De ha már ennyire itt tartunk, hogy mit szólnának nagyapáink ha élnének, inkább nézzük meg mit szóltak amíg éltek:
- "A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt "zsidó", több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, theokráciai alapokra fektetve, mely a fennálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható."
(Kossuth Lajos vezércikke a Pesti Hírlap 1844. május 5-iki számában)
- "Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert, ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát tölt, megromlik a leves és azt nem eheti meg már ember. Más példát is hozok fel. Egy bárkában ülök és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy a két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni. De én bizony inkább a magam gyermekét tartom és a másikét lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzetiség rovására történik. És ez nem vélekedés, mert apodictice számszerűleg is be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve."
(Gróf Széchenyi Istvánnak az alsó tábla 1844. április 24-i kerületi ülésén mondott beszéde)
- "A recepció törvényjavaslatának országgyűlési tárgyalása idején (1895) Vaszary Kolos hercegprímás elnöklete alatt a katolikus püspöki kar megállapította, hogy: a zsidóságot nem lehet recipiálni, mert a zsidóság nem felekezet, hanem nemzet, külön nemzeti életet él, külön nemzeti törvényei vannak."
(Deák Ferenc parlamenti beszéde 1865. dec. 14.)
- "Amely országban a zsidók megszaporodnak az vagyoni végromlás szélén áll."
(Kölcsey Ferenc)
Persze gondolom Kossuth, Szécheny, Kölcsey is jobbikos neonácik voltak...
Nem is értem ezt a sok túl liberalizált agyat!
Ide jön egy vén zsidó, és osztja az ést meg dorgál, hogy elfajzott magyarok, miért nem folyik a csapból is nálatok a holoizé? Ma is tananyag, a magyarok szemszögéből pontosan a maga súlya mértékében. Persze ha a Trianon tanítása lenne a kérdés akkor jönne a hipper szupper magyar, stb. Nem is tudom lassan hogy hol élek, vagy hogy kik is élnek itt valójában!
A Kurucz-infó csak gyűlölködni és hazudni tud.És ha nagyapáitok feltámadnának,a cikkeket olvasván,köpnének egy nagyot ennyi ostobaság hallatán.
Másld be már hogy mit hazudott?
Azt hiszem itt az ideje: DUPLAKEZES ANÁLÖKLÖZÉS A FASIZMUS ELLEN!
Szeressük etymást elf- és fajtársak! mindenki náczi, zikkajl. mer mi felsőbrendűek vatyunk bütös gójok
12-10 21:25 hozzászóló!
Köszönöm az idézeteket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!