Igaz, hogy Magyarország a 80-as évek második felében mindenben az NSZK-t próbálta másolni?
Nem nagyon.
Inkább manapság próbálja őket másolni, pl az alkotmányt rendszerváltás után hasonlóra csinálták, mint Németországé.
Meg is szívtuk vele rendesen.
" pl az alkotmányt rendszerváltás után hasonlóra csinálták, mint Németországé."
Ezt kifejtenéd? Ha jól tudom 1990 és 2010 között az 1948-as alkotmányt használtuk, csak kihúztuk a Proletárdiktatúra szót és felé írtuk, hogy Demokrácia.
"Nem. Akkoriban lényegesen fejlettebbek voltunk az NSZKnál őket másolni visszalépés lett volna."
Ez remélem komoly, mert viccnek erős lenne. Ja, az NSZK le volt maradva. Annyira, hogy a fél NDK átszökött volna, ha teheti.
Kérdező, az Alkotmányt illetően rosszul tudod. Nemcsak azt a két jelentéktelen szót cserélték le. Még jó néhány más lényegeset is. E tekintetben a baj az volt vele, hogy bele volt írva: az dokumentum ideiglenes, végleges szövegezését el kell végezni. Ezt nem tették, mert 1989 óta nem volt konszenzus (az MSZP-SZDSZ 1994-98-ban megtehette volna, de ők nemcsak jogi lehetőséget akartak, hanem konszenzust. Hornnak valamiért ez volt a mániája).
A németekkel évszázadok óta szoros a kapcsolat, tehát a valamilyen szinten való hasonlítani akarás nem a véletlen műve, de nem is az akkori vezetők óhaja volt. Továbbá ezt a hasonlítani akarást sem akkor, se most nem nevezném másolásnak. Már csak azért se, mert esély se volt/van ezt megtenni. Ahhoz túl messze voltunk/vagyunk.
A commodore pedig nem német találmány volt, és a 80-as években elég sok volt belőle nálunk (nem magánkézben, hanem a cégeknél) és elég aktívan használták (persze titokban az alkalmazottak a játékra is).
Én '86 karácsonyára egy Commodore 64 - et kaptam ajándékba. Nem volt olcsó akkor, de azért elérhetetlen sem, sokaknak volt, nem számítottunk gazdagnak, panelban laktunk, Daciank volt.
Itt nem a nyugatnémetek másolásáról volt szó, hanem az emberek szerettek volna nyugati szinten élni. Már nem volt annyira zárt az ország, mint pl. az '50 - es években, ezt - azt be lehetett hozni, jött a videomagnó és társai, számítógép stb.
"És ha már támogatta az állam a számítástechnika terjedését az átlagemberek körében, miért nem az NDK-s, bolgár, szovjet számítógépeket árulták?"
Bizonyára voltak NDK - s, bolgár számítógépek, de én olyat nem láttam, már személyi számítógépre gondolok. A keleti, szovjet cikkek, hacsak nem katonai vagy űrkutatási alkalmazások voltak, silányak, vackok voltak. Pl. a szovjet cikkek, játékok egyfajta jellegzetes színű műanyagból voltak, valamiért mindent vastagon bezsírozva csomagoltak. Én jártam Bulgáriában többször is a '80 - as években, hát derekasan le voltak maradva. Számítógép...A WC papír is hiánycikk volt (nem viccelek, így volt).
Egy rossz Trabantra, Ladára éveket kellett várni.
Az állam nem támogatott ilyesmit, még telefont is nehéz volt beköttetni, nemhogy mélyebben elmerülni a számítástechnikában, a számítástechnika - legalábbis az átlagember körében - úri huncutság volt még. Az említett Commodore - t is kintről kellett behozni, lehetett kapni itthon is, de kintről sokkal olcsóbb volt beszerezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!