy összességében az északi modellekben sem ez történik. Bár az északi mentalitás sem húzható rá az országunkra, mivel más az élet, más az életkörülmény, a mentalitás, de abban biztos hasonlatos ránk, hogy nem csak a fizetés megnövelésével érték el a dolgokat. Nem lesz jobb akkor sem feltétlenül, ha kevesebbet oktat, vagy szebb lesz az iskola.
Azt pedig még szörnyűbb, hogy adjunk projektort, vagy vékony kávás monitorokat, vagy élőtáblákat az osztályokba, azoknak a tanároknak, akiknek még a word office működtetése is nehézkes, vagy internetet is a Szomszédokból ismerik. Minek? Nem tudja használni, hiszen ő nem őslakos, hanem betelepült az információs korban.
Nem ez a gond.





Amúgy itt egy szimpla diagram ezt talán te is megérted, hogy milyenek a kezdőbérek tanári pályán és más diplomás pályákon.





Amúgy az eszedbe jutott, hogy utánanézel miért tüntetnek a pedagógusok? Mert jelenleg nem a fizetésük miatt reklamálnak hanem a közoktatás szétverése miatt:





"Az jön le nekem ebből, és az eddigiekből, hogy szerinted akkor az a jobb, ha nehezebb?
Nem. Pontosabban nem feltétlen.
Ezer éve a "nyitott könyves" dolgozatok mellett érvelek, az olyan feladatok mellett amik a képességeket mérik jobban (bár ez inkább reáltárgyaknál vehető észre, humán tárgyakkal szerintem akkora gond nincs), de ehhez jóval kompetensebb tanárok, és jóval kompetensebb minisztérium kellene.
"De én meg azt mondom, hogy már nem erről szól az élet. Megváltozott."
Így van. Viszont a jelenlegi irány amerre változtatjuk nem jó.
"Nem kapod meg azokat a tulajdonságokat a nehezebb, és több tananyag elsajátításával, amit megkövetel az ipar, vagy bármilyen versenyszféra."
Na, most közoktatásról (általános, közép-) beszélünk, szakképzésekről (okj, szakmunkás) vagy felsőoktatásről? Mert közoktatásban nem az ipar követeléseit kell teljesíteni.
"A régi tanárok csak arra képesek, hogy lenyomják neked a tananyagot, ami nem idomul a modern világban elismert értékekhez."
Ez így nem igaz. Ahogy a fiatal tanárok közt is van jó, úgy a régiek közt is van rengeteg.
"Ezeket az értékeket, pedig nem mi szabjuk meg, hanem importáljuk, leginkább nyugatról."
Itt mire gondolsz?
"Olyan tanárt nem találunk magasabb fizetéssel, aki ezeknek az értékeknek- skilleknek az átadását véghez tudják vinni." Tudnánk, csak ő nem megy el tanárnak. Vagy a fizetés miatt, vagy a munkakörülmények miatt, vagy az elképesztő mennyiségű adminisztráció miatt ami kell hozzá.
"Az a baj, hogy csak abban tudunk gondolkodni, hogy itthonról kotorjuk elő az értékes embereket, és azon el sem gondolkodunk, hogy esetleg elküldjük őket egy speckó sok éves továbbképzésre külföldre, sőt mi több akár külföldről vegyünk be tanárokat, hogy megváltoztassák az országot, és annak gondolkodását. Egypolitikai párt sem gondolkodott még azon, hogy fogjunk pár ezer fiatal tanártanoncot, és oktassuk őket mondjuk Svédországban, vagy Hollandiában stb stb"
Van legalább 6-8 cserediákprogram erre a célra.
"Megnövelem 500 ezer nettóra a fizetését, és azt várom, hogy az a régi ember tanítson modernebben. :D"
Nem. Azt várom, hogy ettől több, és minőségibb ember választja inkább a tanári pályát. De mint mondtam a fizetés nem elég. Nem jók a munkakörülmények sem.
"Felfoghatatlan! Mintha egy lágerben megnyitnál egy kocsmát, meg egy mozit, és innentől azzal érvelnél, hogy ez nem láger, hiszen hol van lágerben kocsma, meg mozi? Ugye, ugye, akkor ez nem láger. Tessék úgy viselkedni."
Ez az analógia teljes káosz, sosem mondta senki, hogy csak a fizetéseket kell emelni és minden szép meg jó lesz.
"Adjunk több pénzt a tanároknak, és akkor minden jobb lesz? Még a finn, vagy a svéd, vagy összességében az északi modellekben sem ez történik. Bár az északi mentalitás sem húzható rá az országunkra, mivel más az élet, más az életkörülmény, a mentalitás, de abban biztos hasonlatos ránk, hogy nem csak a fizetés megnövelésével érték el a dolgokat. Nem lesz jobb akkor sem feltétlenül, ha kevesebbet oktat, vagy szebb lesz az iskola."
Jó, hogy felhozod azokat az északi országokat ahol GDP arányosan az egyik legmagasabb az oktatásra fordított pénz, és a tanári fizetés is kiemelkedő.
"Azt pedig még szörnyűbb, hogy adjunk projektort, vagy vékony kávás monitorokat, vagy élőtáblákat az osztályokba, azoknak a tanároknak, akiknek még a word office működtetése is nehézkes, vagy internetet is a Szomszédokból ismerik. Minek? Nem tudja használni, hiszen ő nem őslakos, hanem betelepült az információs korban.
Nem ez a gond."
Ez jogos. De volt szakmai továbbképzés ingyen valaha is nekik? Nem. Akkor meg ne várj csodát, saját pénzből ha tudna se akarna elmenni egyre. De ez ismét anyagi ok, csak nem a fizetéshez hanem az egyéb finanszírozáshoz tartozik. Amit szintén évről évre csökkentenek.
"Ez az analógia teljes káosz, sosem mondta senki, hogy csak a fizetéseket kell emelni és minden szép meg jó lesz. "
De mondta több politikus, főleg kdnp-s.
"Jó, hogy felhozod azokat az északi országokat ahol GDP arányosan az egyik legmagasabb az oktatásra fordított pénz, és a tanári fizetés is kiemelkedő. "
De ott nem a fizetés emelésével kezdődött el a folyamat. Több évig érdemben hozzá sem nyúltak, inkább max a munkakörülményeket javították.
"Van legalább 6-8 cserediákprogram erre a célra. "
Nem csereprogramra gondolok, hanem arra, hogy az állam leperkálja a tandíját jó pár diáknak, és úgy tanul ott. Nem cserebere, meg ide- oda szívesség. Egyszerűen kifizetik, és tanul a gyerek.
"Mert közoktatásban nem az ipar követeléseit kell teljesíteni."
De a közoktatásban is ez a cél, maximum nem érvényesül annyira egyértelműen. Minden szintje az oktatásnak az a valós idejű, vagy jövőbeli iparnak- versenyszférának dolgozik.
De nem jutunk előre, csak egy helyben toporgunk, és elbeszélünk egymás mellett. Én másképpen képzelem el az oktatás jövőjét, és te is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!