Létezik nemzeti kapitalizmus vagy a kettő dolog élből üti egymást?

A kapitalizmus lényege a szabad verseny egyének és egyének, szervezetek és szervezetek, államok és államok között. A verseny kiterjed a tudományra, gazdaságra, szolgáltatásra, általában az élet minden területére. Vannak viszont olyan körülmények, amelyeket nem lehet versennyel intézni. Ezek pontos megítélése, a verseny szabályainak meghatározása, a verseny felügyelete, és az arányosság biztosítása (azaz az optimum megteremtése) viszont az állam feladata, ezért van, más oka az állam létezésének nincs. Az állam e tevékenységeinek összességét nevezzük politikának, beleértve nemcsak a saját polgáraival, hanem más államokkal való egyeztetéseket is. A politika a célrendszer megfogalmazásától függ. Lehet azt mondani, hogy gazdaságba mindent intézzen a magánszféra, az a liberalizmus (nagyjából). Lehet úgy kitalálni az egész megszervezését, hogy a munkához (a mértékéhez, értékteremtő képességéhez) viszonyítunk minden mást, így építünk fel egy rendszert, azt szokták baloldali politikának hívni. Lehet azt is mondani, hogy a tőke működteti a gazdaságot, ennek a működését tesszük optimálissá, köré szervezzük a többit. Ez a klasszikus kapitalizmus.

Tehát a kapitalizmus a társadalom és benne a gazdaság, mg a többi elem működési formája. Az állam viszont ennek a működési formának a meghatározója, feltételeinek biztosítója, az egyensúly és optimális működés felügyelője, kissé leegyszerűsítve, egyfajta bonyolult koordinátor. Ebből következik, hogy állami tulajdon és kapitalizmus nemcsak ütik egymást, hanem nem is értelmezhetők. Itt az értelmezési tartomány inkább az, hogy állam, mint olyan, nincs. Emberek vannak a saját vágyaikkal, igényeikkel, akik ebben a hierarchiában az absztrakt állam képében járnak el. Ha állami vállalatot akarnak, akkor az annyi, hogy ők akarják irányítani és nem koordinálni. Irányítani csak azért akarhatják, hogy ők határozzanak meg mindent. Tehát nincs koordinátor, csak meghatározó. Ellenőrzés lehetősége nélkül, vagyis azt téve, amit csak akar. A gazdaság, a társadalom folyamatos és jó működése olyan, mint amikor egy libikóka billeg. Kiegyensúlyozott, a működése folyamatos, problémamentes. Az állami vállalatok rendszerét, a teljes központi irányítást ebben úgy lehet elképzelni, hogy a libikóka egyik felére egy szúnyogot, másikra egy elefántot ültetünk. Aztán biztatjuk őket, hogy nosza, játszatok.

Ugyanakkor Franciaországban ott a Renault, Airbus, EDF, GDF, stb.

Franciaországban is sok bírálat érte, de azért működött(ik) a rendszer.

Annyit tennék hozzá rémuralom amúgy kiváló válaszához, hogy az államkapitalizmus és az alkalmi megnyilvánulásai azonkívül, hogy az államon kívül nem versenyképesek az ilyen vállatok, hanem sérülékenyebbek is a válsághelyzetekkel szemben. Mivel az állami vállatok, többnyire nem halmoznak fel tartalékokat krízis esetére, innováció, hatékonyság és egyéb téren le vannak maradva a versenytársaktól, hajlamosak igencsak szorult helyzetbe kerülni, amiből az államnak tetemes összegébe fáj kirángatni őket.

Viszont ez a vállalatot még felelőtlenebb vezetésre, még nagyobb költekezésre ösztönzi, hisz úgyse számít az állam megment, amire ilyen vállalati stratégia mellett egyre gyakrabban kerül sor.

Ilyenkor két választása van a hatalomnak, vagy politikai öncsonkolást hajt végre, ideológiai és népszerűségi téren és privatizálja a vállalatot, vagy egyszerűen hagyja bedőlni, mert nem bírja feltőkésíteni.

Előnye csak annyi van az államkapitalizmusnak, hogy ha szárnyal a gazdaság akkor a profit nem csak egy részét kapja meg az állam, hanem az egészet, illetve lehet mellett döngetni a sikerek miatt ami nagy vágya a politikusoknak.

