Mi azzal a probléma, ha erőszakos bűnözőket bérrabtartásban vagy itthoni börtönben munkán tartanak?
Jobbik ellen gyakran hallom ellenérvként a bérrabtartást és a börtönmunkát, nem csak az ilyen szélsőségesen liberális / internacionalista / pártokrata lelkületű emberektől, hanem a nemszavazóktól is.
Bűncselekményt követ el a lakosság vagy az ország ellen halálos áldozatokkal, előre kitervelten, és akkor vita lesz abból, hogy neki hol a jó és mi jó? Elment a maradék józan eszük is? Gyilkosokról és egyéb beilleszkedésre képtelen elemekről beszélünk.
A jelenlegi börtönökben meg csak pihennek, gyúrnak, melegszenek, kártyáznak, zenét hallgatnak a rabok ill. tanulják egymástól az "okosságokat". Nem csinálnak semmit. Ezzel szemben a börtönmunkára beosztottak hasznot hajtanak az országnak, ingyen csinálnak dolgokat és maguk keresik meg eltartásuk költségét.
A bérrabtartás hülyeség.
Megvenni valami szigetet a Jeges-tengeren, repülőgéppel odaszállítani őket, aztán sok sikert az új élethez.
Majdhogynem ingyen van.
"Ha a börtönben levők dolgoznának, az csak akkor lenne haszon, ha el is tudnák adni, amit gyártanak! De erre nagyon kevés az esély! Akkor viszont csak felesleges időtöltés lenne az egész."
Neked is csak annyi eszed van amennyi látszik.
"nem sok munkát lehet végeztetni szakképzetlen munkaerővel ami rentábilis "
Nem az volt a kérdés veled mit lehet majd végeztetni ha börtönbe kerülsz, hanem úgy összességében a bent lévőkről van szó.
18.09
rögtön két érvektől hemzsegő választ sikerült adnod. boldog és sikeres ember lehetsz :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!