Miért gondolják sokan azt, hogy Magyarország rosszabbul teljesít?
Az infláció évtizedek óta nem volt ilyen alacsony, van GDP növekedés is.
Az államháztartás hiánya is alacsony.A 2002-2010 közötti kormányoknál igen nagy volt a hiány.
A kormány által bevezetett adórendszer miatt, jelentősen növekedett a fizetésem, az állam nem lopja el, így több.
Épülnek a gyorsforgalmi elkerülőutak is, amin 110-el lehet majd repeszteni, nekem legalábbis jelentősen lefogja rövidíteni a munkába járást időtartamát,meg növelni fogja a komfortérzetet.
A közterek, középületek is újulnak, szépülnek.
Vannak korrupciós botrányok, igen, de melyik kormány alatt nem voltak?
A 2002-2010 közötti kormányokhoz hasonlítva, a mostani sokkal jobb.
Igaz, lehetne jobb is, de az előzőknél érezhetően jobb.
Én vidéki kisvárosban élek, innen járok egy nagyobb szintén vidéki városba dolgozni.
Mindkettőben a városvezetés is a kormány embere és mióta ők vezetik ezt a két települést, érezhetően javult minden.Rengeteg az építkezés, fejlesztés.
Az 2002-2010 közötti kormány meg a pénzek nagy részét csak a fővárosba öntötte.
Emellett a mostani kormány kardoskodott leginkább a gyorsforgalmi elkerülő mellett, az előzőek félvárról vették az egészet.
Szóval egyáltalán nem igaz, hogy Magyarország rosszabbul teljesít.
"A kormány által bevezetett adórendszer miatt, jelentősen növekedett a fizetésem, az állam nem lopja el, így több."
Az én fizetésem jelentősen csökkent, az elmúlt 7 évben jottányit sem emelkedett. A kormánynak kemény munkával sikerült elérnie, hogy a garantált bérminimum utolérje idén már nem csak a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezőket, de kezdő diplomásokat is a közszférában.
Ami a kormánypropagandában sztárolt növekedést illeti, 2014 első három negyedévében ez 3,5%, 3,9% és 3,2% volt:
Mivel az éves összes növekedés nem 12% fölötti, ez azt jelenti, hogy az első negyedévben volt egy nagy, 3,5%-os ugrás (ezt főleg az Audi és a Mercedes-gyárak felfuttatásának köszönhetjük, illetve a választások előtt átadott stadionoknak), utána pedig stagnálás jött, előbb kis növekedés, aztán kisebb esés.
1 euro=320 Ft
Szerintem nincs miről beszélni.
"Miért gondolják sokan azt, hogy Magyarország rosszabbul teljesít?"
Nem gondolják, hanem tapasztalják.
Andizsuzsinál a pont.
Én egy közintézményben dolgozom diplomásként, de az általam egyébként nagyon csípett takarítónő többet keres, csak mert 10 évvel idősebb nálam.
Nálunk jobban teljesít. Nekünk van új stadionunk, jégcsarnokunk, új fizetős parkolóink, új polgármesterünk bibííí.
És már a hajléktalanok se zavarnak, mert kitiltották őket, a kórházakban hétvégente meg este már nincs ügyeletes orvos, bibííí.
Meg nálunk van sok munkanélküli, akik nem akarnak dolgozni,mert nincs közel-távol munkahely, de diplomásaink mehetnek közmunkára bibííí.
Most pl. akár havat is lapátolhatnak bibíííí. És jól teljesítenek!!!
Nálunk ha valaki közel ül a tűzhöz jól fizető állásokat kap bibííí!
Na, meg vagy elégedve, kérdező ?
Magyarország jobban teljesít!
Magyarország jobban teljesít?
"A kormány által bevezetett adórendszer miatt, jelentősen növekedett a fizetésem, az állam nem lopja el, így több."
Én pedig nem hiszem el, hogy ennyi ésszel olyan magas fizetésed van, hogy kedvezett neked az egykulcsos adó.
Sőt, számomra nagyon propagandaszagú a mondataid megfogalmazása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!