Egy gazdagabb családból származó lány szerintetek hogyan viszonyul a társadalmi réteg kérdéshez?

Szerintem itt a központi kérdés a neveltetésen van. És hogy miért? Mert ha kiskorától kezdve azt látja, hallja és tapasztalja hogy otthon minden megvan csak "csettinteni" kell, ebbe nő fel és fiatal felnőttként is megkap bármit amire vágyik vagy ott áll mindig mögötte apuci vagy anyuci aki kisegíti ha bármire szükséges van, akkor ez az életszínvonal és életstílus válik számára termnészetessé és félő, hogy ezek nagymértékben befolyásolják majd a későbbi párválasztásban is.

Ha viszont normál értékrenddel rendelkező nevelést kap, megtanítják neki, hogy az életben nem minden fenékig tejfel, és sokmindenért meg kell dolgozni hogy az ember becsülni tudja, akkor nem lesz számára elsődleges kérdés az anyagi javak hajszolása.

De a nevelés mellett nagyon fontos hogy milyen a lány személyisége, e kettő együttesen határozza meg a pénz és a párkapcsolat egyensúlyának mértékét.

Ahogy előttem is írták, attól függ, milyen a lány.

A neveltetés sem garancia semmire, lehet, hogy pont lázadozni fog és csakazértis a csóró szépfiúval fog lógni, hiába ellenzik a szülei.

Később kiütközhetnek viszont a megszokott életszínvonalból adódó különbségek, főleg, ha olyan hobbija van, amihez sok pénz kell (pl. világjárás egzotikus országokba) és ebben te nem tudsz a partnere lenni.

Én egy elég jó családból származom, de mindig úgy tekintettem rá, hogy a szüleim gazdagok, nekem semmim sincs, hiszen nem dolgozok, nincs saját keresetem (még), addig kb hitelből élek. Én szeretnék magamnak átlagon felüli életszínvonalat(évi 1-2 nyaralás, ne a leárazott termékek közül kelljen válogatnom, ruhákat, kocsit megengedhessem magamnak), és ezért mindent meg is teszek, nem véletlenül tanulok, de nem a szülőktől várom. Ismerkedésnél az mondjuk zavarna, ha néha nem kajálhatnánk , vagy mozizhatnánk, mert annyira le van égve a srác, hogy nem tudja a saját részét fedezni, az eddigi párkapcsolatomban feleztük a kiadásokat. Volt barátom családja átlagos életszínvonalon élt, neki mondjuk megvolt mindene. Nem volt ebből számomra semmi probléma, ő viszont többször kifejezte, hogy zavarja, hogy nekünk ennyire jól megy, hogy ez nyomásként helyeződik rá, mert biztosan ilyen meg olyan elvárásaim lesznek a jövőben. Nem voltak, de szerintem ezt a legvégén sem tudta kiverni a fejéből.

Barátokkal az első évek voltak döcögősek, egy-két "barátnő" úgy állt hozzám, hogy nekem könnyű, hiszen biztos mindent megkapok otthon. A végén már nagyon nehezem hívtam át másokat, egyszerűen szégyelltem magam, hogy mit gondolnak majd rólam, ha meglátják a házunkat.

Ha tudták volna, hogy mennyire nem szórjuk a pénzt, lehet meggondolták volna...

én biztosan nem prádát hordok, hanem turizok meg kínaiból veszem a ruháimat, az egyetlen igazi luxusom a kutyám és a kocsim (ami egy 11 éves örökölt kocsi), ami nélkül másfél-két órákat buszozhatnék az egyetemre.

Minden más kiadás a szüleimé, minden más vagyontárgy a szüleimé...