Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti mit tennétek a képzeletbeli...

Gauldoth kérdése:

Ti mit tennétek a képzeletbeli panel-lakos bácsika helyében?

Figyelt kérdés

Egy hosszabb fikcionális történetet szeretnék elmesélni, és kérném a véleményeteket! Hogyan fejezzük be a mesét? (Nem a legelején kezdődik a mese, de aki okos hamar megtalálja, hogy hol járunk az időben)


Volt egyszer egy bácsika aki egy panelban lakott. A panel a kommunizmus időszakában éült, rajta viseli annak nyomait is, de belülről egész jó kis lakás. Egy időben olyan jól el voltak benne, hogy a lakásban a lakók közösen megegyeztek pár szolgáltatásban, amit kis közös pénzen fizetnek, de így az mindegyiküké. Ilyenek voltak l. a telefon, a tv, az internet, voltak biciklik a tárolóban, stb. Egy naon a közösség kitalálta, hogy válasszanak a lakásnak egy közös képviselőt, akinek nem lesz más dolga, mint a ház ügyeit vinni, és cserébe kanak tőlük fizetést. Persze ez az ötlet mindenkinek tetszett, hisz kicsit növekszik csak majd a közös kltség, de cserébe ő majd aláí helyettük mindent, és foglalkozik a kisebb ügyekkel. Ez még akkor is jól hangzik, ha ugye ebben az is benne van, hgy ő olyat is aláí, ami nem mindenkinek tetszik igazán, de ez végülis az egyes kis gyűlési szavazásokon is megtötént valakivel mindig, hogy olyanról szavaztak, ami neki nem jött be. Ki is írják, hogy mostantól minden év Jan. 1-én kiírnak egy szavazást, és azok közül akik jelentkeznek, aki a legtöbb szavazatot kapja, ő lesz a közös képviselő. A legtöbben előszö bár ámítónak találják a posztot, jobban végiggondlják a dolgot, és rájönnek, hogy 1-2 év szolgálatért itt, nem adják fel a rendes állásukat. És legtöbben ezért nem neveznek ere a szavazásra. Néhány még bevállalják munka mellett, de nem igazán foglalkoznak a dologgal, csak váják a szavazás napját. Végül a básika két szomszédja, a két legfőbb jelentkező. A jobb szomszéd azt igéri, hogy még ennél is jobb lesz, ugyanennyi közös költségért, a baloldali pedig azt ígéri, hogy sokkal jobb lesz, ha kicsit többet fizetünk. Ez a két szomszéd olyan sk lakátot tűz ki, hogy szavazzanak rá, és olyan skszo mondják el mikor találkoznak, hogy a többit szinte el is felejti az ember. A szavazás napján már csak erre a két emberre szavaz mindenki. A bácsi pedig a jobb szomszédjára szavazott, hiszen így is egész jól elvannak, nem kell neki több. Ezt többen gondolták így a házban, ezért tényleg a bal szomszéd nyert. Igen ám, de sajns kiderült, hogy a bal szomszéd nem pusztán azért hajtott ennyire, hogy övé legyen a jogos pénz. Gyanús módon a tárolókból eltüntek a biciklik. Mikor erről megkérdezték, azt mondta, hogy az ország válságba került, és nehezebb volt kifizetni a dolgokat, ezért ezt be kellett vonja. Ezt még el is hinné az ember, de az öreg nénik, akik mindent tudnak a házban, többen is mndták, hogy mikor belestek az ajtón, azt látták, hogy szinte naról napra gazdagabb lett közös képviselő úr. Ennek híe ment, és bár egyre többen haragudtak á, mivel bizonyítani semmit nem tudtak, a képviselő úr, pedig azt mondta, hogy jól bánik a pénzével, azét ilyen gazdag, nyíltan nem vádolták meg. Persze a következő szavazásn a bal szomszéd lett a győztes, hisz ő is ugyanolyan ambíciózus, és hát csak nem fordul elő, hogy mind2 lop. Szinte mindenki á szavazott. De nem tartott sokáig az öröm. Kiderült, hogy ő is ugyanazt tette a TV pénzzel, mint elődje a biciklikkel. Ugyanúgy kideült, és az emberek még mégesebbek lettek. Igen ám, de