Tévedek, hogy ha azt gondolom, hogy ez már a liberálisabb gondolkodású társadalmi réteg számára is sok?

Elsőként itt ez az eset:

[link]

"Szél példaként hozza fel, hogy a tankönyvek többek közt olyan kijelentéseket tartalmaznak, amelyek szerint a nők és férfiak szellemi képességei különböznek, a nők olvasásban, a férfiak matematikában jobbak."

Pedig ebben semmi "sztereotipizmus", "szexizmus", egyéb előítéletesség nincs. Egyszerűen a két nem között biológiailag is mérhető, feltérképezhető különbözőségek vannak, amely nem jelenti egyik vagy másik hasznosabb voltát, csupán eltérését, amely legtöbbször evolúciós gyökerekből fakad. Hogy másként működik a női és férfi agy térképolvasása, tájékozódó képessége, és sok egyebe, az nem boszorkányság, középkori csökevény hozzáállás, hanem az orvostudomány egy viszonylag jól leírt ágazata.

Az egyenjogúság nem egyformaság, és ezt a félreértést kellene végre belátni. Hiszen egy férfi például sosem fog szülni. A nők és férfiak biológiai felépítése mentálisan, és a fizikumot tekintve is más, ezért nem alkalmas _általánosságban_ egy nő olyan munkakörök végzésére, amire egy férfi - testi felépítettségéből adódóan - igen. És ez nem azt jelenti, hogy ne lenne mindkét fél részéről kivétel, de általánosan ez az igazság állja meg a helyét.

Itt a második:

[link]

Feke Pál abszolút nem pejoratív értelemben, sőt, dicsérően hozta fel a lány részéről, hogy nem magyar létére milyen átéléssel, szívből tudja énekelni, hogy Magyarország a szülőhazája, hogy szereti.

Bochkor kőkeményen kikelt emiatt, hogy ez mennyire rasszista hozzáállás, toporzékolt a nappalijában, felhívta az ismerőseit, stb. Márpedig ha valaki feketebőrű, ráadásul egy bevándorló szülő gyermeke, akkor egyszerűen nem magyar, még amiatt sem lesz az, ha ide születik. Ezen nincs mit vitatkozni. Nem szégyellni való ez, és nem is ok a kiközösítésre, egyszerűen csak mindent kezeljünk a helyén.

Akárhogy is mondjuk, hogy mindenki az, aminek tartja magát, azért van egy vonal, amit a józan ész által diktálva is meg lehet húzni. Magam részéről akkor tartok valakit a magyar nemzetbe integrált, származásilag és kulturálisan is beletartozónak, ha nem csupán ő, de mindkét szülője is ide született már. Például az én ükapám még pár éves korában költözött át szépanyukámmal ebbe az országba, senki nem volt megsértve, ha "lesvábozták". Elvégre is azok voltak. A dédanyukám már itt született, de egy olyan apától, aki még német volt. Ellenben nagymamám már olyan anyától, aki Magyarországon született, magyarul tanult meg először, és neki már ez volt az "anyanyelve". Ezt jelenti az integrálódás. De ez nem történik meg egy átköltözéssel azonnal.

Magyar az, aki Magyarországon született, és - ami nagyon fontos - anyanyelveként a magyart használja. Ami viszont magával vonja azt, hogy a szülője, az anyja nyelve is az legyen. Tehát akinek a szülője már itt született, és ő maga is, az magyarrá integrálódik. Az első generációsok még kettős identitás között ingadoznak.

Ugyanez igaz visszafelé is: a kivándorolt magyarok esetében még az is magyarnak (és saját értékítéletemben ezzel együtt Magyarország állampolgárának) számít, akinek mindkét szülője honosnak született, de ő maga már kint jött világra, viszont a nyelvet még természetesen beszéli. Harmadik, negyedik generációban viszont már nagyon kevesen őrzik meg mind a kulturális indentitásukat, mind a nyelvüket.

Bochkor azt is felvetette, "ha valaki ezt Angliában vagy Franciaországban mondta volna, másnap nem lenne a műsorban". Talán így van. Viszont az egy teljesen más közeg. Ott a négerek több évszázados tagjai a közösségnek, sokuk (vélem, a legtöbbjük) azt sem tudja, az ősei honnan, melyik gyarmatról származtak egykor, keveredtek a helyi franciákkal, angolokkal több generáción keresztül, a nemzet részévé váltak egyes tagjaikban külön-külön, nem is beszélnek ma már az angolon vagy a francián kívül más nyelvet, egyszóval ott ez természetes hatást kelt, ha egy néger azt mondja magáról, hogy ő bizony büszke francia. Teheti is, minden joggal. De Magyarországon ilyennek nincs gyökere, alapja, kultúrája. Ez egy teljesen más társadalmi struktúra, ahonnan kimaradt az évszázados gyarmatosítás hatása, és idegenül hat benne az, ami nyugaton érhetően másként kezelt. Mikor először láttam a szalagcímet, azt hittem, egy cigány előadóról lesz szó - akkor valamiképp megértettem volna a felháborodást, megértőbb lettem volna, miért keltett ekkora visszhangot. De így, már tényleg azt gondolom, hogy egy bevándorló színesbőrű gyerekére azt mondani, hogy "aki egyébként nem magyar", ráadásul dicséretként, ott már tényleg csak a legelvetemültebbek tudnak egyetérteni ezzel.

István Dániel azt is hozzátette, "ő egyébként már a válogatáson is azt mondta egy transzira, hogy nem hajlandó végighallgatni". Na már most. Az, ha valaki meleg, egy dolog. Az viszont, hogy szándékosan provokatív módon egyszerre öltözik nőnek és férfinak, kifejezetten a polgárpukkasztás kedvéért, akkor ott vállalja ennek következményeit. Mert koncsita nem véletlenül növesztett dús pofaszakállat a női frizurájához és sminkjéhez - szándékosan azért, hogy felháborodást keltsen. Van egy szint, ami tolerancia, és van egy szint, ami a jóízlés megsértése. Előbbi a civilizált társadalomhoz hozzátartozik, utóbbit viszont már nem kell elviselnie senkinek, ha célzottan a provokálására törekszik valaki, tesztelgetve a tűréshatárát, hogy mennyit lehet még megtenni anélkül, hogy felszólalna. Ez utóbbi már ebbe a kategóriába esik.

István Dániel, a maga szexuális irányultságával nyilván részrehajlóbb ebben a kérdésben, és nagyobb fokban "lojális", de normális felfogású embernek nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, hol van a tolerancia vége, amikor már az embert direkt hozzák megalázó, számára kényelmetlen helyzetbe, nézve, hogy meddig mehetnek még el ilyen téren. Amikor valaki direkt úgy áll ki, hogy a pofaszakállával mintegy kaján vigyorral jelzi, szőrös lomposa van a szoknyája alatt, ott joggal várható el, hogy legalább ne ilyen obszcén módon hozza ezt mások tudtára, mert azokkal szemben ez modortalan, és nincs tekintettel más emberek érzésére.