Mi a véleményetek az EP-választás eredményéről?
A részvételi arány megmutatta a pártok valódi támogatottságát, vagyis, hogy az ország több mint kétharmada szívből gyűlöli őket. De a DK még így is több szavazatot kapott, mint amennyit érdemelne. Persze ez hosszútávon oda fog vezetni, hogy a többi baloldali párt majd vele akar szövetkezni, ő pedig belevezeti majd az egész pereputyot a szakadékba. Ami nem is olyan rossz dolog.
Az LMPt kicsit sajnálom, ha hanyagolnák a zöldségüket és egy kicsit racionálisabban képviselnék a környezetvédelmet teljesen vállalható párt lennének.
Orbán pedig hatalmas győzelemnek értékelte, hogy a szavazókorúak kemény 14%-a támogatja pártjának munkásságát.
százalékot!
Ki hol van!
VÉGEREDMÉNY -féle?
(köszi)
szóval mia gáz?
nem mentünk szavazni?
Az előzőnek: A Fidesz 12, a Jobbik 3 helyet szerzett. Gyurcsányék (DK) az MSZP nyakán 2-2 mandátummal, egy-egy Együtt-PM-s és LMP-s képviselő is bejutott
A kérdezőnek: Nem lepett meg, ilyesmi eredményre számítottam.
#7 az a gáz, hogy
- ennyire leszarjuk a választást
- a lakosság 70 %-a azt se tudta mire kell szavazniés miért
- az ország 3/4-es szélsőjobboldali nézeteket vall
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!