ahelyett, hogy az emberek a közös képviselőt, mint állást megszüntették volna, vagy új képviselőt kerestek volna, el voltak foglalva mással. Mégpedig avval, hogy a két szomszéd csúnyán összeveszett. Hiszen megvádolták egymást azokkal a loásokkal, amiket már mindenki tudott, de nem mertek bevallani. A vitát mindenki hallotta, olyan hangsan ócsárolták egymást. Végül a vitát akkor a bal szomszéd nyerte avval, hogy a TV éves díja nem olyan sok, mint biciklit venni mindenkinek. A lakosok pedig megdöbbentő módon aztán két részre oszlottak. Akik a jobb és akik a bal szomszédját támogatták a bácsinak. A bácsi edig hiába mndta, hogy ne vicceljenek, hiszen az nem jó érv, hogy kevesebbet lopott egyik a másiknál, mindenki büszkén mondta, hogy kire szavazott, és hogy kire fog. De az öreg bácsikára a két szomszédja azt modta, hogy hazudik, és ezt mindenki úgy hitte el, hogy a saját jelöltjére érti hazugságnak a lopást, hiszen a másik jelölt tudvalevőleg lopott. Ahogy előbb mondtam, mivel az első vitát a bal szomszéd nyerte akkor ő ismét megnyerte a szavazást. Újabb dolgokról kellett lemondani, de ez nem is lett volna nagy baj, ha véletlenül, az egyik tájékoztatóján ki nem csúszik a száján, hogy hát ő tényleg hazudott. Bá mindenki tudta, ez olyan erős ellenérzelmeket váltott ki, hogymég meg is rongálták az ő ajtaját. Szerencsére, nemsokár jött a következő szavazás. Még mindig kevesen, vagy talán kevesebben voltak, akik másra szavaztak másra, mint a bási két szomszédjára. Néhányan még szavaztak a bal szomszéda, hiszen ők biztosak voltak benne, hogy kevesebbet lopott a bal a jobbnál. De ez elenyésző volt, elsöprő győzelmet aratott a jobb szomszéd, akkoát, hgy bele is egyeztek, hogy akár a ház falait is átépítheti, ha úgy gondolja jónak. Egye több dolog tűnt el, és má szinte semmi nem maradt meg a közös jóból. Ez azért sokaknak nem tetszett, hogy csak ő gazdagodik. Miko elérkezett az idő, a szavazásra, nem sokkal előtte gondolt egy merészet, és azt mondta. Mostantól, hogy könnyebb legyen a szavazás, nem 1-1 háztartás méünk 1 szavazatként, hanem egy-egy emeletet. Így a 10 elemeletes ház tíz szavazókörletre bomlott. Ez azért volt jó, mert tudta, hogy a 6. 7 és 10. emeleten lakók közül szinte mindenki ellene szavazna, de a többi emeleten viszont többen vannak akik rá. Ezzel a trükkel újra elsöprő győzelmet aratott. Mára tt tartunk, hogy a bácsika jobb szomszédja a lakásban a leggazdagabb ember, és a barátjai is csupa módos ember. Persze a bal szomszédját sem kell félteni, remekül meggazdagodott ő is annak idején. Egyre több lakást hagynak ott az emeletes ház lakói, hogy másik házban lakjanak (helyettük vagy nem jön senki, vagy sokszor bekltözik egy-egy lakásba 1 cigány család, akik tudvalevőleg büntetett előéletűek, és többször rajta is kapják őket, de abban a bácsi mindkét szomszédja egyetért, hogy őket tilos bántani és megvádolni), de akik itt maradtak azok még mindig nagy részt a két ember közül valamelyiknek hisznek. Most ott tartunk, hogy a básika hiába mondja, hogy az emeletén tőle még jobba is van valaki, illetve a parkra néző házban is van valaki aki jelentkezne, és akármilyen butaságkat is mondanak, legalább róbáljuk meg, hogy ők hátha nem lopni akarnak, senki sem hallgat rá. A legtöbb lakos még mindig azon vitatkozik, ki lopott többet, és nem azon, hgyan lehetne a loást megállítani. A bácsika edig bá idős, lassan összeszedi a bátoságot, és otthagyja a lakást, ahol gyerekkora óta él. Nem lát más kiutat. Ti mit tennétek?



