A Horthy rendszerben valóban olyan magas szintű, színvonalas volt az oktatás, mint mondják?

Az tény, hogy akkor még nem vettek fel boldog-boldogtalant a felsőoktatásba, mint ma.

Ma már bárkit felvesznek, legyen akármilyen hülye, mert hoz száz pluszpontot azzal, hogy van öt testvére.

Így a felsőoktatás szépen lezüllött oda, ahol most van.

Én úgy tudom a porosz módszer volt akkor is.

Fegyelem, rend, ezek nélkűl semmi sincs!

Ha magas szintűnek vesszük, hogy négy elemi után kiléphetett az iskoláztatásból...

Sokkal több analfabéta volt, mint ma.

.

Nem tudhatjuk, akommunismusban milyen volt(!?) az oktatás, ugyanis kommunizmus már nagyon régen megszünt! Azt nevezzük más néven "ősközösségi társadalom"-nak.

Azért nem kell a Horthy rendszert túlmagasztalni. Nem az nevelte ki, hanem annyira nem verte széjjel.

Az oktatás színvonala nagyon sok mindentől függ. Nálunk az 1867-es kiegyezés hozott egyfajta eufóriát és gazdasági fellendülést. Ez kedvezett az oktatásnak, mert sokan hittek abban, hogy a tudással előbbre jutnak. Volt hová. Ráadásul adódott néhány bátor és kezdeményező politikus, aki szívügyének tekintette az oktatást. Akkor még falun egy tanító abszolút tekintélynek számított. Más "értelmiségi" ugyanis nem is volt kisebb településeken. Legfeljebb a pap még. Ez használt az oktatásnak, mert a kitörési lehetőséget jelentette a tanítói pálya, a tekintélye miatt. Így javult a közoktatás, a gazdaság igényelte a kutatást, és egy két generáció múlva, a 20. század elejére több jónevű felsőoktatási intézményünk akadt. Eötvös Loránd, Bláthy, Zipernovszky, Oláh, Zemplén, és mások e kor nagy emberei. Az ő tekintélyük növelte tovább az oktatás színvonalát, hiszen őket tekintette példaképének az értelmiség, a kutatók és tanárok, akiket viszont a lakosság többsége követett. Így alakult ki egy olyan szellemiség, ahol a tanári pálya, az oktatás (bár akkor is erősen vegyes képet mutatott, de fő irányában mégis) a színvonal elismerése volt.

A szocializmus fő ideológiája a munkáshatalom volt, azaz ez rombolta a tanári tekintélyt. Ennek ellentmondva, azonban mégis a fő irány nagy tömegű munkásfiatalság értelmiséggé nevelése volt, ez lehetővé tette, hogy a nagy egyéniségek (ha szigorúan véve nem politizáltak) szabadon ténykedhettek saját területükön. Az oktatás színvonala romlott ugyan, de még éltek a nagy nevek.

Csakhogy 1989-ben a politika - a kapitalizmus vezérszellemében - versenytereppé vált. A verseny pedig azonnali eredményt követel. Ha silány politikusok engednek a tömegek és a körülmények nyomásásnak, nem tehetnek mást, minden erőforrást a gazdaság szolgálatába állítanak. Ezzel elvonják az oktatás lehetőségeit, más szavakkal az oktatás színvonala romlik, ez kedvetlenséget szül, így a presztízs is csökken, az alacsony értékű pályára csak gyengébbek mennek, ez ok a politika számára az újabb elvonáshoz, és így egyre rosszabb körülmények között, egyre kiszolgáltatottabb és gyengébb pedagógusokkal egyre romlik az oktatás minősége. A közgondolkodás már nem tekinti példaképnek a tanárt, egyébként is megjelent a "konkurencia". A településeken lesznek orvosok, ügyvédek, mérnökök, és mások, a tanár már nem egyedüli.

Ennek a folyamatnak csak mesterségesen lehet gátat szabni, ha a politikus felismeri hosszú távú érdekeit és visszaadja az oktatás becsületét, tekintélyét, nimbuszát. Minőségi épületekkel, jó fizetéssel, alkalmas hírveréssel, példaképek bemutatásával, szóval orientálással. Mint ezt tették pár évtizede a finnek. Kellett nekik jó 15 év, de elérték. Ott dicsőség tanulni, ott a pedagógusnak tekintélye van. Nem akkora, mint nálunk a 19. század végén, de nincs is arra szükség, az egy elmaradott kor pozitív jelensége volt. Ma van jobb. Csak nem nálunk. Nálunk a politika - ma különösen - mindent megtesz az oktatás sárba döngöléséhez. Orbán 25 éve világosan fogalmazott. Ő ehhez ért. Ezt alkalmazza. Ilyen a hagyomány nála.

