Nem féltek, hogy a FIDESZ után sokkal sorsszabb jön és visszasírjátok Orbánt?
Azt látom a politikában a peresztrójka óta és az életben mindenhol, hogy ha van egy kis rossz, akkor az emberek elemi erővel kezdik gyűlőlni, majd később sokkal rosszabb jön.
Emlékeztek a tőrténelemre? A törökök szálltak meg előszőr és azt hittük ez a vég. Közben fürdőt és más kultórális épületeket emeltek, gyakorlatilag a Mohácsi vész után egyetlen harci konfliktus sem volt nyílt téren, csak várostromok. Aztán sokkal rosszabb következett az osztrák megszállással. Saját pénzüket erőltették ránk és ne soróljuk. Azt hittük ennél ténleg nincsen rosszabb, amíg szovjet megszállás alá nem kerültünk, ennek körülményeit nem kell részletezni, mégis a mostani nyugati gyarmati szerep az összes eddigit űbereli : munkanélküliség hegyek, hajléktalanság, alul fizetett részmunkaidősök tömkelege stb.
Mi van, ha ez lesz a FIDESSZEL is? Most vannak bajok persze, ezt nem mondom, de mégis zéró az infláció, adnak közmunkát mindenkinek és rezsicsökkentés van éveről évre, sok jó dolog van, mégis az emberek annyira hangosan szidják, szapúlják Orbánt és meg akarnakmindenáron szabadúlni a kormánytól, mintha biztosak lennének benne, hogy csak jobb jöhet ! :P
Pedig lehet majd ezekután az elbocsájtásokkal, eszméletlen megszorításokkal járó "reformhullámok" jönnek újból és IMF kölcsönök sora, melynek még csak nem is a legvégső állomása az államcsőd [link]
Orbánt nem hiszem,hogy bárki visszasírná.Elég volt már neki a három ciklus.Teljesen kiégett politikussá vált,és már csak ismételgeti önmagát. Semmi más mondanivalója nincs csak a migráció.Ez kevés lesz az embereknek.Majd 4-4,5 millió ember tűnik "alvó" szavazónak.Inkább nem megy el,nem mond véleményt csak Orbán nem kell neki.Most is csak mintegy 1,7 millióan küldték vissza a konzultációs Soros kérdőívet.Ez borzasztóan kevésnek tűnik. A lakosság 17-20 százaláka. Ez tiszta kudarc.Az emberek elmodnták a véleményüket,inkább nem írtak semmit sem,de Orbán nem kell.Ez még nem azt jelenti,hogy itt mindenki bevándorlás párti,csak ez az ember egyre inkább nem kell.Úgyhogy nem hiszem hogy itt visszasírás lenne.
Van itt sok tehetséges fiatal,nekik kell utat nyitni.A Fideszben is korszakváltás kéne,mert Orbán nélkül már lehet jobb lenne nekik is. Kérdés,ezt mikor ismerik fel,mert ez jelenleg tabu a Fideszben.
Nem te vagy az "Gimnáziumi Tanár Úr"?! :D
Diplomával ez a helyesírás és értelmi színvonal elég gáz. Ecserin vetted, mert te még tornatanárnak is rossz vagy!
Távol álljon (és üLLjön) tőlem minden személyeskedés, de amit mondasz az hülyeség!
Csak néhány okosságod olvastam el, de bőven elég volt az is. Azt hiszed, hogy következő ciklusban, ha az eu-s támogatást már nem kapjuk, akkor is olyan jó lesz a gazdasági "növekedés" Hogy akkor is alacsony lesz az infláció? Már most megmondom, akárki lesz hatalmon, a tarthatatlan az tarthatatlan. A különbség csak annyi, hogy a Fidesz nem mutogathat már vissza, csak az EU-ra, meg Sorosra. Korábban lehetett elmútnyócévezni, most lehetne csak igazán, de őszödi beszéd lenne a javából.
2 iskolás gyerekem van, NINCS ingyen tankönyv. Kölcsön tankönyv van, amely az állam tulajdona, év végén használtan le kell adni - ezért tilos bármit sorkiemelővel megjelölni, aláhúzni, stb.- a következő évben is megkapja egy gyerek ugyanezt a könyvet használtan és utána még 6. A terv szerint egy könyvet összesen 8 gyerek fog elhasználni. Már a 3-nél milyen lesz a minősége, mit gondoltok?
Ezek a nemesnek látszó tettek egytől-egyig parasztvakításra jók.
Kérdező, te egy fideszes parlamenti képviselő vagy?
MOst láthatod, hogy az emberek nem (mind) hülyék. Sokan átlátnak a hazudozáson.
Te helikopterrel közlekedsz? Nem látod az utak minőségét? Mi naponta tapasztaljuk, hogy hogyan loptátok ki a pénzt az utakból!
Te soha nem jársz külföldön? Mi igen és látjuk hogy zongorázni lehet a különbséget, hiszen ekkora korrupció sem Szlovákiában, sem Ausztriában, sem sehol nyugaton nincs.
Az oktatás padlón, az egészségügy nulla.
Hányok tőletek és elmegyek szavazni ellenetek! A viszont nem látásra!
Orbánt csak Mészáros Lőrinc fogja siratni, + az ilyen kérdező droidok!
Orbán után az ország fellélegzik, és végre nyugodt, boldog ország lesz!
A Fidesznél rosszabb, destruktívabb politikai erő jelen pillanatban nincsen Magyarországon. Még az elég sötét multú Jobbikról is elmondható legalább annyi, hogy a Fideszhez képest nem korruptak.
A Fidesznél rosszabb pillanatnyilag nem jöhet Magyarországon, és kész.
Most, hogy hódmezővásárhely után esélyes lett a baloldali-jobbik koalíció (utóbbi is inkább baloldali liberális párt lett) megemelkedett annak az esélye, hogy a migránspárti politika győz és akkor visszafordíthatatlan hozadéka lesz ennek a választásnak.
Akik egyszer bejöttek, az életbe nem fognak kimenni. Lehet az első bűncselekmények, neadj Isten terrorcselekmények után visszasírhatod Orbánt. Mit gondolsz ?
Ne erőlködj. A migránsokról egy magyar embernek már csak egy dolog jut az eszébe, a 22000 fideszmigráns és a mutyi:
Kár a gőzért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!