A Kossuth teren folyamatosan tuntetnek, mult szombaton pl.250-en, hogy elerjek Orban lemondasat. Ehhez persze sokkal tobben kell, hogy legyenek. Kerdesem, mit kell ahhoz tennie szerinted Tuaregnek, hogy 100. 000-en legyenek?
Orbán akkor sem venné őket észre, ill. ha észre is venné őket, nem foglalkozna velük, ha hárommillióan követelnék a lemondását. Nem erről van szó. Ezzel a tüntetők is tisztában vannak szerintem, nem áltatják magukat. Más a cél.
Ha jól tudom, valami bűnügy eltusolása ellen tiltakozik valaki, aminek a jelentése miatt ráment az állása, stb. És minden szinten pert vesztett, mert magasra futottak a szálak.
Az ügy eléggé elmérgesedett, és ezáltal ő gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült. Azt olvastam, hogy éhség sztrájkol különböző helyeken, és ha kell haláláig csinálja. Ha ez megtörténik, elég nagy ügy lesz akkor is, ha csak tízen vannak mellette. (kell, hogy legyen pl. ügyvéd, tanú, stb. mert egy embert úgy hirtelenjében akármikor bezárnak egy diliházba, ahogy már próbálkoztak is vele.
Szerintem ez nem szánalmas, hanem példamutató!
Senkire.
Én soha nem szavaztam és nem is fogok szavazni sem a Fideszre, sem a Jobbikra, sem az erkölcscsősz KNDP-re. Majd ha többen lesznek a hozzám hasonlóan gondolkodók, akkor nem kell tüntetni vonulni egy elmebajos megalomán barom ellen, aki alkalmatlan a hatalomra, mert csak pusztítani képes, építeni soha.
Ha senki nem menne el szavazni, csak a politikusok, és mindegyikük csak a saját pártjára szavazna, akkor azzal nem büntetnéd a Fideszt, sőt, örökre ők maradnának rémuralmon! A céljuknak megfelelően cselekszel: akinek ők ellenszenvesek, azok el se menjenek inkább szavazni, vesszen el a szavazatuk.
Én erre nem lennék büszke.
Ha minden politikus csak magára szavazna, akor
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!