"Orbán Viktor nem kér a bevándorlókból"?
Kérdező, a Németországba bevándorló kisebbségek nemzeti hovatartozásával kapcsolatosan tanúsított naivitásodra már kaptál kioktatást, ami meg kell jegyeznem egy nagyon szép komment volt, úgyhogy abba már nem kötnék bele.
Viszont azt állítani, hogy Németországban a törökök meg egyéb bevándorlók teljesen integrálódtak, na az jó nagy hülyeség.
Az erőszakos bűncselekményeket többnyire ezek követik el, néha csak azért ütnek le németeket, hogy börtönbe kerüljenek.
Mert azt ugye tudjuk, hogy ott úgy él egy börtöntöltelék, mint itt egy kezdő mérnök.
Közben meg azért felveszik a segélyt, amiből kényelmesen meg is lehet élni.
Bíróságokon általában könnyedén veszik ellenük a büntetés megállapítását, közben a németországi kábszerkereskedést szinte kizárólag ők intézik.
Elég kemény dolgokat úsznak meg.
Például hallottam egy esetről, amikor egy német tag a korábban leparkolt autójához ment vissza, és észrevette hogy a parkolóban bizony egy török valakinek az autóját buherálta.
Ezt aztán észrevette a török, majd megkérdezte a gyereket egy provokatív hangnemben, hogy mégis mit néz.
A vége az lett, hogy emberünket puhára verte a török szutyok, de annyira, hogy kórházba kellett vinni.
Viszont a török megtudta hogy pontosan hova vitték be hősünket, aztán ott is megruházta. Bíróságra vitték az ügyet, aztán a török kapott egy százméteres távoltartási végzést.
Az azért elég kemény, nem ?
Ezt egy német tette volna egy némettel, legalább három évre lecsukják.
Arról a sok suttyóról ne is beszéljünk, akik összeköltöznek egy nagy szomszédságba, aztán kib4sszák a török zászlókat az ablakon, ezzel is jelenzve, hogy ez itt egy mini Törökország, és már nem Németország.
A gyerekeiket egymással küldik össze játszani, német gyerekekkel nem engedik őket, véletlenül se tanuljanak meg németül, minek azt, meg lehet élni nélküle is, meg a német őslakosok nyelvét megtanulni egyébként is derogálna. Merthogy persze a németeket megvetik mint a sz4rt, és ők ezt ki is mondhatják, de ha a német mondja ki ugyanezt akkor az persze egy gaz elvetemült náci aki a fejlődéssel megy szembe.
Szóval jó nagy naiv f4szságokat sikerült összefirkálnod ide, kérdező.
Ez a gagyi duma, hogy "aki a változás ellen van, az a fejlődés ellen van" meg csak a hab a tortán, akkora baromság.
A második világháborúban három világkép ütközött össze, mindegyik totális győzelme a másik kettő megsemmisülését okozta volna.
Akkor most mind a három tömb törekvései a változás ellen voltak, és így a fejlődés ellen... ?
De mi a franctól lenne valaki német csak azért mert Németországban született és német iskolákba járt ?
Ez nem így megy. A nemzetiség kérdése egy elég bonyolult valami, és nagyon nem racionális, de ettől még rohadtul nem lesz német pár bevándorló kölke, főleg ha az illető nem is kevert házasságból született.
Értek én mindent, te értetlenkedsz.
Állampolgárság és nemzetiség két külön dolog.
Egy gazdag kínai befektető aki alig makog valamit angolul napokon belül lehetne amerikai állampolgár befektetései által, nem lenne viszont amerikai a nemzetisége (most azt hagyjuk, hogy az amerikai nemzetiség egy elég ellentmondásos valami, de mindegy).
Pont így nem lesz a nemzetisége egy töröknek vagy egy arabnak német, csak azért, mert van német állampolgársága.
Még mindig az ott születésről és nevelkedésről beszélünk. Úgyhogy ne gyere nekem ilyen 'gazdag befektető' ba.ro.mságokkal. Te rasszokról próbálsz meg itt beszélgetni (gondolom nem érted a különbséget nemzetiség és rassz között sem..), és sajnos még mindig nem kapizsgálod a dolgokat. Ha Magyarországon születek, magyar óvodába, iskolába járok, magyarul beszélek, a magyar kultúrában nevelkedem, akkor magyar vagyok, teljesen mindegy hogy a szüleim vagy egyik szülőm mondjuk török. Te rassz szerinti megkülönböztetésre próbálsz kitérni, csak hogy tudjad, hogy magyarnak lenni az nem egy rassz, hanem nemzetiség! A rassz az hogy kaukázusi fehér ember, mongolid, negrid stb! Benned ellenszenv van a tőled eltérő rasszok iránt, az ilyen emberre van egy nem túl kedves jelző, amit nem ide most nem írnék le, de szégyelnivaló az biztos.
