Még azután is fognak az itteni fórumlakók szavazni az Együtt 2014-re és az MSZP-re, hogy összeállt Gyurcsány gittegyletével?
Horn elértéktelenítette a forintot. 30% inflációt hozott a puttonyban... 600ft/ euróval itt ömlene a nyugati tőke, sőt még a románok is ide járnának ... Ezt adta nekünk a tehetséges Bokros, elinflálta a forintot. Nem véletlen lett egyik évről a másikra, drága a nyugat ... már nem érte meg átmenni vásárolni, mert már dupla annyit kellett ugyanazért a mosógépért dolgozni.
Nem beszélve erről, hogy milyen fizetésképtelenségbe sodorta azokat a vállalatokat, akinek 20-30% a kamatra kellett felvenni a hitelt.
Egyik legkárosabb intézkedés volt ...... Egyik évben még 2000 dollárért tudott nálunk vásárolni az amerikai 4 év múlva már 1000 dollárért, ugyanazt a terméket. ezért jött a tőke, mert olcsó volt nekik és még kedvezményt is kaptak...
Abból a pénzből élt a fidesz 1998 tól 2002 ig amit Bokros lapátolt össze az ő előtük kormányzó Horn kormány idején.
És a fidesz akkoriban is csak a lejáratásra összpontosított valódi eredményeket akkor sem tudtak produkálni, mint ahogy most sem a gazdaság felpörgetésével javítanak az emberek sorsán hanem a kisemberekre tömegesen kivetett adókból beszedet ezermilliárdokat osztogatják a gazdagoknak.
Amit kisarcolnak a kisemberektől azt odaadják a gazdagoknak.
Mivel közelednek a választások egy kis részt vissza adnak a kisembereknek rezsi csökkentés címén, a gazdasági reformok meg csak a mesében léteznek. Ez aztán a "teljesítmény"!
A mai napig nincs egy átlátható végrehajtható gazdaságélénkítő tervük, csak ötletelnek kapkodnak egyik költségvetésük a másik után bukik be, és igy telt el az a négy év aminek a végére semmivel sem élünk jobban mint a Bajnai kormány idején. Elvesztegettek négy évet a semmire.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!