Támogatnád, hogy töröljük el a jelenlegi nyugdíjrendszert, és helyette tőkefelhalmozásszerűen működjön?
Az ember aktív éveiben befizet x összeget (a pénzügyi dilettánsoknak egy minimumot megszabva), az állam pedig befekteti 8-10% körüli kamatra. Kamatos kamatokkal a jelenlegi korhatárt elérve aki ma kezd befizetni kb a fizetése 5%-áért havi szinten kaphatna annyi nyugdíjat, mintha még mindig dolgozna, miközben csak az összegyűjtött vagyon által termelt éppen aktuális hozamot költi csak el, így nem kis örökséget hagyva maga után.
40 millió pl inflációt figyelembe véve (tehát viszonyított mintha most érne ennyit) majdnem 200 ezer ft-os nyugdíjat jelentene.
És a kamatos kamat miatt ehhez egyáltalán nem szükséges 40 millát összekalapozni.
gondolod most probléma a nyugdíjasok eltartása?
mi lesz akkor ha majd 3 nyugdíjast tart el egy ember, és az emberek kisebb-nagyobb része... hát a tanulást szabadabban vevő kisebbségi réteg
Ez tök jó, meg minden. Már csak az államot kellene kihagyni az egészből. Minél kevesebb köze van az államnak az emberek zsebéhez, annál nagyobb biztonságban van a pénzük.
Volt egy magánnyugdíjpénztári rendszerünk, amiben a nyugdíjjárulék egyik része ment az állami pénztárba, a másikról pedig dönthettünk, hogy az államiba, vagy egy magánpénztárba ment. A jól megválasztott magánpénztár esetén a pénz biztonságban volt, a megtakarítás örökölhető, minden, mi szem szájnak ingere. Aztán a választási lehetőséget leredukálták arra, hogy az állami részt mindenképp beszedik, de ha a választható részt magánba viszed, a kötelező állami rész után nem keletkezik nyugdíjfizetési kötelezettség. Az pedig, hogy örökölhető legyen a befizetés, csak álom.
Vagyis jelenleg ott tartunk, ha valaki biztosan nyugdíjat akar, akkor a mindenképp kötelezően levont nyugdíjjárulék mellett jobban teszi, ha önkéntes pénztárba is fizet. Ha bírja anyagilag. Máskülönben ugyanis nincs garancia az öregkori anyagi biztonságra.
a sokmillió manyup elég vegyes volt
valaki 10 évre kapott 5000 ft reálhozamot
Nincs nagy baj magával a rendszerrel. A baj ott van, hogy aki dolgozik, annál sem tuti, hogy a valós kereste alapján fizet járulékot. Utalok ezzel a 4 órás minimálra bejelentett dolgozóra, aki zsebbe kapja a valódi fizetését.Nagyon kevés ma az a munkahely, ahol a valós fizetés jelenik meg láthatóan. Szinte csak az állami szféra az , ahol nincs sumákolás.
Az emberek elmennek dolgozni feketén is, meg nem a valós bejelentett munkára, mert a munkáltatóknál ma ez a divat.
több az eltartott mint az eltartó
ez nem elég gáz?
""Ha az állam okosan fekteti be"
Na itt a baromi nagy probléma. Az állam a legrosszabb gazda mind közül. Ezért bíztuk a pénzünket inkább bankokra. Aztán az állam elvette, és elverte a nagy semmire. Úgyhogy most nincs semmi. Jeee....."
Tételezzük fel, hogy egy valóban hozzáértő profitorientált emberek vezetnék a hivatalokat, és nem a populáris újraelosszás meg szolidarítás lenne a rendszer irányítója.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!