Te ne téríts, a téma része volt a totális nagy hülyeség "állampolgárság igazolja a nemzetiséget" gondolatmeneted, a másikba meg nem akartam belemenni mert egyszerűen túl kacifántos és önkényes a meghatározása, de ha akarod ám legyen, belemehetünk.
Először is, egyáltalán nem baromság a példa amit felhoztam, csak azt mutatja, hogy attól, hogy állampolgárságod van, attól még nem vagy nemzetiségbeli.
Másodszor, nagyon is értem a különbséget rassz és nemzet között, de fogd már fel, hogy a nemzetiség alapja a törzsbeliség és a nativizmus, a közös eredet, legyen az genetikai vagy történelmi.
Teljesen közös genetikai eredetről persze túl sok nemzet esetében nem beszélhetünk, nyilván vannak genetikailag homogénebb országok és vannak heterogénebbek is.
Az utóbbi típusba tartozó nemzetek egyértelműen több idegen nemzetségbelit asszimiláltak, de az asszimiláció is azért működik, mert hosszútávon el is felejted az újonnan jött honfitársaidról, hogy azok valaha idegenek voltak.
Az asszimiláció így lényegében az őslakosok hosszú távon történő átverése, a nemzetiséghez való tartozás meg egy nagy hazugság, amit társadalmi szerződés alapján mindenki bevesz.
De az a nyamvadt asszimiláció mindig is fű alatt ment, hosszú évtizedek vagy évszázadok alatt, és sosem egyértelműen idegen népcsoportok között, az istenit !
Ezért is hatalmas nagy hülyeség azt állítani, hogy két koromfekete afrikai bevándorló Németországban nevelkedett gyereke német lenne.
Mert egyértelműen nem azok, egyáltalán nem úgy néznek ki mint az őslakosok, és ha azt állítod hogy ezek bármilyen történelmi vagy közelebbi genetikai kapcsolatban állnak az őslakosokkal, akkor te egész egyszerűen hülyének nézed a vitapartnered.
Persze, lehet azon vitatkozni, hogy mennyi közös történelem kell ahhoz, hogy egy népcsoportot "kompatibilisnek" tartsuk az asszimilációval.
Vannak olyanok, akik egy németül alig makogó török segélyjanicsárt is németnek tartanának, csak azért, mert mondjuk húsz éve Németországban döglik és élősködik rajta anélkül, hogy egy napot is dolgozott volna.
Mások akkor sem tartanának igaz németnek, ha őseid már a 19. századtól kezdve Németországban éltek volna, ám kizárólag lengyel rajna-vidéki bevándorlók lettek volna.
Vannak végletek, de az előbbi példára hajazó felfogás Németország történelme során sosem volt jelen, az csak a második világháború után elburjánzó szélsőségesen liberális elmebaj által kiépített fertőző tumor, ezért nem szabad figyelembe venni.
Ha már nemzetiségről akarsz beszélni, akkor ne annak a kornak nézd a megítélését, ami a nemzeti érzést és nemzetállamokat teljesen leépítette, ahol a nemzetiség egy papír kérdése, ahol azért vagy magyar vagy német, mert az van beleírva az útleveledbe, hanem annak a kornak a definícióját, amikor a nemzetiség eszméje aranykorát élte.
Egyébként sosem állítottam olyat, hogy nem lehetnek törökök, arabok vagy feketék jó emberek vagy nálam intelligensebbek.
Nyilván mindkét esetre is van példa bőven, de ez semmit sem változtat azon, hogy két Európától totál idegen bevándorló kölke ha törik ha szakad akkor sem lesz német, attól függetlenül, hogy a saját magából kiábrándult Európa milyen idiotikus módszerekkel kívánja meggyalázni önnönmagát és történelmét.
Elfelejtettem az első bekezdést kitörölni vagy legalább idézőjelek közé rakni.
Az nyilván a kérdező eredeti válasza volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!