Támogatnátok egy ilyen közigazgatási átrendezést?
Szerintem túlságosan centralizált Magyarországon a hatalomgyakorlás. Én jelentősen csökkenteném az állam hatáskörét, s egyben megerősíteném a megyei önkormányzatokat (akár némi megyerendezés után).
A megyék (és Budapest) gyakorlatilag saját "kormánnyal" rendelkeznének, a helyi ügyekben széles autonómiájuk lenne. Ilyen terület lehetne a közlekedés, különböző intézményrendszer (iskolák, kórházak) fenntartása, vidékfejlesztés, a helyi EU-s pénzek kezelése.
Állami szinten csak az egész nemzetet érintő kérdések dőlnének el: honvédelem, kultúra, egészségügy, oktatás, igazságszolgáltatás, stb.
Hajajj, és mind 19 megyében szépen megalapítja az ehhez tartozó bizottságokat, és hasonlók...
Több kára lenne mint haszna.
Nem rossz a gondolat, alapvetően a libertarianizmust próbálod újra feltalálni. (Ha tudsz angolul, keress rá, hogy "libertarian", a fogalom Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen - nem véletlenül -, a hívei "nemzeti liberális" meg ilyen baromság megnevezéseket használnak.)
Alapvetően amíg az önkormányzat kiskirályság, addig nincs sok értelme a dolognak. Az egyén szintjén kéne elkezdeni az önállóságot és a felelősségvállalást erősíteni, hogy megszűnjön ez a kommunista "majdazállambácsi" mentalitás.
Bővebben:
,,A megyék (és Budapest) gyakorlatilag saját "kormánnyal" rendelkeznének, a helyi ügyekben széles autonómiájuk lenne. Ilyen terület lehetne a közlekedés, különböző intézményrendszer (iskolák, kórházak) fenntartása, vidékfejlesztés, a helyi EU-s pénzek kezelése.
Állami szinten csak az egész nemzetet érintő kérdések dőlnének el: honvédelem, kultúra, egészségügy, oktatás, igazságszolgáltatás, stb."
Ez gyakorlatilag ma is így van.
"Szerintem túlságosan centralizált Magyarországon a hatalomgyakorlás. Én jelentősen csökkenteném az állam hatáskörét, s egyben megerősíteném a megyei önkormányzatokat (akár némi megyerendezés után)."
Arra nem gondoltál, hogy ez több pénzbe és energiába kerülne?
Persze, ez így jól hangzik. Nyilván, aki oda "szakosodott", jobban ismeri az adott környék jellemzőit. Jobban tudnák kezelni a problémákat.
De több kézben fordulnának meg pénzek, növekedne a korrupció esélye. Még több haveri alapú befektetést eredményezne, nehezebb lenne egyes ügyekben a pénzek útjának nyomon követése. Nőne a bürokrácia, itt az állami alkalmazottakra gondolok. (mindenféle irányító szervezet)
Valamelyest pedig most is dönthetnek a sorsukról a megyék, régiók.
Nem. Hülyeség, de ha tényleg nagyobb önállósággal rendelkeznének a megyék, és a pénzeket, támogatásokat saját maguk osztanák el, na ott kezdődne igazán a központosított korrupció, és ez lenne az egyik legnagyobb mutyi.
Gondolj csak bele. Az aktuális hatalom alapba mindig kicserélné a megye élén álló ember(eke)t, ez a haver megkapja azt a megyét, az a haver a másikat, stb., majd azok szépen zsebre rakják a megye pénzeit, bevételeit, stb.
Ez az elképzelés max szigorúan pártfüggetlen emberekkel lehetne kivitelezni, és csak olyanokkal, akik az adott megyében születtek.
De hát ez meg a mai viszonyok között lehetetlen, és igény sem lenne rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!