Ha elvhű liberális az ember, akkor milyen utat lehetne kijelölni egy ország számára?
Ez egy szín tiszta teoretikus, filozofikus, politikamentes kérdés.
Az államközösségeket a despotikus kényszer hozta létre, a vér, a kard, minden olyan körülmények között, amit egy modern ember elítél.
A közösségekhez azonban paradox módon közös tényezők kellenek.
A közös tényezők a következőképpen jönnek létre:
pozitív (diktatúra): kijelölünk egy utat, és kitaszítunk mindenkit, aki nem ért vele egyet. Az összes ország így jött létre, az államhatárok úgy szintén.
negatív (magyar típusú demokrácia): a közösségi érzés valaminek a gyűlöletében jön létre. Egy közös, külső ellenséget kijelölünk, és annak tagadása tartja össze a közösséget, de miután megszűnik a közös ellenség, újra szétesik.
Kompromisszum alapú: Ez a nyugati kompromisszum titka, amiről mi lekéstünk 200 évet. Nyugaton polgárháborúk sora alakította ki azt az egyensúlyt, ami létrehozott egy olyan népet, ami képes volt egy olyan alkotmányt írni, amit mindenki elfogadott. Ez nyilván kényszeralapú volt, tehát nem ideálisan liberális, de a későbbi liberalizmusnak óriási teret adott.
Mivel Magyarországon az elmúlt 300 évben csak egy külső ellenség tartott minket össze, ezért nem oldódtak meg azok a társadalmi kompromisszumok, amelyek révén a társadalom normálisan konszolidálódna, hanem minden párt totalitárius helyet akar elfoglalni a közgondolkodásban, a politikában, a kultúrában stb...
Erről a konszolidációról lemaradtunk, mert nálunk az állami imparcialitásnak sem a jobboldalon, sem a baloldalon nincsen hagyománya.
válasza:
válasza:Van ennek a blablának értelme amúgy? Magyarországot 300 éve egy külső ellenség tartotta össze? Kik? A ráknépség? És milyen közösségi érzést kovácsol a gyűlölet? Lemaradtam, kit kell gyűlölnünk?
(nem kell válaszolni, még azt hiszik a 3 kommentből, van itt valami)
válasza:Legalábbis azt hiszem, hogy értem :)..
Tegyük fel, hogy a libárális szellemű ember létezik, és szabadságot kíván mindenkinek.
Nem csak ez számít. Mit kívánnak az emberek maguknak?
A valóságban én azt látom, hogy sokkal több a biztonság vágy és a kényelmesség vágy, mint a szabadságvágy.
Azaz az egyenes útmutatás addig hiábavaló, amíg nincs rá igény.
Előbb fel kell vázolni, hogy a biztonsághoz és a kényelmességhez vezető út is a szabadságon át vezet.
HA ez megy , és a belátás létezik, akkor jöhet majd az útmutatás.
Mindenesetre valódi szabad tettekhez, valódi készségek vezetnek. Ahhoz pedig tényleges gyakorlat.
Avagy gyakorlati reális tanulás.
(azt hiszem ezt végülis már feltalálték :) )
Csak a megvalósítás hiányos.
Pont ott tanulatlan a közösség, ahol nem érzi magát biztonságban és pont ott "nehéz az élet", nem pedig kényelmes.
válasza:..még azt fűzném hozzá, hogy szerintem nem az a lényeges - a jövő szempontjából - (még ha a maga módján tény is !), hogy ellenség tartja össze az országot, hanem a lehetőség, hogy a természetes, barátságos emberség is képes ilyen összetartásra. Ha a közösség emberségből, képszerűen belülről áll össze, akkor nem esik szét.
De ehhez is tanulás kell (mire képes egy ember, ha akarja?, mire képes kettő..stb?), én mindig ugyanoda lyukadok ki :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!