Nem féltek, hogy a FIDESZ után sokkal sorsszabb jön és visszasírjátok Orbánt?
Azt látom a politikában a peresztrójka óta és az életben mindenhol, hogy ha van egy kis rossz, akkor az emberek elemi erővel kezdik gyűlőlni, majd később sokkal rosszabb jön.
Emlékeztek a tőrténelemre? A törökök szálltak meg előszőr és azt hittük ez a vég. Közben fürdőt és más kultórális épületeket emeltek, gyakorlatilag a Mohácsi vész után egyetlen harci konfliktus sem volt nyílt téren, csak várostromok. Aztán sokkal rosszabb következett az osztrák megszállással. Saját pénzüket erőltették ránk és ne soróljuk. Azt hittük ennél ténleg nincsen rosszabb, amíg szovjet megszállás alá nem kerültünk, ennek körülményeit nem kell részletezni, mégis a mostani nyugati gyarmati szerep az összes eddigit űbereli : munkanélküliség hegyek, hajléktalanság, alul fizetett részmunkaidősök tömkelege stb.
Mi van, ha ez lesz a FIDESSZEL is? Most vannak bajok persze, ezt nem mondom, de mégis zéró az infláció, adnak közmunkát mindenkinek és rezsicsökkentés van éveről évre, sok jó dolog van, mégis az emberek annyira hangosan szidják, szapúlják Orbánt és meg akarnakmindenáron szabadúlni a kormánytól, mintha biztosak lennének benne, hogy csak jobb jöhet ! :P
Pedig lehet majd ezekután az elbocsájtásokkal, eszméletlen megszorításokkal járó "reformhullámok" jönnek újból és IMF kölcsönök sora, melynek még csak nem is a legvégső állomása az államcsőd [link]
Diplomások nem végeznek közmunkát.
Pontosítok...
Olyat ami szem előtt van!
Ez biztos mert én postásként IS dolgozom és egyébként is jövök-megyek és a szem előtt lévő közmunkások tehát akik utcát söpörnek ezt-azt tesznek-vesznek szem előtt azok mind-mind rosszarcú a naptól vagy lebarnult vagy eleve barnabőrű nagyhangú bunkó emberek.
Söpredék...-magyarul.
Egy diplomás ha közéjük keveredne megennék...
Nem, ilyenen még nem gondolkoztam. Ezelőtt sosem féltem ennyire a jövőtől, mint most.
Nem tudom, mennyit keresel és milyen diplomád van, de a helyesírásod sajnos nem az állításod tükrözi.
Volt olyan"pár"aki két söprés között a fa mögött lezavart egy menetet. És nem is egyszer. Az meg hogy a természetbe"csinálnak"az szóra sem érdemes. Legfeljebb utána összesöprik...
Méghogy diplomások közöttük...-viccnek se jó!
Mindig az a legrosszabb, aki hatalmon van.
Az MSZP-t, SZDSZ-t, DK-t is megutálták az emberek, a többség a Fidesz kormányzásával is nagyon elégedetlen, a Jobbikkal is ez lesz. Ha meg majd nem lesz kormány, akkor majd azért szidják a rendszert.
Utólag sokszor megszépülnek az emlékek, hiszékenyebbek lesznek az emberek, változik a dolgok megítélése, ezért van politikai váltógazdaság a legtöbb európai országban.
Jelenleg nincs jobb, de még jöhet rosszabb az tény. Ha nem rinyálna mindenki, h mennyit kell adóznia, hanem normálisan dolgozna, akk talán még működne is a gazdaság.
Magyarországon a munkamorál elég gyér. Kínában pár 100 ftért dolgoznak naponta, de még is dinamikusan fejlődnek. Magyarország egész elől van a kelethez képest.
Történelemből csak annyi, h MSZP felvett rengeteg hitelt, ami miatt csak hátrább került az ország. Fidesz legalább nem vett fel újabb hitelt.
Fidesz deviza hitel törlés, túl élte a gazd válságot stb. +4 év kell nekik és jó lesz :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!