Tarlós? szerintem a Demszky-féle hegemónia után is, meg MAGÁTÓL is MEGÉRDEMEL nemcsak + 4 évet, hanem nyolcat is! nem?
Demszky korántsem volt tökéletes, sőt! De azért azt állítani, hogy az ő ideje alatt nem történt semmi pozitívum Budapesten, nagy hazugság. Az utolsó ciklusát (2006-2010) talán már nem kellett volna vállalnia, mert kissé megfáradt.
Ellenben 1990 és 2010 között újították fel teljesen a Földalattit, az M2-es metrót, az 1-es villamost meghosszabbították a Thököly úttól egészen a Közvágóhídig, 2001-ben 68 db TW 6000 típusú villamost vettek Németországból, 2004 és 2006 között 150 db Volvo 7700A autóbuszt vásároltak, 2005-ben létrehozták Európa egyik legjobb éjszakai autóbusz-hálózatát, bevezették az egyesített Budapest-bérletet.
Tény, hogy ennél sokkal többet is tehetett volna, de azért ez se semmi.
Tarlós is meglepően sokat tett a város érdekében, szerintem vele sincs nagy baj, hiszen 2010-2014 között is sokat fejlődött a főváros. Elindult végre az 1-es és 3-as villamos projektje, átadták végre a 4-es metrót, megannyi alacsonypadlós buszt szereztek be, stb.
Megvárom, hogy a baloldal kit jelöl főpolgármesternek, de egyelőre úgy fest számomra, hogy ősszel Tarlósra fogok szavazni (annak ellenére, hogy az ún. jobboldaltól és főképp a Fidesztől hányingerem van).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!