Vajon melyik utat választja az MSZP az alábbi nyílt levél alapján?
Tisztelt MSZP-s tagtársam, barátom!
Pártunk tisztújításhoz közeledik, amelynek kimenetele életbevágóan fontosságú nem csak az MSZP, hanem hazánk demokráciája számára is. Miért? Mert az MSZP a legerősebb ellenzéki erő, ezért óriási felelősségünk van, hogy a fasizálódó, neohorthysta Fidesz rendszert leváltsuk. Amennyiben ez minél hamarabb nem sikerül, az saját történelmi kudarcunk. A mi felelősségünk, hogy az MSZP tagjaiként döntéseinkkel elkerüljük a Fidesz által okozandó társadalmi és gazdasági katasztrófákat.
Jelenleg pártunk számára két út van. Vagy a szegényeket képviseljük, baloldali módon; vagy ismét a neoliberális (magukat liberálisnak nevező) erők játékszere leszünk. 2002 és 2010 között az MSZP politikája számára óriási károkat okozott az az SZDSZ, amelynek társadalmi bázisa alig volt, azonban politikai (és ki tudja még milyen) zsarolásokkal uralma alá hajtotta az ellenzéket. Ezt a hatalmát az SZDSZ a neoliberális, megszorító politikájának kiteljesítésére használta fel. Az eredmény sok százezer ember elszegényedése és a 2010-es választási katasztrófa.
Ehhez nem csak az SZDSZ kellett, hanem az MSZP korrupt vezetésének számos opportunista tagja is, akik készséggel kiszolgálták ezeket az érdekeket.
A milliárdosok és bábjaik a mai napig túszként tartják pártunkat, miközben rengeteg tisztességes és becsületes tag, alapszervezeti titkár, sőt még felsőbb vezetők is inkább a szegényeket támogató, valódi baloldali politikát folytatnák a neoliberális álbaloldaliság helyett.
Az MSZP 2014-ben ismét azokkal a neoliberálisokkal paktált le (DK, E2014, Liberálisok, Bokros), akik politikája óriási károkat okozott az országnak és a baloldaliságnak. Semmi nem indokolta, hogy hazánk leggyűlöltebb politikusaival fogjunk össze, hiszen ők jóval több embert taszítottak el tőlünk (sőt kergettek át a Jobbik és Fidesz táborába), mint amennyit hoztak. Az eredmény a jelenlegi választási katasztrófák, és hogy a náci Jobbik a második legerősebb párt.
Tudjuk, kik azok, akik személyesen felelősek a múlt és jelen bűneiért. Ezért kérünk téged, NE támogasd, NE szavazd meg tisztségbe az alábbi embereket:
1. Puch László
2. Mesterházy Attila
3. Hiller István
4. Bárándy Gergely
5. Kovács László
6. Lendvai Ildikó
7. Lamperth Mónika
8. Szilvásy György
9. Baja Ferenc
10. Garai István Levente
11. Kovács Tibor
12. Kiss Péter
13. Szekeres Imre
14. Juhász Ferenc
15. Tóbiás József
16. Veres János
17. Lukács Zoltán
Mi úgy gondoljuk, hogy az MSZP vezetésére Szanyi Tibor, Komjáthi Imre, Botka László, Gúr Nándor, Varga László, Nyakó István, Káli Sándor, Korózs Lajos, Török Zsolt, Újházy Emil, Dr. Simon Gábor (Miskolc) és számos más tagtársunk sokkal érdemesebb, mint a jelenlegiek.
Azt akarjuk, hogy az MSZP baloldali legyen. Tegyünk érte!
Eszerint az MSZP újra szocialista lesz és nem liberális. Olyan lesz mint a Thürmer-féle Munkáspárt.
De nem hinném, hogy ez valóban megtörténhet.
A Fidesz fasizálódó? Hát ez nem igaz, mert messze van Horthytól, és a valódi jobboldaltól. Inkább csak ál-jobboldal, mert elsősorban nem a magyar emberek érdekét tartja fontosnak, hanem a nemzetközi bankrendszer és a bankszféra érdekét.
Egyébként az Mszp-t az különbözteti meg a Fidesztől, hogy a szocialisták még inkább kiszolgáltatnák az országot az eu-nak és a külföldi multinacionális mamutvállalatoknak.
Ha emelkedne is a munkába állók száma, azt csakis a multicégek elterjedése miatt érhetnék el, akik éhbérért dolgoztatják az embereket, természetesen kiváló szakmai tudást és munkát követelve.
Az, hogy egy esetleges baloldali hatalomrajutás esetén miken menne keresztül az ország, nem tudom, de nem is szeretném megtudni. Valószínűleg az utolsókat hörgő nemzet testébe még belerúgna egy jókorát a nemzetközi pénzoligarchia, bevégezve ezzel a sorsát.
Egyébként, ha baloldalról beszélünk, akkor Thrümer Gyula képviseli az igazi baloldali politikát, mert ő megmaradt annál, ahol kezdte, és hiteles kritikát vázol föl a magyar politikai életről. Úgy gondolom, ő valóban az ország sorsának jobbrafordításán fáradozik. Illetve fáradozna, ha bejutott volna a parlamentbe. Dehát manapság nem népszerű az őszinteség és a gerincesség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!