Meddig fog még élni az emberekben a "Sátán-Hitler" téveszme?
Szóval mikor fognak az iskolás gyerekek is objektíven tanulni Hitlerről, és a Második Világháborúról? Lesz valaha még változás?
És maguk a németek meddig lesznek még ennyire öngyűlölőek, mint amilyen manapság?
Még sokáig. Hitler nem volt sátán, hanem keménykezű, kegyetlen hódító. Hatalomra került, harcolt, hódított, majd elbukott. Napóleon, Dzsingisz - kán, Batu - kán sem volt különb, legfeljebb nem állt a rendelkezésükre olyan technológia, amivel még hatékonyabban pusztíthatták az ellenségeiket.
Nagyon sokára - mikor mi már rég nem leszünk - valószínűleg lesz Hitlerről utca elnevezve, szobor fogja megörökíteni. Ma még sok az egyéni sérelem, emlék, de mondjuk 200 év múlva már csak a világtörténelemre való hatására emlékeznek majd, mint nagy történelmi személyiség él majd az emberek emlékezetében. Könnyen lehet - ha akkor még lesznek németek - hogy kicsit még büszkék is lesznek rá. Sztálinnal is hasonló a helyzet.
Objektív?
Én azt tanultam, hogy:
-pár év alatt felszámolta a demokráciát
-kíméletlenül elbánt a párt külső és belső ellenségeivel, ha nem voltak akkor kreált egyet
-elkergetett minden épkézláb tudóst, művészt, írót
-fokozatosan minden joguktól megfosztotta az alacsonyabb rendűnek tartott német állampolgárokat, ami végül a fizikai megsemmisítésükben csúcsosodott ki
-szövetséget kötött a Szovjetunióval Lengyelország lerohanására, majd két év múlva megtámadta korábbi szövetségesét, mert szüksége volt a területeire
-amikor már a háború teljesen egyértelműen elveszett, akkor is a végsőkig tartó harcba kényszerítette csapatait, tovább növelve a katonai és polgári veszteségeket
Sátán? Talán nem. De nincs az az objektivitás, amivel ebből jól ki lehet jönni.
5-ös, de hát nem tudtad? Pont az a jó amit felsoroltál, most megint ez történik Mo-on és örülnek neki az emberek!
Erre van igény...
"A németek pedig nem öngyűlölő nép"
Nem, hanem másokat gyűlölnek. Pedig gyűlölhetnék jobban magukat, amit tettek nem fogom megbocsátani nekik, hiába is mondják hogy az a nagypapa volt.
"Európa vezető gazdasága."
Miután a náci amcsik telepénzelték őket, és hatalmat adtak neki, persze hogy az.
"A múltat feldolgozták, lezárták és tovább léptek."
Takarodjanak a pokolba! Azon mit dolgoztak föl hogy kiirtották majdnem egész európát? Most is ugyanolyan nacionalista nép, csak úgy látom vannak nálunk még rosszabbak, akiknek ez nem volt elég.
"Meddig fog még élni az emberekben a "Sátán-Hitler" téveszme?"
Mégis mi éljen bennük? Aki ártatlanokat ölet meg, az igenis egy sátán. Nem tudom hogy benned miért van az a téveszme, hogy ő jó volt. Miből gondolod egyáltalán ezt, és aki ezt mondta neked, az ugyan miért mondana igazat? Miért neki hiszel? Te egy igazán gonosz ember lehetsz, ha nekik adsz igazat.
"Szóval mikor fognak az iskolás gyerekek is objektíven tanulni Hitlerről, és a Második Világháborúról?"
Arról, hogy a bankok náci német kézen voltak, és terjeszkedni akartak, csak ráfogták a zsidóra? Nem tudom, talán ha a magadfajták eltakarodnak, és nem azzal próbálnak érvelni, hogy
aki ilyet mond az nem ér a politikához.
"Lesz valaha még változás?"
Hát nagyon remélem.
"És maguk a németek meddig lesznek még ennyire öngyűlölőek, mint amilyen manapság?"
Sajnos egyáltalán nem öngyűlölőek, még mindig a másik népeket utálják, ahogy te is. Takarodj magyarországból, te álnok hazug csaló.
Azt gondolom, kellő objektivitással tanítják hitlert. Lehet kérdező, ez nem egyezik a te nézeteiddel, de attól még
- kirobbantott egy világháborút, meghalt pár tízmillió ember
- kondetrációs táborokat hozott létre, ártatlan embereket gyilkoltatott le
Sorolhatnám a több embertelenséget, de ezt az előttem szólók már elmondták.
Szóval ha lehetséges, ne próbáld mosdatni azt az állatot!
Úristen....
Hát nem csodálom hogy itt tart az ország, pont az ilyen balga és nemzetgyűlölő felfogás miatt...
Amilyen a vezető(liberális,kozmopolita,filoszemita stb), olyan a népe, mert a nép választja a vezetőt--> ez sajnos ma abszolút így van...
nagyon sok a sötétség a fejekben...
de hogy változhatott az egykoron dicső és büszke népből ilyen alattomos,önpusztító,hagyományromboló,nemzetellenes "emberek" fertőjévé? Nem lehet ezt emberi ésszel felfogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!