Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szét tudja verni Gyurcsány és...

Szét tudja verni Gyurcsány és pártja az MSZP-t teljesen?

Figyelt kérdés

A DK sorra áll ki az MSZP politikusai elleni nyilatkozatokkal. Ma éppen Rózsa Flores Eduardo és az öszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán támadja az MSZP-t, tegnap a budapesti főpolgármesterjelöltet minősítették nagy nyilvánosság előtt alkalmatlannak.

És már nyíltan is vállalja az össztüzet egykori pártja ellen:"Az MSZP-ben érzik az egykori szövetségesek, különösen az Együtt–PM felől érkező támadásokat – erősítették meg lapunknak szocialista források. Úgy tudjuk, a többi baloldali ellenzéki pártnak Gyurcsány Ferenc jelezte, egy számukra sikeres EP-választás után kész nyíltan élére állni annak, hogy az önkormányzati választásig a végsőkig gyengítsék az MSZP-t.

Az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt lemondásának kikényszerítése csak a kezdete volt azon hadjáratnak, amit az Együtt– PM és a Demokratikus Koalíció (DK) akar folytatni a szocialisták ellen. Céljuk, hogy az őszi önkormányzati választásig, elsősorban a fővárosi pozíciókért folytatott harcban a végsőkig gyengítsék a megrendült MSZP-t"

Vajon szét tudja verni Gyurcsány és a DK őszig az MSZP-t? Van esélye egy új baloldali gyűjőpártként megerősödnie?



2014. máj. 19. 23:38
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
25%

Gyurcsány gyakorlatilag BÁRMIT MEGTEHET!

Ő az iSten! Az ő tehetsége páratlan!

Félelmetes és veszélyes!

A leginkább kompramitív személy!ű

Ha nem a Vadaival és a többivel lenne, komoly befutónak tenném!!!

2014. máj. 19. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:

ma 23:43

Képesnek tartod arra, hogy újjászervezze a baloldalt, és ezt az új baloldalt győzelemre vigye 2018-ban?

2014. máj. 19. 23:45
 3/23 anonim ***** válasza:
8%
Ha ezt megteszi, győzhet!
2014. máj. 19. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
8%

Nagyon liberális lett..ű

Ezt nehéz .....m hát elpolitizálni..

2014. máj. 19. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
7%
Gyurcsány az egész "jobboldali" villamost is pereputtyára szakíthatja, ha felhagy a liberális, cigány és zsidó eszmékkel!
2014. máj. 19. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:

Nyilván a végső célja az lehet, hogy a baloldalon is egyetlen tömb legyen, aminek ő a vezére is így álljon szembe Orbánnal, ehhez csak a többi pártot szét kell vernie, vagy be kell olvasztania a DK-ba, ahogy Orbán is tette a jobboldalon. Kérdéses, hogy ezt az önkormányzati választásokig meg tudja-e tenni.

Mindenesetre nyilvánvaló, hogy elsőként az MSZP-t kívánja szétverni a szövetségeseivel, közös munkával. Utána következhetnek a baloldali szövetségesek is szép sorjában.

2014. máj. 19. 23:59
 7/23 anonim ***** válasza:
0%

És a "szocialista"

HOPPÁ!!

Eszmék szerint politizál....

2014. máj. 20. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
7%

Egy ellenzéki mindíg mindentmegtehet!

Tehőt= 0

De egy miniszterelnők!!!

HÁT!!!!!!

AZMÁ NEM!

2014. máj. 20. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
0%
Mikor Rúzsa Sándor a Perzekútorkat gyalázta!
2014. máj. 20. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:

Szétveri!

Hiszen a bal ....Gyuricocepter...

2014. máj. 20. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!