Hogy miért veszített?Nos, nyilván nem véletlenül, a mostani kormányzás már egyértelműen mega csőd! Már az első körben sem volt jó, ezért veszített.És az tény és tapasztalat, hogy amelyik párt egyszer veszít, azt teljes mértékig és örökre ki kellene tiltani a politikai életből, hogy esélye se legyen visszajutni, mert ez a csúfos eredmény, ha bukottat ültetnek vissza az ország élére!
2015. febr. 4. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
12/14 anonim válasza:
Akkor is volt médiája, ha a Hír TV nem is létezett még. De uralták a közmédiát és a sajtót is. 2002-ben már virágzott az országimázsközpont (amely a párt érdekeit szolgálta főleg, nem az országét). Meg a Happy End Kft a milliárdokba kerülő kisfilmjeivel. A választások előtt a közvélemény-kutatásnak álcázott politikai hirdetések mindennaposak voltak ("Az ember hisz ezt-azt. Gondolja így-úgy. De mikor tudomást szerez erről-arról, akkor rájön, hogy másképpen van, és bizony-bizony nem ritkán elcsodálkozik" (vajon emlékszik erre még valaki?)). A konklúzió általában az volt, hogy milyen dinamikusan fejlődik minden. Vagy a Széchenyi-terv akkori reklámja: "Jó kezekben az ország, mert jövőjét azok alakítják, akik valóra váltják álmaikat." A csapból is ezek folytak, még jobban, mint ma a "Magyarország összefog, Magyarország jobban teljesít". Csak az emberek akkor még észrevették, hogy nem egészen így van ez, így a Fidesz akkor elbukott. Nem lehetett előre látni, hogy jön majd egy Gyurcsány. De látva a mostani kormány tevékenységét, nem biztos, hogy Gyurcsány volt a rosszabb. Bár ez mindkét kormányra nézve szégyen.
2015. febr. 4. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
13/14 anonim válasza:
Azért veszítettek mert minden k.v.kutató a sima győzelmüket jósolta . Emiatt sok szavazójuk nem ment el választani mert hogy úgy is ők nyernek. Nagy bukta volt az 1. forduló a fidesznek. Innen az elhíresült mondás /mindenki hozzon magával még egy embert/ A második fordulóban viszont majdnem sikerült fordítaniuk a hatékony mozgósítás miatt. Kevésen múlt. Ennyi a történet.
2015. febr. 4. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
14/14 anonim válasza:
Egyértelmű hogy a 13. havi nyugdíj miatt veszítettek.
Sokan túl mély dolgokat látnak bele a politikába, pedig az egészet a nyuggerek irányítják. Pontosabban a nyuggereken keresztül szinte bárki. Akinek sikerül túllicitálnia a 15. hvai nyugdíjat az nyeri a következőt.
Sajnos a nyuggerek már nem teljesen épen gondolkodnak általában, és önzők, nem gondolnak arra h pont azok ellen szavaznak akiktől amúgyis elszipolyozzák, a pénzt a fiataloktól akiken élősködnek.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!