Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyarországról hova tűntek a...

Magyarországról hova tűntek a szabaddemokraták?

Figyelt kérdés

Régebben sokan voltunk, a legtöbb ember úgy gondolta, hogy volt legitimitása az eszménknek.


De, az ország megváltozott és nem pozitív irányba.

Hova lett a rendszerváltás szellemisége, a szabadságvágy?


Pár éve mindent elvett a szélsőjobboldal.

Mindenhova beférkőznek, a közéletbe, a körbeszédbe, befolyásolják a közvéleményt, ott vannak az egyetemeken, minden.Mindezt a Fidesz hallgatólagos támogatásával teszi.

Borzalmas egy ország és nép ez, hogyha hagyja ezt, nem tesz semmit.


A vidéki Magyarországot, már majdnem teljesen uralják és egyes helyeken már Budapesten is gyökeret eresztettek, de a főváros még ellenállóbb.


Szörnyűek, de az is, aki rájuk szavaz.


De, hol vannak ilyenkor a szabadelvűek?


Pár éve találta, egy pártot, ami valamennyire képviselte volna az elveimet, Együttnek hívták.

Szimpatikus volt a párt felépítése, illetve, hogy voltak benne szakemberek is.

De, sajnos a Fidesz lejáratókampánya miatt nem jutottak sehova.


Egy normális demokráciában, nem gyűlöletkeltéssel, sárdobálással harcolunk a politikai ellenfelek ellen, hanem érvekkel.


Aki pedig nem a liberális demokráciában hisz, az ne követeljen olyan bánásmódot, őket szankcionálni kellene.


Aki európai az liberális.

Aki antiliberáliskodni akar, az menjen Ázsiába vagy Oroszországba.



2015. ápr. 12. 20:28
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
54%
Kérdező, te egy szerencsétlen, sérült ember vagy, hogy nem elég neked a tolerálás, megtűrés, hanem hogy már a tapsot, az egyetértést, teljes elfogadást, normálisnak is elvárod, sőt nem csak a homokosok esetében, hanem a tényleges deviánsok mellett is kardoskodsz.
2015. ápr. 12. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
tolerálás, megtűrés mi?.... Hol van itt olyan?
2015. ápr. 12. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
50%

Elbuktak a haverjaid, sőt oda kerültek ahová való, a süllyesztőbe. :)


És ezt köszönhetitek az ájrópéer, gyűlölködős antimagyarkodós, bűnözőbabusgató ámokfutásotoknak.

2015. ápr. 12. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Elrebbentek, de állítólag valami tetemes adósságot hagytak madárürülékként maguk után.


Hát ha szabadelvűség az, hogy mindenféle devianciát támogattak, és ütöttek minden értéket ami magyar, akkor valóban kiválóak voltak.


Te ne küldözgess csak senkit, kedves pártod elkopott, elhalt, ha nem vetted volna észre demokratikus választásokon és a politikai süllyesztőbe került. Magyarán: nincs szükség rájuk.

2015. máj. 17. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Izraelbe
2015. máj. 18. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

Kérdező, én liberálisnak tartom magam, ám számos dologban óriásit tévedsz:


"Hova lett a rendszerváltás szellemisége, a szabadságvágy?"


A rendszerváltás rég elillant, a szabadságvágy meg sosem volt ebben az országban, csak pénzvágy.


"Pár éve mindent elvett a szélsőjobboldal.


Mindenhova beférkőznek, a közéletbe, a körbeszédbe, befolyásolják a közvéleményt, ott vannak az egyetemeken, minden.Mindezt a Fidesz hallgatólagos támogatásával teszi.


Borzalmas egy ország és nép ez, hogyha hagyja ezt, nem tesz semmit."


Lemaradtam valamiről? Tudtommal nem szélsőjobboldal van hatalmon. Igen, beférkőztek mindenhova, ahogyan az MSZP-SZDSZ tette 1993-2006 közötti fénykorában. A Fidesz hallgatólagos támogatása viszont, igaz.


A nép azért hagyja, mert sosem volt demokrácia az országban.


"Aki európai az liberális."


Na pont ez a baj veled és a hozzád hasonló szélsőliberálisokkkal, akik "kiűzik", Európából és bemocskolják azt aki nem úgy gondolkodik mint ti. Ti akkor mennyivel vagytok jobbak mint a Fidesz?

2018. júl. 19. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!