Te jó ég, valóban ilyen volt még a '80-as évek vége is Magyarországon?
https://www.youtube.com/watch?v=7xHkuRsFDsk
Még 1987-ben is luxuscikkeknek számítottak a déligyümölcsök, amikért fél órákat kellett sorban állni?
Jó is volt az. Mindenki azt ette ami termet.
Mi meg esszük a kínai fokhagymát, az olasz paradicsomot, és tönkre megy a mezőgazdaságunk. Na miért voltak akkoriban munkahelyek?
"Majd mindjárt jön néhány vér kommunista, aki megmondja hogy "ez nem is így vót" meg "minek mocskos nyugati "
És minek? Van valami szükséged banánra egy olyan helyen ahol az meg sem terem?
Miért is volt az jó akkoriban, hogy nem lehetett import termékeket venni, főleg banánt, amit bóvli áron termelnek a harmadik világban és már akkoriban is fillérekért lehetett kapni a nyugati országban?
Miért olyan fontos a hazai mezőgazdaság meg ipar, amikor a mai világban a tercier szektor, a szolgáltatások a legnagyobb gazdasági húzóágazat?
Nézzetek rá a két Koreára. Észak-Korea önellátó próbál lenni mezőgazdaságból és iparból, az eredmény az lett, hogy a világ egyetlen fejlett országa, ahol éhinség van, Dél-Koreában a szolgáltatóiparra mentek rá, mellette maximum elektronika, és olyan jól élnek, mint az európaiak.
Én is szívesebben dolgozok minimálbéres munkák közül TESCO-ban árufeltöltőként, minthogy a földeken kapáljak, vagy a gyárakban kezeljem a gépeket, egyszerűen kényelmesebb munka 100.000 forintért egy raktárban a békát tologatni, vagy a padlót mosni, mint a földeken kaszálni a búzát, vagy lapátolni a tehénszart.
A "Három kívánság" nem egy valós korkép, csak egy akkori gyerekmüsor, kb. a mostani megasztár, xfactor színvonalán.
(például te most hol veszel húsvéti csokinyuszit?)
Igen, nem lehetett mindig banánt kapni, ennek több oka is volt, politikai-gazdasági, és technikai.
Mivel a banán nyugatról jött, nem a KGST országokból, ezért valutában kellett érte az országnak fizetni, ami kevés volt. (karácsonyra mégis volt mindig, legyen jó a dolgozóknak)
Technikai ok, a banán egy gyorsan romló gyümölcs, akkor a szállítás (repülőn szállítani drága volt) és itt a melegben is gyorsan romlott (nem volt ennyi hűtőház), ezért volt főleg télen.
Azóta rengeteget fejlődött, (nemesítés, génmanipuláció), ezért ma már mindig kapható.
Szomorú viszont, hogy ma drágább a hazai alma mint a banán!
Magyarországon rengeteg gyümölcs megterem, és szerintem az adott éghajlaton élő embereknek az ottani gyümölcsök a legegészségesebbek, szükségesek.
A banán csak egy kuriózum volt, de volt alma, szőlő, eper, stb, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!