Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok az SZDSZ érdemeihez?

Mit szóltok az SZDSZ érdemeihez?

Figyelt kérdés

Igaz, hogy népszerűségét tekintve történelmi mélypontra ért, és a politikai megsemmisülés szélén áll a párt. Reformtörekvéseit nem értette, vagy nem kívánta a társadalom. A közvélemény erőszeretettel társítja vele az opportunizmust és a korrupciót. A párton belüli ügyei is nagy botrányt kavartak az elmúlt években. Valakik azzal vádolják, hogy képtelenek keresztülvinni az általuk szorgalmazott reformokat, valakik meg azzal, hogy támogatottságukhoz képest túl nagy befolyással vannak a kormánypolitikára.

Ennek ellenére, mégis voltak olyan lépéseik, amik, szerintem, igazi tűzoltásnak számítottak a kritikus helyzetekben:

1.: Megbuktatták a Medgyessy-kormányt, aki olyan lyukat okozott a költségvetésben, amit a mai napig nem tudtak rendesen betömni.

2.: Keresztülhúzták Szili Katalin államfővé választását.

3.: Kiváltak a második Gyurcsány-kormányból, hozzájárulva a magatehetetlenné vált kormány bukásához. (a magatehetetlenség okain hosszan lehetne vitatkozni)

4.: Az országgyűlésben egyedül ők foglalkoznak érdemben az ORTT körül kirobbant, sokak szerint jogállamiságot veszélyeztető, botránnyal.

5.: Az Ellenzéki Kerekasztal aktív résztvevői voltak.

6.: A többi parlamenti párttal szembe menve ők kezdeményezték a sorkatonaság eltörlését.

7.: Ők foglalkoztak egyedül érdemben az Orbán-kormány alkotmánysértő házszabály-módosításaival.

8.: Nem éltek vissza a Horn-kormány alatt az MSZP-vel koalícióban elért 2/3-os, alkotmányozásra elegendő többségükkel.


2009. dec. 3. 16:11
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
59%

"Igen, azért, mert a hátterük, a kapcsolatrendszerük révén leginkább nekik volt meg ehhez a megfelelő tudásuk, felkészültségük."


Addig elég, hogy "a hátterük, a kapcsolatrendszerük révén". Tudás, felkészültség? Ekkorát talán ne lódíts.

2009. dec. 4. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
7.29-hez: Nem loditottam, csak nem fejtettem ki az igazsag minden elemet. Szoval a tudas es a felkeszultseg igenis penzkerdes, es a tudashoz szukseges penzt is meg kell(ett) finanszirozni valakinek. Szoval kik is mibol is jutottak el a 80-az evekben a legjobb nyugati egyetemekre es jutottak egyeb osztondijakhoz? Nyilvan azok, akiknek a kapcsolati hattere ezt biztositotta. Ezek nagy reszebol aztan SZDSZ-es vagy a holdudvarukba tartozo lett. Es tenyleg ok tudtak a legtobbet a nyugati vilag intezmenyeirol, mukodesi modjarol, ok voltak a legtajekozottabbak. Hogy jol eltek-e ezzel? Azt hiszem, ezt te is el tudod donteni.
2009. dec. 4. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
30%
már csak annyit (nehogy már egyetlen jó pontjuk is maradjon:)) sztem kár volt eltörölni a sorkatonaságot sok embernek jót tenne
2009. dec. 4. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
Részben egyetértek veled utolsó, részben nem.
2009. dec. 4. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim válasza:

Kedves Kérdező!

Te el is hiszed amiket itt érdemként felsoroltál? Nekem úgy tűnik, hogy valójában nem a mások véleménye érdekel, hanem csak egy kis propagandát akartál itt nyomni.

És mégvalami. Belegondoltál abba, hogy ha egy évtizedek óta működő pártnál érdemként - mint pártszimpatizáns - csak azt tudod felhozni, hogy "nem élt vissza" valamivel, akkor vajon mit sorolna fel egy objektív szemléletű(ha létezik ilyen a politikában) ill. egy ellenkező nézetű hozzászóló...

2009. dec. 5. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Lehet lepontozni !

Szerintem az SZDSZ a rendszerváltás előtti ellenzéki szereplés kikerülhetetlen részese volt. Sokkal aktívabbak voltak, mint mások !

A párt tragédiája abban áll, hogy ők igazi demokraták voltak, főként az úgynevezett kemény mag, és ez által teret adtak olyanoknak is, akiknek nem kellett volna valamint az, hogy ebben az országban nincs igazi népi hagyománya a demokráciának. Ebben az országban a józan, mérsékelt politika, a tolerancia és a másik elismerése nem szokás.

Ha eltűnik az SZDSZ ( az igazi ), az komoly veszteség lesz a magyar közélet számára. Éppen úgy, ahogy nagyon hiányzik az igazi szociáldemokrácia is.

2009. dec. 7. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Hát nekem ilyenkor mindig a marhavagon jut eszembe ;)

Ezt gondolom az SZDSZ teljesítményéről!

2009. dec. 10. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!