Miért van az, hogy a Fidesz folyamatosan gyarapítja az állami vagyont, az MSZP viszont mindent privatizálna?
Simán állítom azt én is és sokan mások is,hogy annak idején Orbánnak csak egyetlen egy nagy baja volt a Szocialista társadalmi rendszerrel,konkrétan annyi,hogy nem ő ült Kádár helyén.
A negatívum benne: Ő is csak szeretné utánozni Kádárt,viszont nagyon messze áll tőle tettekben.
Az MSzP már elprivatizálta az állami vagyon jelentős részét rögtön a "gengszterváltás" után. Részben saját zsebre, részben "jutalékért" a multik kezére. A "békés átmenetnek" ez volt az ára. Hiába volt az MDF hatalmon, gyakorlatilag csak statisztált - sőt biztosította a törvényi feltételeket. A későbbi MSzP kormányoknál ugyanez folytatódott. - Közben verték a mellüket, hogy "mennyire előbbre vagyunk a volt szoc. országoknál" (a privatizásicó terén), s közben a lengyelek, csehek, de akár a szlovákok is sokkal meggondoltaban hatották végre ezt az "akciót".Legtöbb mutimilliárdosunk ebből az időből "eredezteti" vagyonát, s ezek jelentős része ma is az MSzP-hez köthető (Bocsánat, azt utóbbi években jelentős részük a PM, DK, stb. színeiben "pompázik", s ők alkotják a mai "baloldal" vezetését.
A közüzemi cégek a multik profitját növelik melyek jelentős részét kiviszik az országból, ugyanakkor a folyamatos "profitnövelés" a közüzemi díjak folyamatos emelésével jár, s ez többszörösen is az ország elszegényítésével. Egy "nonprofit" állami cég lehetne a megoldás, ahol a korrupciót megfelelő szabályozással lehetne "szinten tartani".
Oké és a fidesz (részállamosító rendszere)mivel jobb?
Ott is magán kézbe megy a pénz haveroknak.Az ő embereik ülnek az állami cégek élén.Meg van a nagy lóvé,ami lehetne államé is és milyen érdekes az sem fejlesztésre megy főleg,hanem arra,hogy a haveroknak legyen új Audija meg palotája.Tehát a nép ismételten nem látja hasznát.Akkor mivel jobb?
14-re:
"Akkor mivel jobb?"
Például azzal, hogy nagyságrendi különbség van a baloldali multimillárdosok és a jobboldali milliomosok között. (Egy darabig hittem aban, hogy ha eleget "összeszedtek", talán "megelégednek" annyival. Aztán rájöttem, hogy ez nem így megy. A profithajhászásnak nincs határa, sőt...)
Az állami cégek élen ha baloldal nyer, baloldaliak vannak, ha jobboldal, jobboldaliak - sicko jedno. Gyurcsány-Bajnai idején még nagyobb lové ment a haverok zsebébe. Ezzel együtt, nekem úgy tűnik, hogy mostanában jóval nagyobb pénzek mennek fejlesztésre.
Arról nem is beszélve, hogy az állítólagos balodal minden olyan lépést kritizál, melyeket éppen a baloldalnak kellett volna meghoznia. A baloldal "védi" a multikat, a bankokat, s sorolhatnám.
Nagyságrendekbe nézzük akkor ma már lazán 4 év alatt lett a fid. a leggazdagabb párt,a társaságuk is.
Az se zavarjon téged.
Mellesleg míg nálunk Szocialista vezetés volt,fejlődött a kerület jobban,mint most.
Továbbá a fidesz csak szájjal védi a melósokat és szájjal kritizálja a multikat.Elég,ha megnézed az új munkatörvénykönyv új szabályait.Pont ők szigorítottak legjobban rajta,pont ők korlátozták a munkások jogait.Sztrájk jog és egyéb dolgokat is.Elég jól tudom,mert multiban dolgozom.Éjszakai és délutáni pótlék dologban is kib_sztak a melóssal.Mellesleg MSZP-SZDSZ kormányok alatt jobban is kerestem,úgy kb 12-13 ezer forinttal többet kaptam havonta.
És még valami:Épphogy a Fidesz fogadta el azt a földtörvényt, ami áruvá tette a földet, és egyben az országhatárokat megszüntette
Furcsa módon. Ugyan mitől is lenne nemzeti egy ilyen párt? Nevetségesek...Mindenben.
16-ra:
Mint "leggazdagabb párt", egyszerűen következik abból, hogy a legtöbb szavazatot kapott pártok kapják a legnagyobb állami támogatást.
Ha megnézed a leggazdagabb magyarok névsorát, még mindig magasan vezetnek a baloldalhoz köthetők (néhány kivételt leszámítva).
Nem tudom melyik kerületben laksz, ahol én lakom, a legnagyobb fejlődés az elmúlt pár évben történt.
Sajnálatos, hogy érdekvédelem tekintetében a "melósok" a béka hátsó fele alatt vannak. (Szinte már nem is hallani a szakszervezetekről...) A multik és a mukaadók hatékonyabban tudnak fellépni saját érdekükben -akár a kormányokkal szemben is-, ugyanakkor a munkavállalók érdekképviselete az elmúlt 25 évben folyamatosan romlott.
Földtörvénnyel kapcsolatban: egyik oldal azt mondja, "megvédte a magyar földet", másik pedig, hogy eladta...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!