Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Rá lehet még húzni Budapestre,...

Rá lehet még húzni Budapestre, hogy balliberális város?

Figyelt kérdés

Az 1990-es években és a 2000-es évek elején még úgy tartották, hogy Budapest a jobboldal számára bevehetetlen balliberális város (1998-ban például a közös SZDSZ-MSZP-jelölt Demszky a szavazatok mintegy 58%-ával győzött), 2006-ban azonban már mindössze egy százalék volt Demszky és Tarlós között, ám akkor már többen szavaztak a jobboldalra, mint a balra (külön a fideszes Tarlós és az MDF-es Katona Kálmán). 2010-ben már 53%-kal győzött Tarlós, míg a baloldali jelöltek (MSZP és LMP) körülbelül 39%-ot kaptak, mindemellett szinte az összes kerület jobboldali vezetésű lett. Úgy tűnik, hogy 2014-ben is hasonló eredmények fognak születni, mint 4 évvel ezelőtt: Tarlós magabiztosan megnyerni a főpolgármester-választást, s baloldali jelölt maximum 4-5 helyen (Angyalföld, Zugló, Kispest, Pesterzsébet) viheti el a polgármesteri széket.


Mi történt Budapesten? Az egykori baloldali szavazók jobboldalivá váltak? Az új szavazók körében elsöprő a jobboldaliak aránya? A baloldaliak már nem mennek el szavazni? Szerintetek ez már egy trend vagy egyszerűen a balliberálisok "gyengélkednek"? Budapest még balliberálisnak nevezhető?


2014. okt. 5. 16:38
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Kilencvenes években ... - lemaradt a nulla.
2014. okt. 6. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Biztos! Elég megnézni a Budapest Éjjel-nappal című sorozatot, amit itt vidéken úgy mocskolnak, hogy még az ablakok is beleremegnek. Valahogyan úgy képzelik el a fideszesek a fiatalokat, hogy hosszú szoknya, takaros kis blúz és nyakkendő és vasalt nadrág. Persze csokor virág egy cukrászda. Majd jó esetben fél év után az első éjszaka kalandja.

Drágáim!

Fel kellene venni a szemüvegeket és nem csak a békemenetre járni, hanem a gyerekekre is figyelni egy kicsit!

2014. nov. 16. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!