Mire számít a magyar kormány?
"Érdekes módon, amint elállt a hó, eddig még mindig órákon belül felszabadították a legalsóbb rendű utakat is."
Az egészből csak azt nem fogod fel, hogy ahol ugyanolyan szar volt a helyzet mint nálunk, ott nem volt fennakadás. Miért?
Mert valami csodával határos módon sózták (illetve azt itt nem lehet, tehát kavicsot szórtak) az utakat, tehát ELEVE NEM FAGYOTT LE, MAGYARÁN nem volt fennakadás, nem 20-al haladtak az autók, így semmiféle hófúvás nem temette őket be a pályára.
Valahogy ez otthon elmaradt ugye. Bár érdekes módon a Pestre bevezető utakon valahogy sikerült elintézni, de máshol nem.
47%-os hidd el nekem, nem állt meg az élet.
Nem kötekedésből írom, nem tudom otthon mit toltak a médiában Németországról, de itt MINDEN út le volt takarítva. 15-én pont reggel Münchenből utaztam nyugatnak 130 kilómétert, igénybe is vett vagy 1 órát. Nem volt semmiféle fennakadás, pedig az idő ugyanolyan kaki volt.
Egyébként többször megfigyeltem már, hogy itt ha elkezd esni a hó, akkor igenis kiküldik a hókotrót. Nem egyszer zavart már a hajnalban kocsmából hazajutásban, hogy egy hókotró szötyörgött előttem 10-el, mert elkezdett havazni minimálisan. Itt kiküldik hajnali 3-kor is, ha akkor esik le 5 centi hó - a másik meg hogy VAN elég hókotró.
De több érdekesség is van. Pl. a kis falvak és tanyák esetén a helyi gazdálkodók felelősek az utak takarításáért. Tőlem 30 kilométerre van a munkahelyem, de falvakon át megyek végig. Még egyszer sem fordult elő 6-7 óra között, hogy ne lett volna minden letakarítva, és jeges-havas úton kellett volna szórakozni. Amire itt mindig lehet számolni az az, hogy az utak le vannak takarítva, és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!