Szeretnéd, ha lenne hivatalos Trianon-emléknap?
Elolvastam és úgy vagyok vele hogy ez egy ember véleménye a sok közül lehet hogy tudós de az nem azt jelenti hogy igaza is van.
Engem nem győzött meg.
Szerintem a többszáz videó, iratok, túlélők beszámolói, sokkal hitelesebbek hiszen a túlélők átélték és talán hazudik 30-40 a több százból de még így is nagyobb az arány.
A leuchter jelentést provokítívnak és lázítónak tartom
Igen, szükség lenne rá, hogy a mai fiatalság ne csak az internetről tudjon meg információkat erről a témáról. Nagyon remélem, hogy a parlamentben majd törvényjavaslatot nyújtanak be erről a kérdésről. Bízom benne, hogy a Jobbik betartja az ígéretét, a Fidesz meg melléáll.
Illetve kommentálnám az előző hozzászólást:
"Szerintem a többszáz videó, iratok, túlélők beszámolói, sokkal hitelesebbek hiszen a túlélők átélték és talán hazudik 30-40 a több százból de még így is nagyobb az arány. "
Ok, és szted azok mennyire valódiak? Tudvalevő, hogy a túlélők vallomásai manipuláltak, kitaláltak, hiszen jó részük ellentmond egymásnak. Illetve az olyan vallomások sem lehetnek őszinték, amelyeket kínzással kényszerítettek ki a németekből.
Persze én is több nézőpontot megvizsgáltam, elolvastam, nem vagyok elvakult. De inkább hiszek racionális, tudományos bizonyítékoknak, illetve cáfolatoknak, mint gyermetegnek tűnő meséknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!