Mi is a probléma a kaszinóvárossal?
Aki ilyet tesz, az biztos szorgosan fizeti majd az adót. Egyébként az volt vele a baj, hogy Budaházyék megszellőztették, aztán meg már minden médiába eljutott. Ha ez nincs, akkor simán felépítik. Te hol élsz? Én Közép-Európában, és ez abszolút nem balkáni koszfészek, csak megpróbálják elhitetni velünk, hogy az, és az is marad.
Te életedben nem jártál még olyan helyeken ahol ilyen negyedek épültek ez tisztán látszik! Ott abban a pillanatban megjelenik a kábítószer, a prostitúció, a behajtó gyerekek, a lopás, az erőszak, és minden amihez, rendőrség, egészségügy, és ezeknek egy erre szakosodott infratruktúrája . Gyakorlatilag összpontosul a bűnözés, hiszen a függőségek kapnak helyet egymás mellett.
Szerinted, tényleg ez az út a járható?
Még a híres vigalmi negyedek mint Hamburg St Pauli, vagy Amsterdam Red Light District sem engedik be a kaszinókat. Ha pedig Las Vegast vagy Renot vezsed alapúl ott az egész város arra épül és van miből fenntartani az átlagosnál 4×nagyobb rebdőrséget és Eü szak rendszert!
"Ott abban a pillanatban megjelenik a kábítószer, a prostitúció, a behajtó gyerekek, a lopás, az erőszak, és minden"
Van ez kaszinóváros nélkül is szép számban manapság:(
Személyesen meg nem tudom, hogy minek egy egész kaszinóváros nekünk 93000 km2-re:)
Van ez kaszinóváros nélkül is szép számban manapság:(
Személyesen meg nem tudom, hogy minek egy egész kaszinóváros nekünk 93000 km2-re:)
Össze sem lehet hasonlítani, azt a bűnözést ami most van azzal ami ott lenne!
Ráadásul, a kébszer valahol bejön, nem csak hipp-hopp ott terem, és az általa megjelenő bűncselekményeket sem ott követnék el. Oda csak a pénz menne!
Az egy milliárdból hármat rá kellene költeni a hatásai kivédésére!
Kbd Ez az egész olyan hogy miért gépezik el a segélyt?
Egyszerűbb lenne betiltani a játékgépeket és csak termekben megadni az engedélyt.
Viszont ez hatalmas érdekeket sért!
Nekem mindegy ha zsidók használják csak, de ha befizet évi 1 milliárd forint adót, akkor abból pl. meg lehet oldani egy csomó mindent. Ne legyen BKV sztrájk, vagy akár az egészségügyre, oktatásra is kicsivel több juthatna!
Nem vagy képes megérteni mi!
Többe lenne a feltételek megteremtése, hogy a bűnözés ne harapózzon el akár 3× is.
Akkor mi folyna be?
Ez nem csak úgy van, hogy a jóemberek ruletteznek!
Nos sűrűn járok a Velencei-tóhoz,elfogadhatóak az árak szeretném,ha ez így is maradna.
Egy kaszinó az árakat feltornázná,mégegy helyről kiszorulna a "köznép".
Munkahelyek?A kaszinó hozná a saját dolgozóit,max pár takarítónőre lesz szükség.
Az egyik barátnőm elvégzett egy krupié-tanfolyamot,itthon nem tudott elhelyezkedni vele,mert magyar.
Az lehet,hogy a ti lakásotok egy balkáni koszfészek,én a Kárpát-medencébe(az kicsit messzebb van a Balkántól)lakom és semmi gondom nincs.
A népmesepark jó ötlet.A wörthi-tónál is igen jól megy...
Bár szerintem hagyni kellene úgy,ahogy van,ritka természeti kincs.Persze te a balkánról még nem jártál ott...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!