Libásgordon Amerikai"szakembereket"akar behozatni?
Talán az, hogy ez a probléma megoldása irányába tett lépés lenne
Jahh, ne viccelj 1863 óta csiszolódnak és dél-keleten még most is úgy élnek majdcsak mint itt a cigányok.
Nálunk meg most egy éve került az egész a látómezőbe, pontosan a jobbik révén!
"1863 óta csiszolódnak"
aha, az 1960as évek közepe/vége felé szűnt meg egyáltalán a törvényi szegregáció és kezdtek el teljes jogú állampolgárokként lassan beleolvadni a társadalomba. Előtte még a buszon is külön részben kellett utazniuk a fehérektől. Akkor miről beszélünk? Törvényileg is másodrangú emberekből 2-3 generáció alatt jutottak el idáig. Én örülnék, ha itthon ennyi idő alatt idáig jutnánk, persze ahhoz tenni kéne, nem pedig hacukában parádézva kelteni tovább teljesen felesleges a feszültséget.
persze ahhoz tenni kéne, nem pedig hacukában parádézva kelteni tovább teljesen felesleges a feszültséget.
Ahoz elsőnek a cigányoknak, másodiknak a politikának, harmadiknak a gazdaságnak, és csak mikor látszanak a változás jelei, a társadalomnak kell változni. Persze ha ennyire ismered a helyzetet akkor jól tudod hogy mire az első néger egyetemre ment az sem 1-2 év volt, ennél meg előrébb járunk.
Viszont ha a dél-kelet USA helyzetet nézzük akkor még ők vannak lemaradva.
Persze ne hogy tőlem várd hogy én tegyem meg az első lépés, mert lefosom a lábam szárát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!