Olvastátok Bajnai Gordon cikkét, ami két szlovák lapban jelent meg? Mi a véleményetek?
"A helyzet megértéséhez nyíltan kell beszélnünk: Szlovákia szövetséges, baráti ország, ám kormányában olyan szélsőséges erő van jelen, amelynek kivénhedt XIX.-XX. századi szemléletmódja mérgezi a szlovákiai politikai életet, olykor sajnos magával rántva a politikai elit egy részét is. Nevezhetjük ezt akár megélhetési nacionalizmusnak is, hiszen a szlovák sajtó híradásai alapján egyesek igen jól megélnek ebből. Ez árt országainknak és közös érdekeinknek, a szlovákiai magyaroknak, a szlovák-magyar kapcsolatoknak, és a szlovákiai többségieknek is."
"Bizalom nélkül nincsen jószomszédi politika. Bizalom nélkül nemcsak az ember, az állam is életképtelen. Ezért kezdetnek azt javaslom, húzzuk ki a viszálykodás egyik méregfogát, s Szlovákia a szlovákiai magyar politikai képviseletek, más kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel karöltve emelje vissza az európai normák szintjére a vitatott államnyelvtörvényt!"
Csakhogy a szlovákok magasról leszarják Bajban A Kordon buksisimogatós levelét.
Korrektnek korrekt, de ezt a problémát így nem lehet rendezni, és nem is fogják rendezni.
Akkor végülis korrekt, vagy nem?
NEM. Nem korrekt. Korrekt akkor lenne, ha valami eredményt is elérne vele.
Szívesség és jópofiság?
Akkor mi a teendő? Rábaszni az asztalra?
Biztos halálra fognak rémülni tőlünk.
Ez az egyetlen járható út: egyrészt magunk mellé állítani a szlovák civilszervezetek, másrészt az EU-nak szimpatikus módon, elegánsan politizálni, megnyerve ezzel magunknak a közvéleményt,és növelve a nyomást a szlovák szélsőségeseken...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!