Gyurcsány pártja Bp második helyzetettje, ehhez mit szóltok?
én szánalmasnak tartom,fletó inkább mehetne a showder klubba
humoristának és bohócnak tökéletes,de politikusnak inkább húzzon el végleg a politikától,olyan jó színész hogy lealázza az összes amerikai híres színészeket.
Aha. Kíváncsi lennék azokra az okokra barátom.
Az ember azt gondolná, hogy Gyurcsány eddig már mindent megígért, mindent hazudott, amit lehetett.
Hát tud meglepetést okozni. Mindig van lejjebb.
A 2006-os eseményeket meg egyenesen felejtsük is el nem?
9-es
""A szüleim több diplomás vállalkozók tehát talán jó okuk volt , hogy oda szavazzanak""
Ez miért volt ok arra, hogy rájuk szavazzanak?
Én is vállalkozó vagyok mégsem szavaztam rájuk és nem is fogok!
Szégyenlem, hogy Bp-i vagyok :/ Egyetlen mentségem, hogy nem a DK-ra szavaztam és nem baloldai kerületben lakok. Hatalmas pofon ez a racionális, logikus gondolkozásra építő értelemes tudományos gondolkodás számára, még az ezósok is értelmesebbek, hiszen a karma az ok okozatot ők betartják
Ezek után nem releváns a baloldal számára a FIDESZ-t oltani, hiszen Gyurcsány akar mindí reformokat és ez van bőven most is :P
Lehet az MSZP most ebből úgy tanul, hogy választ egy paprikajancsit aki űbereli Gyurcsányt, pl Anettka ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!