Hódmezővásárhelyi villamos a 3-mas metró felújítása helyett?
Most láttam az RTL Klub megújult híradójában, hogy Lázár János lehúzta a következő időszak EU-s támogatási tervéből Budapest összes közlekedésfejlesztési elképzelését, köztük a 3-mas metró felújítását is. Lesz viszont helyette egy 20 km-es villamosjárat Szeged és Hódmezővásárhely között részben a már meglévő vasútvonalat használva.
Végleges döntés még nincs, de Csepregi Nándor illetékes államtitkár szerint ez logikus lépés, mert a budapesti fejlesztéseknél az államnak 50 ft-ot kell hozzátennie az EU-s pénzhez, a vidékieknél pedig csak 15-öt. És különben is, Bp tömegközlekedési fejlettsége elérte az európai átlagot, itt nem olyan sürgető a fejlesztés.
Rendben van ez így?
Így van, nagyon is rendben van. Képzeld, az ország nem csak pestből áll, így is már külön ország az a város. Románia szinten van vidék.
Egyedüli baj ezzel az egész villamos fejlesztéssel, hogy benne van lázár neve, ami garancia arra, hogy négyszer annyiba fog kerülni, mint kerülne amúgy.
Azt a villamost ne úgy képzeld el, mint ahogy Budapesten működik.
Német nyelvterületen Stadt Bahnnak hívják és elővárosi, illetve városi forgalmat is bonyolít egyben és tud közlekedni a nagyvasút pályáján is.
Nagyon praktikus eszköz, felszállsz Hódmezővásárhelyen és ez a Stadt Bahn bevisz Szegedre, ahol eldöntheted melyik megállónál szállsz le a városon belül is akár.
Abban is igaza van a válaszolóknak, hogy a vidéket is fejleszteni kell, az ország 80 százaléka ott él.
Már nagyon régi terv egy Szeged-Hmvhely villamos+gyorsvasút kombináció. Szeged és Hmvhely városában mint villamos, kint meg mint vonat közlekedne.
Nem rossz ötlet egyébként. Hmvhelyről nagyon sokan ingáznak Szegedre. Mostani busz közlekedés elég vacak, vonat dettó.
Jajj, unalmas már ez a téma, úgy az ötödik hasonló kérdés a tiéd. A liberális média most jól meglovagolja ezt a témát, amelyet nyilván oka volt elindítani a kormánypártiaknak. Valamilyen módon úgyis az ő malmukra fogja hajtani a vizet, csak még nem terítették az össze lapjukat, de majd megtudjuk, mi is ezzel a céljuk.
Az biztos, hogy a 3-as metrótól nem fogják elvonni a pénzt, már ők is megerősítették:
Ezzel az egész históriával vagy Tarlóst kívánják félreállítani, vagy épphogy megerősíteni a pozícióját, ha később úgy adják elő a történetet, hogy a főpolgármester csatái következtében visszavonják a kijelentéseiket.
A támogatásokról meg úgyis szeptemberben fognak dönteni, még semmi nincs lejátszva.
Amúgy bár én is Pest megyében és Budapesten élek felváltva, de olykor kiteszem a lábam az ország más részeire is. Hát nagyon szomorú, ahogy egyes régiók el vannak maradva, úgyhogy azzal egyetértek, hogy Budapest pénzelése helyett végre kezdjenek bele vidéki fejlesztésekbe is.
És még annyit, hogy Budapest korábbi vezetőségét számon kellett volna kérni a "munkásságuk" miatt, engem mód felett érdekelne ugyanis, hogy Demszky és csapata mi a fészkes fenét csinált 20 éven keresztül? A 3-as metró felújítását már nekik meg kellett volna kezdeniük, ehelyett építettek egy 4-es metrót, aminek ráadásul semmi értelme nincs. Csak a számok kedvéért: ez a metróvonal (7 km) 452 milliárdos beruházásból jött létre. Madridban kevesebb idő alatt 1144 milliárdból 90 km-nyi metróvonalat épített ki.
Nem kell elhinni minden bulvárhírt.
A 3-mas metró felújítása 100-150 milliárd, járműcsere további 100 mrd, ami lekötné az egész EU-keretet. Ezért úgy döntöttek, nem kerül bele az EU-projektlistába, nem akarják elkövetni azt a hibát megint, hogy egy nagy mamutprojekt elszívjon minden EU-pénzt, mint a 4-es metró tette.
A kormány nagy eséllyel az oroszokkal újítja fel a metrót, ami nem is annyira baj mert olcsóbban meg tudják oldani, és a szerelvények "felújítása" (ami gyakorlatilag a teljes vonat cseréje lesz, csak papíron felújítás) is olcsóbb mint egy új közbeszerzési kör nyugati gyártókkal.
Szóval jó döntés, hogy a 3-mas metróval az oroszokhoz megyünk, a többi fővárosi közlekedésfejlesztés leállítása már nem annyira. (Főleg a villamosfejlesztéseknél, mert metrót nem terveztünk építeni.) De azt egyáltalán nem hiszem hogy pestnek annyira ne lenne lobbiereje, hogy ne tudna visszacsempészni projekteket aaz EU-kalapba.
A Szeged-Vásárhely gyorsvillamos jó döntés, végre valami előremutató, modern közlekedési megoldást veszünk át nyugatról, a Tram-Traint pont ilyen, közepes méretű városok számára találták ki. Jó lenne ha Debrecen, Miskolc térségében is megvalósulna, sok kihasználatlan vasútvonalat lehetne így villamossá alakítani.
Költségek tekintetében a vásárhelyi TT ára 10-15 milliárd lesz, a 3-mas metró felújítása ~200-250, a 4-es metró 450 milliárd - 6-700 milliárd elmetrózása után igazán járhat ennyi a vidéki közlekedésfejlesztésre.
Nem egy súlycsoport a két projekt, így nem mondható el hogy a Tram-Train elszívná a pesti fejlesztési pénzeket. Az EU kalapban meg marad további 250 milliárd, aminek jó része szintén Budapesten fog landolni vasúti fejlesztések képében (új vonatok, S-Bahn, esztergomi, lajosmizsei vonal villamosítása, stb.)
"EU-s pénzhez, a vidékieknél pedig csak 15-öt. És különben is, Bp tömegközlekedési fejlettsége elérte az európai átlagot, itt nem olyan sürgető a fejlesztés.
Rendben van ez így?"
Rendben bizony! Mi is az országban élünk, nem csak ti, és errefelé nagyobb hiányosságok vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!