2015. febr. 2. 13:17
1 2 3
 11/21 kovpet ***** válasza:

"A szocializmusnak vége, fogjuk már fel végre."


Ez amúgy igaz lenne, ha nem pont most fordultunk volna vissza. Már államosítanak. Mondom, nekünk annyi.

De ne legyen igazam.

2015. febr. 3. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó előtti!


Ha azt hiszed, hgy mindenki az országban jól él, aki keményen dolgzoik, akkor nem tudom, hogy melyik tér-idő síkba lát át a szemed, de biztos, hogy mást látsz, mint ami körülötted van. Az embeek, akik nap mint nap bejárnak dolgozni, sokszor túlóráztatva őket (jobb esetben legalább kifizetik) és így épphogy azt keresk meg, ami a családnak elég. Félretett pénz? Lassan nem is tudják mi az. Édesanyám nemrég elvállalt újságkihdást. Tudod mennyit adtak egy hónapban a 15-20 alkalmkor végzett 6-8 órás sétákért? 20000Ft-ot. És hidd el, ha ezt elvállalta, akkor bármit elvállatl vlna akkr. Azóta sikerült félmunkaidőben a Tesco-hoz kerülnie, és havi 35000 ezer forintért dlgozik 20x4 órában. Szerinted ez elég? Szeinted, ez így jó? Persze, nehéz érdekképviseletet adni egy kis országnak, de te úgy érzed, hy a plitikusaink tesznek ezét valamit? Mert én nem látom. Én azt látom, hogy ők marha jól élnek, de semmit nem látk abból, hgy ők mit tesznek értünk.

2015. febr. 3. 16:41
 13/21 anonim válasza:
Én sehol nem állítom azt, hogy itt mindenki jól él aki dolgozik, mert az nem lenne igaz, ne képzelj olyat a mondandómba, amit nem írtam. Én leírtam mit kell tenni, ha jobban akarsz élni: 1, Szerezz diplomát (használhatót, ne valami büfészakosat pl amit írtam: BME akármelyik szak, ismerősöm mérnök-informatikus, és már hallgatóként gyakornoki állásban 1000 forintos órabérrel dolgozott, most olyan nettó 400-at kap+ cafeteria 26 évesen, és ez még akár lehet dupla ennyi is) 2, Dolgozz többet: Vállalj mellékest, képezd magad tovább, szerezz nyelvvizsgát stb. 3, Vállalkozz: Találj ki valamit, és valósítsd meg. A kapitalizmusban nem a munkáért kapod a fizetést, hanem a tudásod munka erőpiaci értékéért. Egy biztos: A csodavárás nem segít. Magától nem lesz jobb az életed. Mit gondolsz Bill Gates felépítette volna a Microsoftot, ha arra vár, hogy a politikusok eltartsák? A politikusnak nem az a dolga, hogy téged babusgasson, hanem hogy a feltételeket megteremtse, amit meg is tettek. Ingyenes a felsőoktatás, és vállalkozhatsz kedvedre. Ha csak várod a csodát és hogy a politikusok eltartsanak akkor újra emlékeztetnem kell: a szocializmusnak vége.
2015. febr. 3. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim válasza:
Utolsó vagyok újra, amúgy igazad van, a politikusokat (tisztelet a kivételnek) nem érdeklik az emberek. De ettől még talán tehetünk magunkért, és nem csak a kivándorlás az egyetlen megoldás.
2015. febr. 3. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

Igazad van, hogy tehetünk magunkét. De ahgy azt mondod, én ne képzelődjek a mondataiddal kapcsolatban, te sem tedd. Sehl sem írtam, hogy én rosszul élek, és azt sem ítam, hgy várom a csodát. Én egyetemi diák vagyok, néha kapok ösztöndíjat is, és a párommal külön tartjuk fel a saját lakásunkat. De a történet nem arról szól, hogy az ember nem tud megélni. A történetben nem kell eladni a bácsinak a házát. Hanem arról van szó, hogy egyre nehezebb lesz az élet, mert mindenért fizetni kell (adónemek bevezetés, meglévők emelése, stb.) Ez senkinek sem jó.


