Legyen június 4-e nemzeti Trianon-emléknap?
19:29! Idéznék neked az origóból:
"Szeptembertől akár 5000 euróra is büntethetik azt, aki megsérti a szabályt"
"A módosító javaslatba bekerült az a kitétel, hogy a nemzetiségi iskolákban mindennemű dokumentációt államnyelven is vezetni kell. Korábban ez csak a pedagógiai dokumentációra vonatkozott. Kimaradt ugyanakkor annak előírása, hogy a kisebbségi nyelven sugárzó regionális és helyi rádióknak a nemzetiségi nyelven sugárzott műsort államnyelven is meg kelljen ismételniük. Elég lesz a feliratozás. Nem jár szankciókkal, ha az egészségügyi és szociális intézményekben a személyzet nem csak szlovák nyelven kommunikál a betegekkel. Ez azonban csak azokon a településeken érvényes, ahol a magyarok aránya meghaladja a 20 százalékot, másutt nem.
Az eredeti javaslat szerint az emlékműveken, emléktáblákon a szöveget először szlovákul kell feltüntetni, csak azután következhet a más nyelvű szöveg. Az új változat bizonyos esetekben lehetővé teszi, hogy az idegen nyelvű szöveg a szlovák nyelvű előtt legyen. "
Szóval gratulálok ahhoz, hogy már a nyelvtörvényt is elkezded védelmezni. Mellesleg a magyar otthon érzi magát felvidéken, erdélyben, kárpátalján, hiszen az ő területe volt.
nahármost, látom jól leirtad a törvényt.. nem arról szól h ha megszólalsz magyarul puff 5000es birság.. h ha különféle hivatalokban akarsz magyarul beszélni akkor .. sztem is hülyeség ez, de azért hozzánk már elég lebutitott verzioba terjesztették el (aki megszólal azt megbüntetik) ha belegondolsz te is elvárod egy angoltól h a bankba magyarul beszéljen h ha pénzt akar...
volt az törököké is, had érezzék már magukénak, volt az osztrákoké, had érezzék már a magukénak, volt ez római terület had érezzék már magukénak..
20:42! De a magyarok nem egy utólag bevándorolt népcsoport (mint a törökök Németországban vagy az afrikaiak Franciaországban) hanem ott születtek, te is ismered a történelmet, én is, jelenleg nem lehet határrevízió, de mivel az Magyar terület, így a magyaroknak ugyanolyan jogok járnak.
21:05! Nem attól magyar valaki, hogy a jelenlegi Magyarországon él vagy sem, ez ugyanis nem a földrajzi elhelyezkedéstől függ. Az emigrált 56-os, vagy a székely bácsi inkább magyar, mint a Húan Csin, aki pár hónapja érkezett ide... Egyébként ugyanúgy dolgoznak, ugyanolyan magyarok mint mi, nem többek, nem kevesebbek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!