Miért panaszkodik mindenki, hogy Magyarországon magasak a büntetések, mikor a Jobbik még ezen is emelne?
"szegény megélhetési tolvajok agyon vannak büntetve"
Jó akkor hülyén fogalmaztam. A gyorshajtás agyon van büntetve, a gyilkosság nem. Ennyi.
A bűncselekmények büntetési tételét kell felemelni a többit meg így hagyni ahogy van.
Egy apróbb lopásért nem kapsz ma annyit, mint aki végigrepeszt kocsival lakott területen vagy 80-nal.
A gyorshajtó kapja is meg a 40-50 ezres büntetést a tolvaj meg legalább háromszorosát.
El kellene végre dönteni, mit szeretnénk. Büntetni, vagy a bűntényeket csökkenteni, hogy kellemesebben élhessünk. Nem mindegy.
Aki a büntetési tételeket emelné, nem ismeri (vagy nem akarja ismerni) az ok-okozati összefüggéseket. Például azt, hogy a büntetési tétel emelése nagyon kis százalékban rettent el embereket az elkövetéstől. Sokkal inkább a sunyiságra nevel. Ezzel szemben a bűncselekmény elkövetésének okát megszüntetve, a bűncselekmények elmaradnak (na nem mind, és főleg nem egyszerre - ezért hiszik sokan, hogy az nem működik). Miért is hiszik? Erre példa a #7 válasz.
A negyvenes évek első felében nem volt tömeges elszegényedés, a 44-45-ös években pedig sokkal fontosabb volt a háborút túlélni. A 45-47-es évek az újjáépítést jelentették, ekkor sem a "szemétdomb" volt fontos. Ugyanakkor alapvető a neveltetés. Akit egész gyerekkorában az igényességre neveltek, jó ideig megpróbálja ezt fenntartani rossz körülmények között is, ahogy sokan tették a 40-es évek második felében. Aki viszont mocsokban nevelkedett fel, jólétben is nehezen érti, mi abban a rettenetes, ahogy ma megtapasztalhatjuk több esetben. De azért van az a tartós nyomor, amelyben már az életösztön felülír minden tisztaságra törekvő igényt. Egyszerűen nincs rá erő. Ezért van igazság a #6 válaszban, és több tévedés a #7 válaszban.
#15 Kíváncsi lennék, milyen körülmények között születtek ilyen felmérések, hogy a büntetési tétel emelkedése nem rettenti el az elkövetőket, mert ez minden józan paraszti logikának ellentmond. Nem hiszem el, hogy ha tyúklopásért mondjuk levágják az "ember" kezét, az nem rettenti el jobban, mint a mostani gyakorlat, hogy beviszik egy-két órára a rendőrségre, elbeszélgetnek vele, aztán kiengedik.
A másik, hogy ha valakit 10 év börtönre ítélnek, az 10 évig biztosan nem fog újra lopni, rabolni, gyilkolni, ha pedig életfogytiglanra vagy halálra, akkor pedig soha többet nem fog.
A büntetési tétel önmagában valóban nem sokat ér. Még a büntetési tételekkel sem lenne probléma, ha a bíróságok normálisan alkalmaznák is.
Már nagyon átestünk a ló másik oldalára, mert a legtöbb bűnöző bátran kijelenti, hogy "ugyan mit kapok érte". Így persze, hogy elmegy lopni meg betörni stb. mikor tudja, hogy 8 felfüggesztett meg 20 közmunka után majd kap talán elzárást.
Arról nem is beszélve, hogy a rendőrség nagyon is erölteti a szabálysértési elzárást. NAGYON IS JÓL TESZIK! Az egyszerű kis bolti tolvajt is becsukják 3 napra, majd viszik a bíró elé, aki persze nem ad neki semmit mondván, a 3 nap volt a büntetés.
Csak ez a tökéletlen jogrendszer egyenesen "felhívja" a bűnöző figyelmét, hogy NE szabálysértést kövess el, hanem bűncselekményt, mert akkor NEM zárnak el.
Tehát ha bemész lopni a boltba vagy bárhová úgy lopj, hogy 50ezer ft felett lopj, úgy megúszod egy megrovással.
A mostani büntetésekkel a legnagyobb baj az, hogy a cigányok mentesülnek alóla. Ha lopás történt, de cigány az elkövető, a rendőrség jóformán ki se jön, vagy ha kijön, igazoltatják, max beviszik 1-2 órára, majd elengedik, mondván "nem tudnak vele mit kezdeni". Ha magyar lop, egyből bíróság és vagy pénzbírság, vagy börtön.
Ez hol igazságos? A büntetések mértéke sok bűncselekménynél nevetségesen alacsony, főleg ha cigányokról van szó. Emberölésért ne 5-6 évet lehessen kapni, hanem 25-26 évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!