Lassan úgy élünk, mint a Horthy korban?
József Attila írta: "kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk" - most még csak a fele tántorgott ki valahová, de lassan megint a "négymillió koldus országa" leszünk.
Azért azt is vegyük figyelembe, hogy milyen helyzetben volt az ország akkor és most. A Horthy korban egy vesztes háborúból estünk ki, borzasztó mértékű hadisarc terhelte az országot. Azt az országot, ami elvesztette területe kétharmadát, gyakorlatilag az ipar számára legfontosabb területeket, majd az utolsó ötödében belecsúszott egy még nagyobb háborúba.
Tényleg egyenlőséget lehet tenni a két helyzet között? Mert szerintem ezeket a körülményeket is figyelembe véve, most sokkal inkább tragikus a helyzet.
Igen. Egyre nagyobb a különbség a felsőtízezer és a kisemberek között.
Akkor is az arisztokraták, nagytőkések, az úri osztály munka nélkül luxusban élt. A középosztály tűrhetően. A munkások és az uradalmi cselédek nyomorban. Akkor a hajléktalanok a Valéria-telepen éltek, ma az utcán.
Már nem sok hiányzik ahhoz, hogy újra ez legyen.
Nem vagyok szoci, sem libsi, és a szüleim nem arisztokraták, hanem középosztálybelik voltak. De éltem abban az időben.
Akkor hát itt az ideje kedves kérdezők és válaszolók, hogy jövő tavasszal leváltsuk az elmúlt huszonakárhány évet.
Én a Jobbikra szvazok, mert elegem van ebből, fenekestül.
A két helyzet nem hasonlítható össze. Vesztes világháború, milliós emberveszteség, Kommün, román megszállás, Trianon, menekültek, akik még évekig vagonokban éltek, aztán a '29 - es válság, akkor az ország megmaradása volt a tét.
Ami ma van, az nem kitántorgás - ezt a szót pedig inkább a Horthy - kor előttre, a Monarchia utolsó éveire szokták használni egyébként - hanem az EU - s lehetőségek kihasználása. Ebben Magyarország nincs egyedül, sőt, tőlünk vándorolnak ki az egyik legkevesebben a volt szoci országok közül.
"A Horthy-korszakban lehetőség sem volt kivándorolni."
Netto hülyeség. Dédszüleim például akkor vándoroltak ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!