Mit gondolsz, mi lenne a megoldás, milyen politikai intézkedéseket hajtanál végre, hogy Magyarország jó irányba fejlődjön, erősödjön a forint és a jólét?
1. Nem nagyon ilyen terméke Magyarországnak, de nem is lesz valószínű.
Ez egy ördögi kör.
Van, egy magyar cég PL a Credo buszgyár,bár elég nagyot fejlődtek az utóbbi években, sokat javultak a termékeik, de a hazai volántársaságok közül kevés veszi őket.
Mind Mercit, Mant meg Volvókat vesz.
Mivel nincs megrendelő, ezért nem tud további fejlesztéseket finanszírozni.
Persze, csődbe nem mennek, most épp takaréklángon működik,mert azért vannak megrendelők, de kevés.
Ha a magyar volán, vasúttársaságok egy kicsit protekcionistábbak lennének, akkor máris könnyebb lenne a fejlődés.Több pénze lenne a cégeknek így lenne pénz fejlesztésre és egyre versenyképesebbek lehetnének.
Nyugaton is ezt csinálják.Olyan közbeszerzési eljárást írnak ki, aminek csak egy hazai termék felel meg.
Erősödjön a forint: annak miért kéne erősödnie? Teljesen lényegtelen bármilyen szempontból, hogy hány eurót/dollárt adnak egy forintért. Csak azt számít, hogy az árfolyamok hogyan változnak. Nem hagynám figyelmen kívül a másik pénz árfolyamának változását sem... Egyébként pedig a legideálisabb az, ha nem nő, nem is csökken, hanem a lehető legstabilabb marad az érték.
Jólét: az a probléma, hogy arról fogalmunk sincs igazán, hogy mit jelent a jólét. Szerintem jólét akkor van, ha:
- az iskolákban tanítanak politikai érvelést
- a politika mint téma nem zárható ki az iskolákból, de befolyásolni nem szabad a diákokat sem vallási, sem politikai értékrend szempontjából - ennek most vastagon az ellentéte folyik
- a matematika oktatása fejlett. Mindenkinek legalább annyit kellene tudni matematikából, mint annak, aki most ötösre érettségizik, de az emberek 50%-ának ennél többet, és 20%-ának valamilyen felsőbb formában kellene matematikát tanulni
- irodalom, újságírás a közoktatásban, beleértve a kötelező újságírási tevékenységet
- szélesebb körű informatikai, szoftveralkalmazói ismeretek. Vagyis, nem 1, hanem legalább 2 operációs rendszer és sokkal több szoftvercsomag használatát kellene oktatni, illetve valamivel magasabb színvonalon
- az egyéb természettudományos tárgyakat sem szabad gyengébb színvonalon oktatni, mint most
- a nyelvoktatás az angol nyelv sokkal magasabb szintjének elsajátítására kell, hogy fókuszáljon, méghozzá úgy, hogy választott természettudományos órákat is kell mindenkinek angolul tanulni. Emellett hasonló színvonalú oktatásnak kell lennie választható egyéb világnyelvekből (spanyol, német, francia), illetve kisebbségi nyelvekből (német, cigány, szerb, román, stb.).
- az oktatásnak sokkal rugalmasabbnak és szekulárisabbnak kell lennie. Mindennemű vallási és politikai elfogultságot mellőzni kell az órákról, beleértve azt, hogy a vallásossággal ellenkező irányzatokat is tanítani kell. A tanároknak sokkal jobb fizetést kell adni. Illetve jobb lehetőségek kellenek arra, hogy a tanuló (és nem a szülei!) megválaszthassák azt, hogy milyen órákra jár. pl. ha valaki hittanórára akar járni, vagy erkölcstanra, vagy tudom is én mire, akkor járjon, de ez ne legyen kötelező. Ellenben kritikai gondolkodást, érvelést sokkal komolyabb szinten kell oktatni.
Semmi más nem fog tehát jólétet hozni, csak az, hogy önállóságra neveljük a gyermekeket. De a kormányoknak (főleg a mostaninak) ez nem célja. Ez az első kormány, ami az oktatásra fókuszál, viszont ők nem jólétre, hanem szolgaságra akarják neveltetni a gyermekeket. Nagy vonalakban a fent említett dolgoknak pont az ellenkezője érvényesül.
"A képviselők fizetését a mindenkori átlagbérhez kötném és a korrupciót életfogytiglani börtönnel büntetném. Egyből azon kezdenének dolgozni, hogy emelkedjenek a bérek."
Hát nem igazán. Ugyanis jelenleg a hangadóbb, ismertebb és nagyobb presztízsű képviselők bizony jót nevetnek a képviselői fizetésükön. Ugyanis magánúton annak a többszörösét keresik. Ha ingyen kéne dolgozniuk, az is megérné nekik sajnos...
1) Pénzt és szakértelmet az oktatásba! Szánalom, hogy ha kell egy kis zsé egy új hétvégi házra a 167. legfontosabb képviselőnek, azt is innen veszik el. Ha meg stadion kell Felcsútra, azt is. Legalábbis részben, mert hát az oktatás sajnos nem tud fedezni ilyen fontos projekteket. Konkrét dolgokat nem írok, mert nem értek hozzá jobban, mint mindenki más, aki az utóbbi 20 évben járt iskolába. De legalább meg kéne próbálni valamit csinálni.
2) Multik behívása, hogy felszívják a szakképzett munkaerőt, amit az 1) pontban kitermeltünk, így csökkenne a kivándorlás.
3) Az 1) pontban képzett emberek ösztönzése a vállalkozásra, a vállalkozások támogatásával.
Komolyan, emberek, ha nincs oktatás, nincs semmi. És mennyit költünk a leges legfontosabb dologra? Annyit, hogy a tanárok haljanak éhen, de előbb még vegyenek egy csomag krétát, ha tanítani akarnak. Ja, és táblát is. Meg most már igazán bérelhetnék maguknak a termet, amiben tanítanak, vagy takarodjanak ki a mezőre. Kb itt tartunk, és csodálkozunk, hogy nincs semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!