Mi lenne a javaslatod a parlamentben, ha lenne rá egy lehetőséged a 2010es választások után?
Csak az lehessen politikus, aki vállalja, hogy hazugságviszgálóval "átvilágítsák", aki fedhetetlen, a legcsekélyebb korrupciós ügytől is távol áll.
Ha ebben az országban a politikai vezetők nem lopnának, akkor olyan szépen élnénk, hogy ihajj...
Hát sok jó választ olvastam, többségükkel egyet is értek.
Többek közt azt, hogy a külföldi vállalkozásoknak is annyi, vagy mégtöbb adót kelljen fizetniük, és csak a magyar kis és középvállalkozókat támogassák, akik a munkahelyek kétharmadát biztosítják.
Nem segélyen tengetni akik nem akarnak dolgozni, hanem munka munka munka! A munkanélküliséget -10%ra csökkenteni, azaz az olcsó munkát külföldiek végezzék, de minden magyarnak legyen munkája. A TB járjon mindenkinek, ahogy Obama is újra ezt akarja odahaza. A szegény nyugdíjasoknak, legyenek szép éveik, mert végig gürizték az életüket, és aki legalább megéri, a nyugdíjas éveit, (úgyis kevesen vannak) kapják meg a megérdemelt pihenést. Aki pedig dolgozni akar, ne adóztassák agyon. Kevesebb adó, fellendülő gazdaság, és ugyanannyi összeg folyik be, mint amikor agyon van adóztatva, még a levegő is.
Ne legyen meleg házasság, legyenek normális családok.
A családi pótlékot én meg emelném inkább, mert fogyunk, és kell a magyar gyerek. De azok akik azért szülnek gyereket, hogy megéljenek, azoknak járjon kevesebb szerintem. Ne erre fájjon a foguk. Csak az kapjon családi pótlékot, akinek a gyereke rendesen jár iskolába, óvodába.
Szociális kártya maradjon.
A rendőrséget megerősíteni legalább tíz évre, hogy megszokja mindenki, hogy a szabályokat be kelljen tartani, és ne érje meg kockáztatni. Azt án később lehetnek kevesebben a rendőrök.
A Parlamenti képviselők számát én is csökkenteném, a számvevőszék erejét meg kell növelni.
Aki korruptan gazdagodott, vagy juttatott a haveroknak, azokat mind elszámoltatni. A rendszerváltásig visszamenőleg nyilvánossá tenni, ki miből lett ennyire bő lére eresztve.
A titkos szolgálat meg szerintem a titokminiszter, a miniszterelnök, és a köztársasági elnök alá legyen rendelve, és korrupció esetén tagadják meg a visszaéléseket. Szigorúbb átvilágítás!
A titokminiszter is legyen "A" kategóriás, vagy mi, tehát feddhetetlen!
Asszem ennyi jutott most eszembe. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!