A részleges államkapitalizmusban illetve a "too big to fail" magáncégek kimentésébe már belekezdtem. A lényeg, hogy a stratégiai nagyvállalatot, bankot akármit egyszeri alkalommal kisegíti a kormány a konszolidáció jegyében cserébe egy általában restriktív vállalati politikára szorítja rá, amit a cégek általában ügyesen kikerülnek.

Csak ez megint a társadalmi igazságérzetet sérti (különösen a pénzügyi intézményeket érinti a dolog), a kapitalizmus elveivel is szembemegy a dolog mert a kis és közepes vállalkozásokat engedik csődbemenni, meg mint már mondtam, ha kimentik a seggedet de nem kérnek cserébe semmilyen struktúraváltást meg hasonló nyalánkságokat, egyre sűrűbben és egyre mélyebben kell állambácsi zsebébe nyúlni.

Az utóbbival, korábban vázolt rövidtávú előnyök miatt rendszeresen élnek a demokratikus kormányok, mert többnyire két válságot többnyire nem ér meg ugyanaz a kormányzat, viszont ha bedől egy nagyvállalat és az pillanatnyilag komoly negatív hatást fejt ki a gazdaságra, ami csinos ütőkártya az ellenzék kezében.

Tehát a kormánynak politikai érdeke, hogy lehetőleg semmi ne dőljön be a regnálása alatt, mindegy mibe kerül.

Kicsit bővebben magáról a fogalomról:

[link]

Németországban az állam jelentős tulajdonrésszel rendelkezik a Deutsche Telekomban vagy a Deutsche Postban (övék a DHL) is - persze ehhez az kell, hogy ők a cégek jó, profitorientált működésében legyenek érdekeltek, és ne a szociális háló részének, politikai kifizetőhelynek tekintsék.

ne politikai

Franciaország nem a legjobb példa, szerintem nem sokkal nemzetibb, mint a legtöbb hasonszőrű ország (Svédország vagy Csehország is lehetne akkor már), de az állami részesedés a nagyválallatokban stimmel, közeli szemléltetésnek elmegy. Viszont látni kell azt is, hogy ez a módszer nagy és jól működő szakmber gárda nélkül nem valósítható meg - sok közgazdász és egyéb okos pénzügyi zseni kell hozzá. Ez a franciáknál is megvolt. Magyarországon meg ha jól emlékszem pont ezen szakok egyetemi képzését kezdték el leépíteni - lehet, hogy a jelenleg hatalmon levő döntéshozók félnek az utánpótlástól. Na mindegy is.

Én inkább Kínát hoznám fel, mint példát. Igaz, ott a szocializmus is elég erős befolyást gyakorol, de talán pont a Kommunista Párt egyeduralma miatt lehet meg a nemzeti, monopol piacra törő jellege is. Az utóbbi időben beindult ott is a magántőke, de ők is úgy táncolnak, ahogy az állam fütyül. Mellesleg a mutyi ott is ismert fogalom, csak nem érdemes róla beszélni, mert golyó jár érte.

Ma már nem igazán.

Olyan szintre emelkedett a globális kapitalizmus ami nem teszi lehetővé. Nyilván Kína még messze nem egy valódi kapitalizmus, sőt sok helyen lehet a protekcionizmus nyomon követni. Persze azt is hozzátenném hogy a perifériák képtelenek fejlődni a globális térben hiszen a versenytársaik erőfölénye meghatározó. Az az, az állami allokációk és a komparatív előnyeink kihasználása érdekében az államnak szükséges közreműködni. Nincs, nem létezik a természeténél fogva olyan tőke, ami egy ország gazdaságszerkezeti hiányosságaira megoldást nyújtana vagy a komparatív előnyeinek a kihasználását tartaná szem előtt. Az az,a nagy és erős gazdaságokban az őr állam működhet, de a hozzánk hasonló kis nyitott és tőkeszegény, a komparatív előnyeit csak kevésbé kihasználó gazdaságokban az állam nem kihagyható a gazdaság működtetéséből.

Baracsi Attila.:

Inkább egy kérdéssel válaszolnék,

Az itt felvázolt modellek közül(-vagy azokon kívül) Magyarország esetében a kapitalizmusnak melyik változata lehetne a leginkább-a legjobban alkalmazható,hogy hazánk végre olyan gazdasági,s politikai fejlődésen mehessen keresztül,hogy végre utolérje Európa,s az egész föld legjobban fejlődő térségeit, mind a gazdaság,s a társadalom fejlettsége,s valamint a "jólét" tekintetében?

Lehet e a kapitalizmus a jelenlegieknél kevésbé kiszipolyozó-kizsákmányoló?