A termőföld nem eladó, de miért?
Ha idejönne a külföldi dán holland, behozná a igényes kertgazdálkodást, míg a magyar tartósföldbérlet csak az úniós támogatásra játszik és beveti búzafélékkel a területet. Lásd Kishantosi gazdaság mint ennek ellenpéldája amit felszántott a kormányzat.
A tartósföldbérletnél, tehát a földbirtokos-rendszer újra kialakításánál pedig a magyar napszámosok lesznek újra, akik a gazdag kormányhű döbrögiék földjén szenvednek.
8 éve vett tesóm 1,5 ha-t 300 valahányezerért. Ma 3,5 millióért akarják megvenni.
Egyébként ez a földmutyi addig marad míg meg lesz az uniónak a területalapúja. Ha beszüntetik ezt a pénzszórást és a végterméket kezdik el támogatni ez is meg fog szünni.
Ha idejön a dán, holland, az nem ugyanaz, mikor idehozza őket a földesúr. Az előbbi földet vesz, és azt csinál vele, amit akar. Az utóbbi munkaerőt hozott, földet nem adott, hanem jól megfizette azt, hogy megtanították a technológiát.
A föld egy ugyanolyan bonyolult kérdés, mint az ipar, csak nehezebb.
Kell hozzá sok pénz. Először a földre magára, aztán a megműveléshez a nyersanyag, a gép. Sok pénz nincs.
Kell hozzá szakértelem. A földművelés mára nem vetésből és aratásból, hanem komplex gazdálkodásból áll automata berendezésekkel, vezérléssel, adatgyűjtéssel és annak alapján történő vezérléssel. Öntözni kell. Nem locsolóval, hanem telepített rendszerrel, telepített nedvességvizsgáló rendszerrel, amely a megfelelő helyen beindítja szükség szerint az öntözést. És csak annyit, amennyi kell. Az állattartás kicsit bonyolultabb. Szakértelem nincs, magtanulása hosszú folyamat, mert gépeket, szoftvert és számos más dolgot kell tudni kezelni. Ha nem ő, akkor látni, hogy jól kezelik-e. Ez több éves reguláris tanulást jelent. De a kormányzat ilyen nem épített ki, tehát a magyar gazdának esélye sincs megtanulni.
Kell hozzá piacismeret. Ma a legfőbb gond a termék értékesítéséről gondoskodni. Az élelmiszer (legtöbbje) nem tárolható. A feldolgozást meg kell szervezni. Az nem egy emberes feladat. Kormányzati feladat, a kormányzat erről nem tud (nem akar tudni). A kormány(ok sora) teremtette meg azt azt a helyzetet is, hogy belföldön a felvásárlás monopólium. Abba gazda bele nem szólhat. Néha kiönthet pár hektó tejet egy köztérre, ez minden lehetősége. Ha nem tud értékesíteni, minden rajta rohad, szó szerint. Nem tud értékesíteni. Belföldön az értékesítési monopólium miatt, külföldön ezen túl a rossz minőség miatt. Amely a rossz feltételekből adódik.
Csak ez a három ok, ami miatt ma nálunk nem vesznek földet magyar gazdák. Ezen az sem változtat, ha minden médiára ráparancsolunk, hogy szajkózza cinikusan, a kormány mennyire védi érdekeit. Nem védi, kiárusítja.
Megoldás a dán, holland és a többi beengedése? Rossz kérdés. A tiltás nem biztosítható, és nem az Unió parancsa miatt. Azért nem, mert akkor a dán azt csinálja, amit az osztrák. Zsebszerződéssel fél Dunántúl van osztrák kézen. Minden törvényt ki lehet játszani, csak a nagyon balek bukik meg. Ne nézzük a dánt baleknak. Helyette teremtsük meg a feltételeit a magyar mezőgazdaságnak. Legalább fenti hármat. Akkor már többi apróság a gazdától is levárható. Anélkül nem várható el.
És mennyivel jobb a hollandnál, dánnál osztráknál Csányi, Leisztinger, Nyerges a maguk külön-külön is több 10ezer hektáros birtokaival?
A magyar föl nem eladó. Ezen jól elrugóznak egyesek, miközben a politika haszonélvezői félmegyényi földeket birtokolnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!