Igen, folyamatosan azt harsogják, hogy zsidókat akarnak ölni.
Tudod, van az a nemhivatalos oldaluk, valami Kuruc.info, amin folyton a zsidókat szidják.
Wow, az MSZP 25 éves működése alatt 3 idióta embert felmutattál, és akkor máris az egész párt antiszemita.
Nem antiszemita az MSZP, csupán egy közönséges tolvajpárt.
Konkrétan én még a JOBBIK-ot se nevezném antiszemitának, viszont a párton belül több ember is egyértelműen az. Fontos lenne két részre bontani a JOBBIK-ot, mert van egy normális fele és van egy szélsőjobboldali része.
Az MSZP-nél ezt nem lehet megcsinálni, mert mint ahogy mondtam, ez még mindig csak 3 ügy 25 év alatt, azaz az évi antiszemita ügyek száma 0,12.
Ez elhanyagolható, pláne, ha a párt méretét/egykori méretét vesszük.
Egyébként Zuschlag "csak" viccelődött a holokauszttal, ez még nem antiszemitizmus, csupán ízléstelenség.
#2:
Érdemes lenne végignyálaznotok a balhoz húzó oldalacskák kommentjeit is akár. Tudod a szavazók azért tükrözik milyen lehet egy párt, a jobbos pártoknál pl. ezzel szoktatok jönni, holott igaz a tieitekre is. :)
jobboldalról csak proli szavazókat és egy-egy névtelen falu valami képviselőjét hallottam zsidózni, ezzel szemben MSZP-seknél országgyűlési képviselők is beszállnak ilyen játékba. Miért van az, hogy a "sajátjaitok" nyugodtan zsidó-cigányozhatnak, akkor nem képzeltek népirtást, jobboldalt meg azonnal leminősítitek ?
,,Wow, az MSZP 25 éves működése alatt 3 idióta embert felmutattál, és akkor máris az egész párt antiszemita.
"
Ez a libsik logikája. Jobbikra is kb. 3 hülye miatt mondják.
Remélem az Mszp hamarosan eltűnik a földről. Ha baloldali párt kell akkor jöjjön egy becsületes és korrekt baloldal! Ezzel nem a Dk ra célzok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!