Magyar, cigány együttélés problémái?
Nagyon rosszul tudod.
A cigányok kb 400 éve vannak itt.
Romániában és Bulgáriában próbálkoztak a cigány rabszolgatartással, emiatt sok cigány elmenekült onnan és a kis naiv Magyarország meg befogadta őket.
A cigány nem államalapító nép, sem Magyarországon, sem Romániában és semelyik európai országban sem
Azért nem jelenteném ki ilyen magabiztosan, hogy nem sikerült összeszoknunk, a cigányságot belül is van egy csendes többség, akivel nincsen semmi probléma (személyes tapasztalat, az ismeretségi körömben is vannak ilyen emberek).
Van ugyanakkor egy tanulatlan, antiszociális kisebbség, amely a sajátos szociokulturális helyzete miatt valóban hajlamosabb bizonyos devianciákra (ez a mindenkori politikai vezetés és az ő közös felelősségük, mivel azt is visszahúzzák maguk közé, aki ki akarna törni, lásd szegénység kultúrája), és ebben a kisebbségben valóban felülreprezentáltak a cigányok.
Romológia már olyan is van, vagy csak most találtad ki?
Mindegy milyen országban vannak, sehol sem tűrik meg őket egy idő után. Sajnos a magyarok nagyon jóhiszeműek mindenkivel, ez lett Nagy-Magyarország veszte is, földet adtunk egy halom alja népnek, akik mint látszik azóta is nagyon szeretnek és tisztelnek minket ezért...
A cigányok ugyan ez, ingyen életük van ami a saját kis primitív igényeiknek elég is, azt még is "megdöglötök magyarok"...
Most egy ilyen néppel mit lehet kezdeni?
A magyar alapból miért dolgozik, a cigányok többsége meg miért nem?
A magyar alapból miért tud normálisan viselkedni, a cigányok többsége meg miért nem?
A cigányok az európai ember nélkül most is ott tartanának mint Indiában egyes népek, nincs semmije, nem is akar dolgozni, de telefonja valahogy van valahonnan, mert avval lehet rajolni.
Indiaiak mondták hogy a cigányok valóban tőlük származtak el, a kasztrendszerük legalsó rétege akiket már ott sem tűrtek el. A vándor életmódjuk is azért volt, mert sehol nem telepedtek le földet művelni, hanem mindenhol csak addig voltak ameddig loptak, csaltak maguknak aztán gyorsan reggelre tovább álltak.
"az a baj, hogy még a kárpát medencében is ők voltak itt előbb, ha tanultál romológiát, ott el is magyarázza a tanár, és csak utána jöttek a magyarok."
Te komolyan el is hiszed ezt? Ne már! :D
"Régebben volt munka mindenkinek, és a hatalom kifejezetten üldözte a fasiszta tanulatlan réteget, akik ezekhez a kérdésekhez úgy idesereglenek, mént légy a trágyára."
Meg az ilyen libbantagyú senkiháziak mint te is a 33-as IQ-ddal. :)
16#
Az a válaszoló nem libbant, hanem kommunista, jelenleg munkáspárt szimpatizáns.
"Az a válaszoló nem libbant, hanem kommunista, jelenleg munkáspárt szimpatizáns."
Annak nem 38%-a van? Bár a fene se tud ezeken eligazodni! :)
"Annak nem 38%-a van? Bár a fene se tud ezeken eligazodni! :)"
Úgy néz ki, már kevesebb.
De, van egy liberális is 30 valamennyi százalékkal, ő is igen erőszakos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!