Én a Horthy rendszerben jártam iskolába.

Az egyházi iskolákban a kornak megfelelő színvonalas oktatás folyt, de az állami iskolákban már nem. Ami viszont mindenütt kötelező volt, az a hittan tanulása.

A fegyelem is sokkal nagyobb volt, mint ma. Este 8 után még a szülőkkel sem lehetett este sehova elmenni osztályfőnöki engedély nélkül. Ha ezt megszegte a diák, igazgatói intőt kapott.

Az ipari tanuló képzés azért volt jó, mert kisiparosoknál, esetleg gyárakban tanulták a szakmát.

Tankötelezettség elvileg a 6 osztály volt. De akik nagyon szegények voltak, azok legfeljebb 1-2 évet jártak iskolába.

Aki kicsit jobb módú volt, az a 4. elemi után polgári iskolába, vagy 8 osztályos gimnáziumba ment.

Akkor a polgári iskola (ma az ált. felső tagozatának felel meg), középfokú végzettségnek számított.

Felsőfokú intézménybe csak a nagyon jómódú, vagy gazdag gyerekek mentek..

A középfok és az egyetem mellett volt még a lányoknak 3 éves gazdasági iskola (háztartásvezetés, gazdálkodás), vagy kereskedelmi iskola (titkárnőképző).

Abban igaza van a profnak, hogy az 50-es évek mérnökeit, diplomásait még a Horthy rendszerben oktatták, de a 70-es években már nem mindegyiket.

Néhány adalék az akkori oktatás színvonaláról.

A férjem géplakatosnak tanult, a barátja férfi szabónak.

A segédvizsgát az Ipartestületben kellett letenni, ahol a bíráló bizottság az adott szakma legjobb mestereiből állt.

A férjemnek egy vastömbből fogaskereket kellett készítenie (a szabad idejében) kézzel, minden gépi segítség nélkül.

A barátja a vizsgabiztos által a mesterénél megrendelt öltönyét kellett kézzel megvarrnia. Mind a ketten kitűnő minősítést kaptak.

Ma vajon hány ipari tanuló lenne erre képes?

A szomszédunkban lakott a 60-as évek elején egy 80 éves építész mérnök. Ő mesélte, hogy a diplomamunkája egy lakóház terve volt. Ehhez nem csak a falakat, nyílászárókat kellett megtervezni, hanem az épületbe kerülő bútorokat és berendezéseket is. Egy lakóház tervét csak ezekkel a feltételekkel fogadták el.

Hirtelen ennyi jutott az eszembe.

Valóban igen. És a dolog igen egyszerű. Klebelsberg Kuno, akinek a nevét mindenképpen ki kell emelnem. Magyarország oktatási minisztere volt, és ő hirdette meg a kultúrfölény politikáját. Miről is van szó? Két dolog. Az egyik az elv, hogy legyünk egy kiművelt ország, magasan kvalifikált emberekkel. A másik pedig a módszer, amivel megvalósította.

Az egész alapja az volt, hogy túl voltunk egy első világháborún és trianonon. A békeszerződés sok mindenben korlátozott minket, többet között abban, hogy nem költhettünk hadseregre, hadifejlesztésekre stb. A korábban a hadseregre folyó pénzt a oktatásra költötték. Vagyis nagy mennyiségű anyagi forrást biztosítottak a közoktatás számára. Nem véletlenül, hogy annyi helyen épülhettek alapfokú oktatási intézmények, stb. Itt nem csak módszertanról, meg nevelésről volt szó, hanem hogy az anyagi hátteret maximálisan biztosították.

Ha kicsit aktualizálni akarunk, akkor ma ezzel szemben, pont hogy azt látjuk, hogy forráskivonás van. Egy oktatási rendszerben nem csak az számít, hogy ki milyen könnyen tud bekerülni felsőoktatásba, hanem az is, hogy addig milyen szinten fér hozzá a megfelelő eszközökhöz. Hiába kerülhet be valaki felsőoktatásba könnyen, ha előtte még az alapvető könyvekhez sem tud hozzájutni.

Éppen ezért volt akkor hatékony, mert nem sajnálták a pénzt tőle.