Szerintetek is rasszizmus? (nem provokativ kérdésnek szánom)
Ugye azt jelenti, hogy különböző külső jegyek alapján egy egy csoportba osztályozza az embereket (pl a négereket a fekete bőr miatt) és azokat egyfajta hierarchiába állítja. De lehet ez az is, hogy felsőbbrendűnek gondolja magát a feketéknél(csak hogy a példánál maradjak). Szóval ez alapján egy fekete ugyan úgy lehet rasszista, mint egy fehér. De én úgy veszem észre, csak azt hívják rasszistának, akik a cigányokat, négereket gondolják alacsonyabb rendűnek és ha egy cigány vagy néger gondolja ugyan ezt egy fehérről, abból nincs probléma, pedig az is rasszizmus. Kérdem én, ha azok, akik rasszistának gondolnak egy fehért, mert az lealacsonyítja a feketéket, viszont egy feketét nem, ha fordítva történik az eset, akkor ők ugyan azok a rasszisták, mert valamilyen módon ők is csoportokba rendezik őket.
Saját példával élve én túlsúlyos vagyok és haverjaim sokszor cukkolnak vele. Persze mi ezt poénnak vesszük, de más volt már, aki leteremtette haveromékat, hogy ne csúfoljanak a súlyom miatt. És az sokkal rosszabbul esett, mint mikor ők mondanak valami poénosat, hiába védeni akart, mert valahogy kiközösítő jellegű volt, mint akit meg kell védeni úgy néztem ki. Nos tegyük fel ha a túlsúlyost átírjuk feketére, ez fekete bőrű nem érzi magát ugyan így még kellemetlenebbül, az aki olyan jó szándékkal meg akarja védeni, még jobban rátesz egy lapáttal és nagyobb rasszista. Remélem érthető a kérdés, abszolút nem provokativ, nem is vagyok olyan válaszokra kíváncsi, hogy költözz ide, majd meglátod, meg védjed a cigányokat meg hasonlók, mert ettől teljesen független véleményekre vagyok kíváncsi, nem arra, hogy a cgiányok bűnöznek e, vagy sem.
Az előző jól megválaszolta. Ha tudod a rasszizmus jelentését, akkor minek kérdezel ilyet? Ha megnyugtat ha hallod, akkor legyen: a cigányok is rasszisták.
Na most boldog vagy? Nem voltál képes értelmesen megkérdezni, fél oldalon keresztül másról beszéltél, legközelebb térj a lényegre, ne példálózz és ne keverd bele magadat.
Egyébként rosszul fogalmaztam, az cigányok KÖZÖTT is van rasszista, ugyan úgy, ahogy a románok, olaszok, és minden más nép között is, tehát nem értem mi a probléma. Senki nem mondta hogy egy cigány nem lehet az, te valami borzasztóan félreértettél.
Viszont az ilyen ideggyenge emberek miatt mint te is vagy tart itt az ország és nem a cigányok miatt. Mi van a cigók leharapták a füledet vagy mi? Szidjuk már az össze barna bőrű és barna szemű embert. Igenis az északi emberek között sokkal több a náci. A szar élhetetlen országukba a többi országból áramoltatják a munkaerőt meg a pénzt, közben meg a többi ország alig működik, lásd magyarország. Ugyanúgy semmitérő tolvajok, csak nagyban űzik.
Az, hogy valaki rasszista, az nem rassztól függ. Ahogy mondtad, egy fekete is lehet rasszista. Vannak fehérek akik gyűlölik a feketéket és feketék akik gyűlölik a fehéreket. Nem szabad különbséget tenni a kettő között és mindkettő rossz dolog és elítélendő.
Na most, az eset amit felhoztál.
Ha jól értelmezem, azt kérdezed, hogy nem rasszista-e az az ember, aki megvédi azt akit származása miatt diszkrimináltak. Szerintem nem. Az ilyen ember odafigyel társaira és tesz valamit a rasszizmus ellen.
Az, hogy a te esetedben, te rosszul érezted emiatt magad, teljesen egyéni dolog.
De nem azért védi meg mert fekete és fehérek bántották, hanem mert diszkrimináció érte a származása miatt.
Lehet az illető személy fehér is vagy akármilyen, nem az számít.
"De én úgy veszem észre, csak azt hívják rasszistának, akik a cigányokat, négereket gondolják alacsonyabb rendűnek és ha egy cigány vagy néger gondolja ugyan ezt egy fehérről, abból nincs probléma, pedig az is rasszizmus. "
Rosszul veszed észre. Természetesen a fehérek rasszizmusának komoly történelmi háttere van és jóval elterjedtebb mint ugyanez feketéktől, de ettől függetlenül a fekete felsőbbrendűséget hirdető szervezeteket ugyanúgy rasszistaként tartják számon mint az Árja testvériséget.
A feketék áltudományos felsőbbrendűség-elméletét is ugyanúgy kritizálják mintha fehérekről szólna. Természetesen van aki elpíszískedi ezt is, de hát hülyékkel meg nem kell foglalkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!