Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Számotokra mennyire szól bele...

Számotokra mennyire szól bele az életetekbe a politika?

Figyelt kérdés
Tehát hány % kb az az eset mikor a politika határozza meg az életeteket úgy érzitek.

2015. márc. 5. 13:50
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:

Hát nézzük csak... az utóbbi 8 évben megéltünk 3 miniszterelnököt. Ha a politika akkora befolyással lenne az életemre, akkor most egészen máshogy kéne élnem, mint 2007-ben.


Ugyanott dolgozom, mint nyolc éve. Ugyanott is lakom, kb. ugyanannyiért. Kicsit emelkedett a fizetésem, kicsit emelkedett a lakbér is, a rezsi viszont csökkent. Egyik sem jelentősen. Nagyjából ugyanannyi pénzem van, mint akkoriban.


A munkahelyem, iskoláim, háziorvosom, önkormányzatom mind ugyanott van, ahol korábban. A volt sulimban jobbára ugyanazok a tanárok tanítanak, mint nyolc éve, a kollégáim közül páran elmentek, páran jöttek, de ez minden kormány alatt így volt.


Az orvosi ellátás ugyanolyan ma is, mint korábban. Egyik kormány idején sem változott lényegesen.

Ami a mindennapokat érinti, van pár jó és rossz változás. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy sokba kerül a svájci frank, és erre jól ráfáztunk. Nem hiszem, hogy ez a bármikori kormány hibája lenne, más országok más kormányokkal ugyanígy megszívták. Igaz, a mostani kormányunk valamit segített rajta, úgyhogy ez tényleg változást hozott az életembe, de pozitívat. Kicsit drágult ez-az, de ez is minden kormány idején igaz volt. Azért olyan hatalmas infláció nem volt mostanában, az utóbbi években meg konkrétan semennyi. A benzin sokkal drágább, mint nyolc éve, de ez megint nem a kormány hibája, minden országban így van. Viszont a tömegközlekedési árak már jó ideje nem emelkedtek, amit nem is értek. Mindenesetre ahhoz képest, ami pl. a rendszerváltás utáni években zajlott, az utóbbi tíz évben kifejezetten stabil ár- és bérviszonyokat élünk, pedig nagy fordulatok történtek a politikában.


Vannak szép új buszok és vonatok, amikkel utazhatok. Felújítottak egy-két műemléket és utat a lakóhelyemen. Épültek bringautak. Valószínűleg mindez másik kormányok alatt is megvalósult volna, de nem tudhatom biztosan.


Ami igazán lényeges változást hozott az életembe az utóbbi nyolc évben, az mind a családommal kapcsolatos esemény volt. Egy-egy betegség, haláleset, ami sajnos előfordult, elmondhatatlanul több fájdalmat (és ha már itt tartunk, költséget) okozott, mint bizonyos dolgok árának pár száz vagy ezer forinttal való emelkedése. Egy-egy esküvő, karácsonyi ebéd pedig sokkal több örömet okoz, mint bármilyen politikai intézkedés vagy fejlesztés. Igazán irigylem azokat, akiknek nincs nagyobb problémájuk az életben, csak amit a híradóban hallanak.

2015. márc. 5. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

"Viszont a tömegközlekedési árak már jó ideje nem emelkedtek, amit nem is értek"


ennek az az oka, hogy az utóbbi 4 évben nagyjából stagnál az üzemanyag ár, nincs az a monoton emelkedés, mint előtte, 450 körül tetőzött a líbiai válság miatt aztán kb ennyi is volt (egyébként reálértéken több benzint kapunk pl a minimálbérért mint 10 éve vagy rendszerváltáskor, ami azt mutatja, hogy a munka értéke növekedett az erőforrásokkal szemben)

2015. márc. 5. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim válasza:
0%
Nem kell ezeknek ötleteket adni!!
2015. márc. 5. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
9. éve ugyanott dolgozom. Nem kézzelfogható a változás semmilyen téren se pozitívan se negatívan. Dohányozni nem muszáj ezt kár is említeni. De emelték a dohány árát így ennek nagyon örültem . Végre 17 év után le szoktam. Ezúton köszönném meg Orbán V. -nak és Lázár Jánosnak. A jó isten áldja meg őket az angyalok kísérjék lépteiket.
2015. márc. 5. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Szerintem igazából annyira nem. Az adók amik miatt éhezünk...a gyerek gimnáziumát bezárták, férjem eladó volt, de a főnöke szerint a vasárnapi profitkiesés miatt nem tudja tovább alkalmazni...meg ilyenek. Semmi különös...
2015. márc. 7. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!