Nagyon érdekelne, hogy ti mit láttok a választásokban? Én csak annyit hogy négyévente elfog a gyomorgörcs. S az emberek többsége, akit ismerek valahogy a következő kategóriába besorolhatóvá válik.

Közelednek a választások és az emberek szépen lassan megvesznek. Hirtelen mindenki okos és politikailag tájékozott. Tisztában van fontos politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekkel. A másik oldal az mindig gyökér.

A pártoktól csupán hányingerem van. Lehetséges opciók a szememben: Aki kisebb nemzeti felülvén a gazdasági válság utáni fellendülésre, már nem tudja hova propagáljon tovább. A szénné bukottak csoportja. A mi is ott ültünk a sorok között. Végül a magyar történelemtanár magyar történeti magyar csoportja. Meg van 200 hasonló semmirekellő néphülyítő banda, akik vérben úszó szemekkel hirdetik, hogy ha ránk szavazol olyan jó lesz hogy az csuda.

Persze az embereket nem kell hülyíteni, április 6.-án habzó szájjal fognak beszabadulni a fülkékbe, hogy megszavazzák az új vagy a régi megváltót. Láthatni közöttük olyan állatfajokat mint a jól ismert „pin-pong labda” választó. Ezen igen gyakori fajta mivel életében soha nem látott túl az orránál. Ennek következtében nem is tett le semmit az asztalra. Soha nem próbált meg valójában javítani a helyzetén, s ezt nem mástól várja, mint a kormánytól. S így lévén, ők már a az új ciklus 3 hetében tudják, ez a párt nem vált be, ezért – aranyhal memóriájának köszönhetően – visszatér a korábban már nem bejötthöz. Vitára nem alkalmas társaság, mint már mondtam, a betanult jelmondatok 4évenkénti váltásán kívül nem látnak tovább. Ha beszélni szeretnél velük, jobb, ha megnézed az aktuálisan kedvenc politikusa beszédét, s közben a képernyővel diskurálhatsz. Az eredményhasonló.

Van egy gyönyörű a romantikus történelem fátyolos ködébe burkolózó nemzetibb szín kavalkád, melynek fekete részeit a náci skinheadség adja, akik mosolyogva suttogják patkánylyukaikban: Sieg Heil!Szebb jövőt! A pirosát a munkások bizonyos csoportjai alakítják ki akiket a szörnyű élethelyzetükből fakadó kilátástalanság befogadóvá tett arra a nézetre, mely szerint ők azért különlegesek, mert (rövidre fogva a szót) magyarok. A mixtúra zöldjét a magyar egyetemisták egy magyar csoportja adja, akik divatos magyarsággal szavaznak a legmagyarabb pártra. A három csoportból utóbbi elkülönül az első kettőtől (mondhatni lenézi öket). S azok is gyakran emlegetik az utóbbit „túliskolázott barom” ként. De félreértés ne essék, az első két tábor között sincs egyetértés. Mégis ők mind egy oldalon álnak, de amit mindig kiemelnek: nem egymásén! Sokuk (talán a nagyokosokra nem mindig jellemző) a kész érvek, vagy egy másik nézőpont hallatán fülüket befogva ZSIDÓ ZSIDÓ hangjelzésekkel riasztják társaikat. A különlegesebbek, ha már nagyon belegabalyodtak a vitapartner olya szavaiba mint világgazdaság, rasszizmus, rendőrállam, nemzetköziség. Csak hogy leegyszerűsítsék, a kacifántos helyzetet kiütik partnerüket, hogy ezzel is egyszerübbé tegyék a helyzetet.

A legmókásabbak talán az alter liberálisok. Komoly filozófiai háttér, pallírozott elme, mit vár az ember „művészlelkek”. Az ö szempontjuk az esztétika és a művészet, melyet megenni igaz nem lehet, de a bordáinkon jazzt cimbalmozva valóban tetszetős látványt nyújtanak a különböző látványelemek. Ők azért vitára hajlamosak, persze ember legyen a talpán, akik el tudja nekik mesélni: nem mindenki olyan szerencsés, hogy maga irányíthatja sorsát.

Na és mennek majd „mertotthoneztbeszéltükmeg” talán a többieknél is oktalanabb rétegei. Akiknek e népünnepéj valahol a vidámpark izgalmai és a hivatalba járás nyűge között található félúton.

Természetesen vannak még: „akkor is ők a jók, ha a fen fenét eszik is”, „nekem mindegy csak ne X,Y” és természetesen „nem megyek el mert lef****”

Az említettek csupán példák. Minden négy évben azt érzem, hogy legszívesebben elmennék egy szigetre, ahol az ilyen trágya dolgoktól és trágya emberektől elhúzódhatnék. Néha dühítő, hogy be vagyok zárva ebbe a kalitkába, és ebből aztán tényleg nem szabadulhatok.