Már több magyar szerint hátrányos az EU tagságunk, mint előnyös. Neked mi a véleményed?
A helyzet az hogy akár jó is lehetne az Eu ha csak a mázas alapelveket nézzük. De sajnos az elvektől fényévnyire tart a valóság. És ezt tetézve a nyakunkba kaptunk egy minden érdekről lemondani képes ballib oldalt. Ez a kettő meg halálos egyveleg. Sajnos már a csatlakozásunk előtt mindent kiadtunk a kezünkből és követtük azt a receptet ami gyakorlatilag mindenünket, minden erőforrásunkat kicsavarta a kezünkből. Ma az Eu már nem tesz mást mint konzerválja ezt az állapotot.
A világválság meg még jobban odapakolt. Hiszen bár eddig is csak szavakban volt a szabad verseny híve a nyugat, illetve addig amíg az ő hasznát szolgálta. Ha úgy jöttek össze a dolgok és az érdekeik úgy kivánták bizony nem érdekelte őket hogy Eu meg WTO meg szabadpiac.
Persze a szavakban ez mindig másként csengett.
A válság teljesen kibontotta a máz alól a valós énjeiket és ma már tisztán látszik hogy minden csak duma és az egész Eu célja a rabszolgák kordában tartása.
10-ből 5 diplomás nem EU párti.
Érettségit végzettek közül pedig ,10-ből 3 EU párti.
Hó, kilincsorrúak gyorsan lepontoztak. Tán nem tetszik az igazság? Annyi pénzből amit az Eu-tól kapott Magyarország én Svájcot csináltam volna minimum. Abban a gazdasági helyzetben seperc alatt meglett volna az auditok, de nem.... nektek egyből kellett.
3-mas voltam.
A csapból is kamu hírek vagy eleve negatív tálalásban odatett hírekben szerepel csak az EU, tehát az eredmény nem meglepő még ha nem is valós tényeken alapul a véleményük. Ez van.
Az EU nem abba az irányba fejlődik amibe kéne, sok hibája van, de az hülyeség, hogy csak hátránya származna. Kapásból a GDP jelentős részét teszi ki a pénz, amit ide tolnak, hogy mások hülyeségekre elszórják.
Valószínüleg eu tagként is lehetne nagyobb szavunk, mint most, ezt mi pornépként nem tudjuk megállapítani, hogy mennyire előnyös vagy hátrányos. Nyilván ahogy most van az hátrányos de ez szerintem nem az eu tagság miatt van. Ha kilépnénk akkor sem lenne jobb mert nem ez a legnagyobb baj itt.
Amúgy linkeljetek eu parlamenti felszólalásokat ahol felszólal valaki a magyarság érdekében és az nem jobbikos. Mert jobbikos tudom hogy van, de senki másról nem tudok. Kiváncsi lennék, hogy kik vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!