És ahgy magad is mndtad a politikusok nem értünk vannak. Ez a nagy baj, ahogy a történetben is. Én azt nem értem, hogy lehetnek az emberek akkora marhák, hogy saját tolvajukat szavazzák meg? (Utána meg panaszkodnak, hogy kevés a pénz, és dága az élet. Ez jogos is, de kinek a hibája, hogy ők vezetik az oszágot?) Az lenne a lényege a történetnek, hgy megpróbáltam politikamentesen leírni azt, hogy mekkora barmok az emberek.


Én egyetértek veled, hogy nem bámulni kell az egek, hogy mst mi legyen, hanem tenni a dolgokért. Csak nem mindegy, hogy az embernek esetleg van egy kis hátszele, hogy segítsen, vagy az, hogy nem is széllel, hanem már-má rkánnal kell szembemenniük (amit a saját ipari ventillátoruk kelt)

2015. febr. 4. 00:51
 16/21 A kérdező kommentje:
Legközelebb esküszöm nem írok ennyi hibát, sajnálom, és tényleg szégyellem...
2015. febr. 4. 00:52
 17/21 kovpet ***** válasza:

"hogy lehetnek az emberek akkora marhák, hogy saját tolvajukat szavazzák meg"


Most őszintén. Van más, akire lehet szavazni?

Az idióta korrupt társadalom idióta korrupt politikusokat termelt ki. Nem nagyon látok különbséget a felhozatalban.


Bár kétségtelen, hogy most sikerült belenyúlni a legrosszabb választásba. Azért elég lehangoló az is, hogy a "folytatjuk" ígéret mellett másodszor is. Nem akarok magam ismételni, de nekünk reszeltek :)

2015. febr. 4. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim válasza:
17-es: A társadalom sem nem idióta, sem nem korrupt (ne magadból indulj ki). Én nem gondolom (objektíve), hogy ez a banda rosszabb lenne, mint bármelyik előző (személy szerint én a 2002-2010 közti bagázst jóval károsabbnak tartom) a mostani egy fokkal jobb (legalább a családi támogatás egyeseknek jól jön) de ennél jobb nem lesz abban biztos lehetsz. A kedvenceim a jobbikosok akik azt hiszik, hogy majd ha ők nyernek akkor eljön a kánaán és minden probléma azonnal megoldódik. Nevetséges. Minden politikust egyformán nem érdeklik az emberek (pár kivételével) ha rám hallgatsz ne várj semmit a politikusoktól, csak magadért tehetsz. Ahogy a kedves kérdező írta valaki könnyebben indul, mert van hátszele, valaki meg sajnos ellenszélben kezd. A politikuson helyett a társadalomnak kéne egymást segíteni.
2015. febr. 4. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:

17-es


Még mindig azt nem értem, hogy miért nem másra szavazunk? Ők még nem bizonyították be, hogy tolvajok. Lehet, hogy azok, de ha csak 1% esély van rá, hogy nem azok, az pont végtelenszer annyi esély, mint a másik kettőnél (azt már nem is merem mondani, hogy a szavazólapon, nem csak LMP és Jobbik volt alternatívaként. Ki tudja, mi lenne, ha teljesen másokra szavaznánk... (Abban sajnos én is igazat adok, hogy valószínűleg már késő, de akkor sem adnék még egy szavazatot, ezekre a szemetekre)


18-as


Miért indult volna ki magából? Ne szitkozódj feleslegesen. (Én nem hinné, hogy a Fidesz jobb lenne az MSZP-nél, sőt...., de ez más tészta). Miért elégséges neked egy szavazata a Fideszre, hogy ők nem annyt lopnak, és még valamit adtak is. Onnnantól, hogy lop, miért ekézi el magát nálad? Miért vagy benne biztos, hogy mindenki más rosszabb lenne? Kipróbáltuk már?

2015. febr. 4. 12:47
 20/21 anonim válasza:
Megint kiforgatod a mondandómat kedves kérdező. Nem mondtam én sehol, hogy másokkal rosszabb lenne, csak hogy nem lenne jobb. Ne a politikusban/pártokban/kormányokban keresd örökké a hibát, azon gondolkodj te mit tehetsz a jobb élet és a társadalom érdekében ( és hogy mit tettél le az asztalra). Teljesen mindegy kit választasz meg, ha politikustól reméled a jobb életet, akkor nagy pofáraesés lesz az biztos.
2015. febr. 4. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!